Anyám! - Mestermű komoly hibákkal

2017.11.10. - 09:00 | Egri Dorottya - Fotók: port.hu

Anyám! - Mestermű komoly hibákkal

Az Anyám! című filmet alapos lelki felkészülés nélkül megnézni (ahogy sajnos én is tettem) felér egy hasbarúgással. Darren Aronofsky legújabb filmje nagyjából olyan sokkoló hatást gyakorol a nézőre, mint a rendező korábbi alkotása, a méltán híres Rekviem egy álomért.

HIRDETÉS

Aronofsky nézőpontja határozottan izgalmas oldalról közelíti meg a Bibliát. A főszereplők és a helyszín is alkalmatlannak tűnik egy ilyen témájú film elkészítéséhez, a történet mégis annyira egyben van, hogy a végére minden szimbólum a helyére kerül és érthetővé válik az összkép: Ádám és Éva betolakodik az Édenkertbe, tönkreteszik azt, majd az egyik fiuk megöli a másikat. Közben megtörténik a fogantatás (ez esetben nem egészen szeplőtlen, de ez talán nem is baj), a gyerek meghal a tömegek keze között és a világban dúló borzalmak eluralkodnak a házon. Néhány utalás olyan finom, hogy csak a teljes szimbolika megértése után esik le: például amikor Ed Harris (Ádám megtestesítője) arról beszél, hogy a felesége megérkezése előtt már egészen lemondott a romantikáról; vagy amikor Jennifer Lawrence egyszerűen csak megérzi, hogy gyermeket vár.

Ennek ellenére sajnos ez a film sem hibátlan. Darren Aronofsky saját bevallása szerint öt nap alatt írta a forgatókönyvet, de a helyében inkább átnéztem volna még párszor.

A szív az a szeretet, értem?!

Néhány szimbólum annyira egyértelműen fejezi ki a jelentését, hogy az nemcsak a művészfilmes rejtvényfejtés élményét húzza keresztbe, hanem egyenesen közhelyszámba megy. Ilyen például a rendszeresen megjelenő szív a falban, ami egyre jobban elhal - a szeretet kihalásának ennél szájbarágósabb jelképét el sem tudom képzelni.

A testvérgyilkosság után keletkezett, újra meg újra megjelenő vérfolt és a házban lassan elterjedő vérpatakok helyett is kitalálhattak volna valamit, ami ennél eredetibb módon mutatja be a bűn visszatarthatatlanságát, hiszen a vérszimbólumot már egy másodéves filmszakos fantáziája is meghaladja.

Az Ed Harris oldalán lévő seb csak egyetlen pillanatig látszik a néző számára, de az oldalborda-motívum megint csak felesleges és nyilvánvaló. Az már csak hab a tortán, hogy míg Ádámot orvosként ábrázolják (rohadjak meg, ha értem, hogy miért), addig Éva foglalkozásáról egy szó sem esik. Michelle Pfeiffer karakterének két igazán fontos attribútuma van: ellenszenves és feltűnően erős a szexuális kisugárzása. Bár ebből a szempontból ügyes a szereplőválogatás, mégis felmerül a kérdés: tényleg, Darren Aronofsky? Tényleg a prostituáltaké az ősi mesterség?

A cselekmény második felében, a Nagy Mű megírása után kezdődő vallásos imádat és Javier Bardem szó szerinti istenítése ráadásul olyan nyilvánvalóvá teszi a vallási szimbólumokat, mintha a vászon tetejére lenne írva, hogy „ez a film a Bibliáról szól, ha még nem tűnt volna fel".

 

Összesen fél óra felesleges képzavar

Míg egyes jelképek a végtelenségig egyértelműek, addig másoknak egyáltalán nincs tisztán lehatárolható jelentése. Mindenekelőtt azóta is érdekel, hogy mi volt az a sárga por, amit Jennifer Lawrence olyan szisztematikusan és jelentőségteljesen iszogat? A teherbe esése után kiönti, tehát gyanítom, hogy egy szimpla nyugtatóról van szó - ebben az esetben viszont feleslegesen eltúlozták a szerepét a filmben. Ennek kapcsán az is érdekes kérdés, hogy egyáltalán miért volt szükség nyugtatóra? Miért voltak a nőnek pánikrohamai a látszólag nyugodt pillanatokban, miért nem beszélt róluk senkinek és végképp miért vág már a film elején is olyan képet, mint egy gyerek, aki betévedt a horrorvetítésre?

Hasonlóan zavaros a kristály szerepe is, amit olyannyira kiemeltek, hogy a film elejét és végét jelző, keretet képző felvételeken is szerepel. Amikor Ed Harris és Michelle Pfeiffer beszabadul az édenkertet jelképező irodába és összetörik az értékes tárgyat, még egyértelműnek tűnik, hogy a tudás fájáról van szó - az utolsó képsorokban viszont a kő minden különösebb figyelmeztetés nélkül átköltözik Jennifer Lawrence szívébe. Nehéz eldönteni, hogy ez közhely, vagy csak egy átgondolatlan kompozíció.

