A költő munkáját segíti a színész, vagy a színészi munkát segíti a költészet? Nehéz eldönteni, mert Lukács Sándor Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színész, költő, érdemes és kiváló művész mindkét művészeti ágat gyakorolja. Teltházas, pótszékes előadói estje a Berzsenyi Dániel Könyvtárban nagy sikert aratott, különösen a nők körében.

Az est folyamán - mely Az elűzött álom címet kapta, ez egyben a 2006-ban megjelent kötetének a címe is -, a versek mellett bepillantást nyerhettünk a színész-költő gyermekkorába, vallomásokat hallottunk a mesterekről, a színészi és a magánélet néhány meghatározó pillanatáról. A gyermekkor, mint ahogy mindannyiunk életében, Lukács Sándornál is döntő szerepet töltött be. Miskolcon született, szülei a bükki erdőgazdaságban dolgoztak, a Bükk-hegység, Lillafüred, Bükkszentkereszt, Répáshuta voltak gyerekkora oázisai. Szívesen emlékszik ezekre az évekre a Már akkor című verse is erről árulkodik. A gimnáziumi tanulmányait Miskolcon kezdte, majd 16 éves korában Budapestre költöztek. Fiatal színészként tért vissza szülővárosába, ahol azonnal egyik gyermekkori „szerelmét", a kirakati próbababát kereste, de felújítási munkálatok miatt nem találta a kirakatban. Született is róla egy vers Panoptikum címmel.

Lukács Sándor verseiben élete keresztmetszete elevenedett meg előttünk, kronologikus sorrendben jelentek meg események, történések, olykor abszurd vagy humoros jelenetek, melyekhez versek kapcsolódtak. A színész három olyan férfit nevezett meg, akiktől életre szóló útmutatást kapott, az első az édesapja, a második Várkonyi Zoltán színész, filmrendező, színházigazgató, és Kálnoky László költő. Hozzájuk fűződő kapcsolatát is versekben örökítette meg. Arról is mesélt, milyen volt több mint három óra hosszat várakozni a feleségére egy áruházban, New Yorkban, miért nem jutott el Erdélybe, a tervezett kirándulásra, helyette milyen félelmeket élt át otthon. Lukács Sándor készítette az első magyar hangoskönyvet Márai: A gyertyák csonkig égnek című regényéből, amihez szintén fűződik történet. Négysorosaival igazi jókedvre derítette a közönséget. Színészi tehetség és költészet a megfelelő gyújtópontban találkozott egymással, ahogy Lukács Sándor vallja:

„Életünk tele van olyan jelenségekkel, melyekkel nap mint nap találkozunk, de furcsa módon mégsem tudatosulnak bennünk. A költészet talán éppen erre ad alkalmat."

Az est folyamán közönségtalálkozóra is sor került, a művésszel Szűcs Anikó újságíró beszélgetett. Lukács Sándor elmondta, egy önálló előadói est teljesen más jellegű, mint egy megszokott előadás a színpadon, itt nincs rendező, nincsenek díszletek, teljesen magára van utalva, ezért roppant nagy felelősség és kihívás is végig lekötni az emberek figyelmét. Szerencsésnek tartja magát, hogy elő is tudja adni a verseit. Az idén jelent meg a 7. verseskötete Kezdetek utcája címmel. A költészet iránti érdeklődését a génjeiben hordozza, festőművészt és írót is találunk a felmenői között. Az Elűzött álom és a mostani kötet között bő tíz év telt el, a költészeti pihenő után egyszer csak azt érezte, hogy újra áradnak belőle a versek. A színészet és költészet a hétköznapjaiban is összeforr, verset írni két cigánykerék között is lehet, a színészi munka nem gát, ellenkezőleg, jó táptalaj az írás számára. Mindkettő gyermekkorában kezdődött, kisiskoláként helyettesítette a tanítóját, és a Kincskereső kisködmönből olvasott fel az osztálynak. Hirtelen rádöbbent, hogy a többiek figyelnek rá, ekkor határozta el, hogy színész lesz. Sokáig a testnevelési főiskolára készült, végül a színészet mellett döntött. 45 éve a Vígszínház tagja. 1972-ben került oda, rengeteget tanult az akkori nagyoktól. Első versét 9 éves korában írta meg, de költészete a 80-as évekre bontakozott ki. Első verseskötete, a Szökés 1985-ben jelent meg.

„Mennyi irodalom!" jegyezte meg valaki, amikor a versek zsongásában kifelé tartottunk a teremből. Igen, a Berzsenyi Könyvtár kitesz magáért, s bár már csak két hét van hátra az évből, az idén még további kulturális csemegék várnak ránk.