Aronofsky nézőpontja határozottan izgalmas oldalról közelíti meg a Bibliát. A főszereplők és a helyszín is alkalmatlannak tűnik egy ilyen témájú film elkészítéséhez, a történet mégis annyira egyben van, hogy a végére minden szimbólum a helyére kerül és érthetővé válik az összkép: Ádám és Éva betolakodik az Édenkertbe, tönkreteszik azt, majd az egyik fiuk megöli a másikat. Közben megtörténik a fogantatás (ez esetben nem egészen szeplőtlen, de ez talán nem is baj), a gyerek meghal a tömegek keze között és a világban dúló borzalmak eluralkodnak a házon. Néhány utalás olyan finom, hogy csak a teljes szimbolika megértése után esik le: például amikor Ed Harris (Ádám megtestesítője) arról beszél, hogy a felesége megérkezése előtt már egészen lemondott a romantikáról; vagy amikor Jennifer Lawrence egyszerűen csak megérzi, hogy gyermeket vár.

Ennek ellenére sajnos ez a film sem hibátlan. Darren Aronofsky saját bevallása szerint öt nap alatt írta a forgatókönyvet, de a helyében inkább átnéztem volna még párszor.

A szív az a szeretet, értem?!

Néhány szimbólum annyira egyértelműen fejezi ki a jelentését, hogy az nemcsak a művészfilmes rejtvényfejtés élményét húzza keresztbe, hanem egyenesen közhelyszámba megy. Ilyen például a rendszeresen megjelenő szív a falban, ami egyre jobban elhal - a szeretet kihalásának ennél szájbarágósabb jelképét el sem tudom képzelni.

A testvérgyilkosság után keletkezett, újra meg újra megjelenő vérfolt és a házban lassan elterjedő vérpatakok helyett is kitalálhattak volna valamit, ami ennél eredetibb módon mutatja be a bűn visszatarthatatlanságát, hiszen a vérszimbólumot már egy másodéves filmszakos fantáziája is meghaladja.

Az Ed Harris oldalán lévő seb csak egyetlen pillanatig látszik a néző számára, de az oldalborda-motívum megint csak felesleges és nyilvánvaló. Az már csak hab a tortán, hogy míg Ádámot orvosként ábrázolják (rohadjak meg, ha értem, hogy miért), addig Éva foglalkozásáról egy szó sem esik. Michelle Pfeiffer karakterének két igazán fontos attribútuma van: ellenszenves és feltűnően erős a szexuális kisugárzása. Bár ebből a szempontból ügyes a szereplőválogatás, mégis felmerül a kérdés: tényleg, Darren Aronofsky? Tényleg a prostituáltaké az ősi mesterség?

A cselekmény második felében, a Nagy Mű megírása után kezdődő vallásos imádat és Javier Bardem szó szerinti istenítése ráadásul olyan nyilvánvalóvá teszi a vallási szimbólumokat, mintha a vászon tetejére lenne írva, hogy „ez a film a Bibliáról szól, ha még nem tűnt volna fel".

Összesen fél óra felesleges képzavar

Míg egyes jelképek a végtelenségig egyértelműek, addig másoknak egyáltalán nincs tisztán lehatárolható jelentése. Mindenekelőtt azóta is érdekel, hogy mi volt az a sárga por, amit Jennifer Lawrence olyan szisztematikusan és jelentőségteljesen iszogat? A teherbe esése után kiönti, tehát gyanítom, hogy egy szimpla nyugtatóról van szó - ebben az esetben viszont feleslegesen eltúlozták a szerepét a filmben. Ennek kapcsán az is érdekes kérdés, hogy egyáltalán miért volt szükség nyugtatóra? Miért voltak a nőnek pánikrohamai a látszólag nyugodt pillanatokban, miért nem beszélt róluk senkinek és végképp miért vág már a film elején is olyan képet, mint egy gyerek, aki betévedt a horrorvetítésre?

Hasonlóan zavaros a kristály szerepe is, amit olyannyira kiemeltek, hogy a film elejét és végét jelző, keretet képző felvételeken is szerepel. Amikor Ed Harris és Michelle Pfeiffer beszabadul az édenkertet jelképező irodába és összetörik az értékes tárgyat, még egyértelműnek tűnik, hogy a tudás fájáról van szó - az utolsó képsorokban viszont a kő minden különösebb figyelmeztetés nélkül átköltözik Jennifer Lawrence szívébe. Nehéz eldönteni, hogy ez közhely, vagy csak egy átgondolatlan kompozíció.

A ház pincéje pedig, amit a nő változatlanul rémült tekintettel felfedez, egyszerűen csak felesleges. Egyedül arra szolgál, hogy a film végén legyen mivel felrobbantani a házat - máskülönben nincs több szerepe, mint hogy kellőképpen horrorisztikus hangulatot teremtsen. Ráadásul az a kérdés sem tisztázott, hogy a nő miért nem szól a férjének, hogy a házuk alatt van egy komplett helyiség, amiről nem tudtak eddig.