A ház pincéje pedig, amit a nő változatlanul rémült tekintettel felfedez, egyszerűen csak felesleges. Egyedül arra szolgál, hogy a film végén legyen mivel felrobbantani a házat - máskülönben nincs több szerepe, mint hogy kellőképpen horrorisztikus hangulatot teremtsen. Ráadásul az a kérdés sem tisztázott, hogy a nő miért nem szól a férjének, hogy a házuk alatt van egy komplett helyiség, amiről nem tudtak eddig.

 

Korrepetálhatnák a rendezőt bibliaismeretből

A legtöbb szereplő és esemény elég ahhoz, hogy elfogadjuk: ez a mű egy Biblia-értelmezés. Ebből a szempontól viszont határozottan megkérdőjelezhető néhány pont.

Káin és Ábel az örökségen vesznek össze, ez kitűnő és teljesen a helyén van. Viszont semmilyen kapcsolatuk nincsen Javier Bardemmel, aki viszont elvileg maga az Isten - pedig egy közepesen művelt keresztény is bármikor elmondhatja, hogy a Szentírás szerint a testvérek az áldozat bemutatása közben kerültek konfliktusba.

A gyilkosság után a szülők még a korábbinál is tolakodóbbá válnak (egyébként ennek sincsen szerepe azon túl, hogy Jennifer Lawrence lehetőleg agyvérzést kapjon tőlük), és folyamatosan szemrehányást tesznek azért, hogy a házaspár nem osztozik még jobban a gyászukban. Amikor utoljára olvastam a Bibliát, ez a viselkedés egyáltalán nem volt jellemző Ádámra és Évára.

Minden tragédia ellenére is a film legerősebb jelenete a csecsemőhalál. Miután az ember végignézi, ahogy egy félnapos gyereknek kitörik a nyaka, nem tudja eldönteni, hogy a sírhatnékja vagy a hányingere erősebb - ezen a ponton, hogy a mozipartneremet idézzem, „bennem is eltört valami". Éppen a sokkhatás miatt nem esik le elsőre, hogy ez a részlet nettó félrevezetés: Isten fia, vagyis Jézus nem véletlenül halt meg és végképp nem úgy, hogy az apja ne tudott volna róla előre! Ha Bibliát elemzünk, akkor csináljuk rendesen: Krisztus halála, amennyire tudom, nem baleset volt.

A legsúlyosabb képzavar azonban a második órában kerül elő. A modern világ kegyetlenségét, a háborúkat, szegénységet, erőszakot, elnyomást és betegséget megjelenítő képsorok feltűnően hosszú ideig tartanak, és ez önmagában nem is baj - a teljes reménytelenséget így tudja a néző Jennifer Lawrence-szel együtt átélni. Az viszont megdöbbentően átgondolatlan, hogy a gyermek, Isten fia csak ezek után születik meg, következésképpen meghalni is csak utána tud. A film következetesen két tetőponttal operál, így jelezve az Ószövetség és az Újszövetség kettősségét, viszont Krisztusnak illett volna az Újszövetség elején megszületnie.

Jennifer Lawrence nem passzol a képbe

Sok szempontból izgalmas, hogy minden eseményt egy nő szemszögéből látunk, de van ebben egy apró hiba: végig nem derül ki, hogy ki ez a nő.

Ha az alaphelyzetből indulunk ki, akkor feleség - tehát olyan karakter, aki papíron egyenjogú Javier Bardemmel. Ezt a szerepet a szimbolikus értelmezés is megerősíti, hiszen a történet szerint Jennifer Lawrence építette újra a házat tégláról téglára. Később azonban ennek az alternatívának mindkét rétege megkérdőjelezi saját magát: egyrészt igen hamar kiderül, hogy a nő korántsem egyenrangú férjével. Másrészt aki kreál egy olyan szereplőt, aki Istennel együtt (sőt Isten helyett) építi fel a világot, az adjon kicsit több információt szerencsétlen nőről, mert ez önmagában nem kelti fel a teológusok érdeklődését.

Ha a Javier Bardemmel való viszonyát vizsgáljuk, akkor inkább megmentői szerepben áll - ez viszont alapjaiban rengeti meg az elképzelést, hogy a férfi maga az Isten. Ezen a vonalon tehát egyszerűen nem érdemes elindulni.

