Sajtok, sonkák, sütik: szünet! - Bezárt a Büki Termelői Piac

Képgaléria megtekintése2017.10.28. - 14:00 | Büki László 'Harlequin'

Sajtok, sonkák, sütik: szünet! - Bezárt a Büki Termelői Piac

Október 27-én az idei évben 26. alkalommal nyitott ki a Büki Termelői Piac. A harmadik évadát élő "termékagóra" pénteken kínálta portékáit idén utoljára.

A nem éppen vásárlóbarát idő ellenére is népszerű volt pénteken a piaczáró termékmustra, melyen a termelők kínálata mellé kulturális program is társult az Ispiláng Néptáncegyüttes és a Boglya Népzenei Együttes jóvoltából. A zenekar vezetőjét, brácsását, Földesi Jánost a város vezetősége is köszöntette abból az alkalomból, hogy pár héttel ezelőtt Vas Megyei Prima-díjat vehetett át.

A három évvel ezelőtt életre hívott vásárt méltatta és értékelte Kondora Bálint, a Vas Megyei Közgyűlés alelnöke, aki beszédében kiemelte, hogy megyeszerte nagyon jól alakultak a turisztikai számok, minden desztináció jó mutatóval zárta a szezont. "Úgy gondolom, hogy azok az kis attrakciók, azok a kisebb-nagyobb rendezvények, amelyek a gyógyfürdő mellett itt helyet kapnak és helyet találnak, mindenképpen hozzájárulnak ahhoz, hogy ezek a számok ilyen szépen alakultak Bükön.

Németh Sándor polgármester azt hangsúlyozta, hogy az idei esztendőben a harmadik szezonját élő termelői piacot sikerült megújítani, sikerült újítást bevezetni, ami a piacot ismét előbbre vitte. Ez az újítás a Büki Esszencia márkavédjegy. A helyi márkaépítésből egy nagyon fontos mérföldkő lehet a későbbiekben. A város első embere elárulta, hogy a szeretnénk a helyszínt felújítani, keresik rá a lehetőségeket, hogy ezekhez a kitűnő termékekhez egy igazán impozáns helyszín is társuljon.  

Spilenberg Andrea, a Bük, Bükfürdő Közhasznú Turisztikai Egyesület elnöke annak a reményének adott hangot, miszerint a rendezvénysorozat a jövő évben folytatódni fog. Mondandójában kiemelte: egy turisztikai desztináció célja mindenképpen az kell, hogy legyen és a sikerének záloga lehet, ha egyedi attrakciókat kínál az ide érkező vendégeknek. Amellett, hogy egyedi élményeket biztosít, nagyon fontos az is, hogy a vendégek megismerkedjenek az itt élő emberekkel, az itt élő hagyományokkal és az ízekkel. Ez a termelői piac pont erről szól, hogy kicsit közelebb kerüljenek az itt élőhöz és hétről hétre megkóstolhassák azokat a finomságokat, amiket ők kínálnak.

A kis faházak most becsukják ablakaikat és átköltöznek a büki advent helyszínére, az Atriumba, ahol az átrium rendezvénytéren az adventi hétvégéken várják a látogatókat. 

A hírhez tartozó képgaléria

Új hozzászólás