Korrepetálhatnák a rendezőt bibliaismeretből

A legtöbb szereplő és esemény elég ahhoz, hogy elfogadjuk: ez a mű egy Biblia-értelmezés. Ebből a szempontól viszont határozottan megkérdőjelezhető néhány pont.

Káin és Ábel az örökségen vesznek össze, ez kitűnő és teljesen a helyén van. Viszont semmilyen kapcsolatuk nincsen Javier Bardemmel, aki viszont elvileg maga az Isten - pedig egy közepesen művelt keresztény is bármikor elmondhatja, hogy a Szentírás szerint a testvérek az áldozat bemutatása közben kerültek konfliktusba.

A gyilkosság után a szülők még a korábbinál is tolakodóbbá válnak (egyébként ennek sincsen szerepe azon túl, hogy Jennifer Lawrence lehetőleg agyvérzést kapjon tőlük), és folyamatosan szemrehányást tesznek azért, hogy a házaspár nem osztozik még jobban a gyászukban. Amikor utoljára olvastam a Bibliát, ez a viselkedés egyáltalán nem volt jellemző Ádámra és Évára.

Minden tragédia ellenére is a film legerősebb jelenete a csecsemőhalál. Miután az ember végignézi, ahogy egy félnapos gyereknek kitörik a nyaka, nem tudja eldönteni, hogy a sírhatnékja vagy a hányingere erősebb - ezen a ponton, hogy a mozipartneremet idézzem, „bennem is eltört valami". Éppen a sokkhatás miatt nem esik le elsőre, hogy ez a részlet nettó félrevezetés: Isten fia, vagyis Jézus nem véletlenül halt meg és végképp nem úgy, hogy az apja ne tudott volna róla előre! Ha Bibliát elemzünk, akkor csináljuk rendesen: Krisztus halála, amennyire tudom, nem baleset volt.

A legsúlyosabb képzavar azonban a második órában kerül elő. A modern világ kegyetlenségét, a háborúkat, szegénységet, erőszakot, elnyomást és betegséget megjelenítő képsorok feltűnően hosszú ideig tartanak, és ez önmagában nem is baj - a teljes reménytelenséget így tudja a néző Jennifer Lawrence-szel együtt átélni. Az viszont megdöbbentően átgondolatlan, hogy a gyermek, Isten fia csak ezek után születik meg, következésképpen meghalni is csak utána tud. A film következetesen két tetőponttal operál, így jelezve az Ószövetség és az Újszövetség kettősségét, viszont Krisztusnak illett volna az Újszövetség elején megszületnie.

Jennifer Lawrence nem passzol a képbe

Sok szempontból izgalmas, hogy minden eseményt egy nő szemszögéből látunk, de van ebben egy apró hiba: végig nem derül ki, hogy ki ez a nő.

Ha az alaphelyzetből indulunk ki, akkor feleség - tehát olyan karakter, aki papíron egyenjogú Javier Bardemmel. Ezt a szerepet a szimbolikus értelmezés is megerősíti, hiszen a történet szerint Jennifer Lawrence építette újra a házat tégláról téglára. Később azonban ennek az alternatívának mindkét rétege megkérdőjelezi saját magát: egyrészt igen hamar kiderül, hogy a nő korántsem egyenrangú férjével. Másrészt aki kreál egy olyan szereplőt, aki Istennel együtt (sőt Isten helyett) építi fel a világot, az adjon kicsit több információt szerencsétlen nőről, mert ez önmagában nem kelti fel a teológusok érdeklődését.

Ha a Javier Bardemmel való viszonyát vizsgáljuk, akkor inkább megmentői szerepben áll - ez viszont alapjaiban rengeti meg az elképzelést, hogy a férfi maga az Isten. Ezen a vonalon tehát egyszerűen nem érdemes elindulni.

Elég sokáig feltételeztem, hogy a házzal való szoros kapcsolata az anyatermészet jelenségét akarja ráhúzni a karakterre - ezt az elképzelést támasztja alá az apokalipszis-jelenetsor is, amely során a nőt a házzal együtt rombolják le minden lehetséges szempontból. Ez azonban csak odáig tart, amíg meg nem születik a gyermek, hiszen ott egy csapásra eszünkbe jut Szűz Mária, és annyi is a megtestesülésnek.

Minden hibája ellenére sem tudom azonban igazán utálni ezt a filmet. A színészi munka, a forgatókönyv és a díszlet, valamint a filmzene teljes hiánya olyan atmoszférát teremt, amelyben a legtúlzóbb jelenetek is komolyan vehetőek és épp ezáltal lehengerlő hatásúak. Bár ebben a cikkben csak a tévedéseket emeltem ki, mégsem tagadhatjuk el Aronofsky-tól, hogy a műnek számos más értelmezési lehetősége és fontos üzenete van. Épp ezért mindenkinek ajánlom, hogy nyitott lélekkel, jó társaságban és popcorn nélkül üjön be a moziba - és utána szervezzen valami vidám programot, mert különben aludni sem tud majd.