Elég sokáig feltételeztem, hogy a házzal való szoros kapcsolata az anyatermészet jelenségét akarja ráhúzni a karakterre - ezt az elképzelést támasztja alá az apokalipszis-jelenetsor is, amely során a nőt a házzal együtt rombolják le minden lehetséges szempontból. Ez azonban csak odáig tart, amíg meg nem születik a gyermek, hiszen ott egy csapásra eszünkbe jut Szűz Mária, és annyi is a megtestesülésnek.

Minden hibája ellenére sem tudom azonban igazán utálni ezt a filmet. A színészi munka, a forgatókönyv és a díszlet, valamint a filmzene teljes hiánya olyan atmoszférát teremt, amelyben a legtúlzóbb jelenetek is komolyan vehetőek és épp ezáltal lehengerlő hatásúak. Bár ebben a cikkben csak a tévedéseket emeltem ki, mégsem tagadhatjuk el Aronofsky-tól, hogy a műnek számos más értelmezési lehetősége és fontos üzenete van. Épp ezért mindenkinek ajánlom, hogy nyitott lélekkel, jó társaságban és popcorn nélkül üjön be a moziba - és utána szervezzen valami vidám programot, mert különben aludni sem tud majd.

Új hozzászólás

Korábbi hozzászólások

Nagy Tibor 2017.11.11. - 17:41
Tisztelt Szerzőnő! Örömmel láttam, hogy egy ennyire jó filmmel foglalkozik, viszont olyan nagy tévedéseket vélek felfedezni a gondolatmenetében, amelyek mellett nem tudok szó nélkül elmenni.

Először a szeplőtelen fogantatásról: A fiú Isten és a Világ gyermeke. Ez diegetikusan a klasszikus fogantatásként jelenik meg a filmben.
A szív a falban a világ lelkének pusztulását jelenti, nem érzem szájbarágósnak.
A kristály az anyatermészet szíve. Amíg Isten kezében van, addig minden rendben, amint megérinti az emberpár, összetörik. Itt a Bibliából ismert tiltás, majd a megistenülés reményében a tiltás megszegése jelenik meg. Továbbá nem vándorol sehova sem, hanem a film végén kifejeződő ciklikusság miatt már érthetővé válik, hogy az az előző "anya" szíve.
Az emberek viselkedése is magyarázható azzal, hogy a filmben mindenki gyarló. Az ember létéből adódóan használja, majd elhasználja a Világot/ a házat. Az emberek miatt szükséges elpusztítania a házat a nőnek. Ebben a gesztusban a biblikus világ pusztulása jelenik meg.

A fiú (akit Jézussal azonosítunk) halála is más értékű az értelmezésemben. Az író új mesterműve, ami szélesebb közönséghez juttatja el "Isten" szavát, azonosítható az Újszövetséggel. Ez a fiú fogantatása után, de születése előtt keletkezik. A filmben kettéválik Jézus története és az Újszövetség. Nem véletlen, hogy az evangéliumi történetek sem jelennek meg a cselekményben. A nem akkurátus kereszténység ábrázolás miatt is a film nagyszerűsége mellett érvelnék. Nem keresztelés történik, hanem megjelölés a homlokon. Itt csupán a megjelölés aktusa a lényeges motívum. Továbbá a kereszt sem jelenik meg a filmben, ezért sem lehet felróni, hogy nem követi a bibliai eseményeket, illetve azt, hogy Jézus nem a "jó időben" hal meg. A fiú halála ebben az esetben a tömeg hibája. Nincs egy ember kiválasztva, hogy ő ölte meg a fiút, csak a tömeg tevékenysége által hal meg. Az evangéliumokban a tömeg megmenthette volna Jézust a kereszthaláltól, de ők inkább Barabás nevét skandálták. Hasonló módon jelenik meg a filmben.

A nő a ház. A ház a teremtett világ. Ez a "ház szíve" jelentekben egészen nyilvánvaló. Amikor az anya ezt a szívet látja, egy meghatározott képi sémát állít fel a film és következetesen használja is azt. Ez a következő: Látunk egy szuperközelit a nő szeméről, majd szintén egy szuperközelit a kezéről, amint a falat érinti. Majd egy újabbat, újra a szeméről. Ezután "mászunk bele" a falba, ahol látjuk a szívet. A szuperközeliknek a filmtörténetben mindig valami többletjelentésük van. Véleményem szerint, ebben az esetben ez egy metafizikai jelentés, miszerint az anya egyenlő a házzal. Vagyis ő az anyatermészet maga.

Azzal sem értek egyet, hogy ne lennének egyenrangúak. A gondolatmentünk ott egyezik, hogy Javier Bardem által játszott író, az Isten. (Ez a film végén már a Napnál is világosabbá válik, mikor azt mondja, I am I. Csúsztatott bibliai idézet.) A nő maga az anyatermészet, minthogy ezt már kifejtettem. Ebben a kapcsolatban a férfi a teremtő, a nő a gondoskodó. Két különböző princípiumról beszélünk. A férfi és női princípiumról. A kettő vegytisztán jelenik meg a filmben egymás mellett. Nincs közöttük alá-fölé rendelő viszony, csupán teljesen eltérnek, mégis egymás mellett élnek.

A nő megmentője lenne a férfinek? A férfit nem kell megmenteni, hiszen sérthetetlen, ahogy erről bizonyítékot is kapunk.

Abban viszont teljesen egyetértünk, hogy remek filmről van szó és érdemes megnézni. Bár aki végigolvasta a spoilerekben gazdag elemzést, az már valószínűleg látta.
Kritikátlan Kritikus 2017.11.12. - 16:49
Borzasztó ez a "kritika". Látszik, hogy nem öt nap, de ötven perc sem kellett a megalkotásához.
Egri Dorottya 2017.11.13. - 15:44
Kedves Kritikátlan Kritikus!

A kritikának, ahogy fent is látható, szerves része az érvelés. Ajánlom ezt figyelmedbe a következő hozzászóláshoz :)
Egri Dorottya 2017.11.13. - 15:57
Kedves Nagy Tibor!

Köszönöm a mindenre kiterjedő kommentet!
Bizonyos esetekben meggyőzött az érvelése (például a kristály-metaforát illetően). A szív-szimbólummal kapcsolatban értelmetlennek látom a vitát, ízlés kérdése.
Az egyenrangúság kérdésében viszont továbbra sem értünk egyet: a női és férfi princípium beteljesítése csak addig működik igazságosan, amíg mindkét félnek van beleszólása a közös életükbe és - ez esetben - háztartásukba. Ebben az esetben azonban már az első konfliktushelyzetnél egyértelművé válik, hogy a nő teljesen kiszorul a döntéshelyzetekből, a későbbi katasztrofális állapotok is ennek szüleményei.
A nő (és ezzel együtt a ház) ezenkívül valószínűleg tényleg maga az anyatermészet, de ebből a szempontból végképp hibásnak, zavarónak érzem a tömegek keze között meghaló fiú jelképét, hiszen egy ilyen filmben ez egyértelműen Szűz Máriára utal. Ezzel összemosódik két, egymástól szinte teljesen független keresztény motívum.
A válaszom végére hagytam a fiú halálát. Ezzel kapcsolatban logikus és meggyőző az Ön magyarázata, de volna egy ellenvetésem: ha a film nem követi szorosan a bibliai eseményeket, akkor megalapozatlannak látom, hogy a testvérgyilkosságot mégis ilyen pontosan leképezte a forgatókönyv.
Minden véleménykülönbségünktől függetlenül örömmel veszem, ha továbbra is ilyen alapossággal és lelkesedéssel olvassa a cikkeimet.
bakter 2019.01.06. - 23:56
A film végén szerintem lényeges motívum az újrakezdés. Emiatt nem kell szorosan követnie a filmnek a bibliai cselekményeket - csak a szimbólumokat. Hiszen ez a biblia 6.1 verziója, ahol nem Jézus jelenik meg hanem "csak" isten fia, akit most éppen nem keresztre feszítenek, hanem kitörik a nyakát...
Lehet az a 6.0-ban, vagy 6.3-ban történik.
+ szerintem ez utalás arra a kozmológiai elméletre is, ami szerint az ősrobban folyamatosan és ciklikusan történik (nagy bumm, nagy reccs, újra nagy bumm).
Sándor 2019.11.29. - 04:58
Èjjel felébredtem, nem bírtam aludni, bekapcsoltam azt a ***** ès ez a film fogadott. Màra vège az alvásnak, meg úgy pàr napra a lelkinyugalmamnak.

Szeretnèm megérteni! De ez a teljes postapokaliptilus történet olyannyira fölöslegesen túlzott, hogy már fáj. Se eleje se vège, mintha végig azt akarná, nézz meg mèg egyszer, pedig elsőre is túl sok volt.

Máskülöndben, egyet jól bemutatott; Az embereknek semmi sem szàmít, gyarlók, butàk és valóban mágjára valók. Senkik és azok is maradnak. Egy növény többet ér 1000 léleknék. Sajnálom. De ez a film csak megerősítette bennem azt a meggyöződèst mennyire nem érdemeljük meg az életet, főleg nem ezen a világon.

Az elemzést elolvasva rájöhetünk arra, mennyire nem valós a biblia, hitelessége csak abban merül ki, hogy ilyennek írja le az embereket kezdettől fogva. Lásd; 10 parancsolat.
Tomor 2020.12.07. - 01:44
Ha ismersz olyan embert, akinek tetszik ez a film: fogd meg és egy határozott mozdulattal rakd ki az életedből.