85 éves, fiatalos, lendületes, szókimondó, és még mindig szeret mesélni. Rengetegen eljöttek a Weöres Sándor Színház nagytermébe, hogy megnézzék Vitray Tamás estjét. Teltház, pótszékek, párnás ülőhelyek a lépcsőn, még a csilláron is lógtak volna, ha a teremben lennének csillárok. Vitray neve egybefonódik a televíziózás hőskorszakával, ahogy kezdett tetet nyerni a televízió, úgy vált Vitray Tamás is szerves és nélkülözhetetlen részévé. Rohanó világunkban jólesik nosztalgiázni, visszagondolni azokra az időkre, amikor a tévézéshez szükséges technika - különösen mai szemmel nézve - még gyerekcipőben járt, ám annál nagyobb volt a lelkesedés. Kísérletező kedv, nyitottság az új iránt és egyfajta közvetlenség jellemezte ezt a korszakot.

Amikor Jordán Tamás elvállalta, hogy Vitray Tamás beszélgetőpartnere lesz, kicsit izgult, mert tartott tőle, hogyan tud-e majd jó kérdéseket feltenni a legendás riporternek. Vitray elmondta, a jó interjúhoz elsősorban az kell, hogy a kérdező érdeklődjön az interjúalanya iránt, legyen meg benne az a természetes kíváncsiság, amitől a beszélgetőpartner is érzi: figyelnek rá. Valójában nem is a kérdések fontosak, kevés olyan szituáció van az életben, amikor az egyik fél csak kérdez, a másik pedig folyamatosan válaszol. Az interjú során viszont a riporter reagál az elhangzottakra, és ennek alapján szövi tovább kérdéseit vagy a mondanivalóját. Remek példáját láttuk ennek egy Spéter Erzsébettel történő bejátszásban, ahol nemcsak a külföldre szakadt magyar mecénásnő brillírozott, hanem Vitray Tamás is.

Rögös út vezetett a riporterségig, ahogy a wikipédia megjegyzi, Vitraynak kalandos gyerekkora volt. S valóban, akár szappanoperába is beillene anyja szerelmi kalandja, akit eltiltottak első szerelmétől, és bánatában hozzáment ahhoz a férfihoz, akit először meglátott a tánciskolában. A házasság nem sikerült, néhány hónap múlva otthagyta a férfit, és visszaköltözött a szüleihez, de ekkor már megszületett a kis Tamás. Vitray boldognak ítéli meg a gyermekkorát, annak ellenére, hogy a nagyanyja nevelte, mivel anyja napközben dolgozott, esténként pedig az első szerelmével randevúzgatott, majd amikor másodszor is férjhez ment, a házassági szerződés értelmében nem vihette magával a kisfiút. Szoros kapcsolatot épített ki a nagyanyjával, aki minden idejét az unokájának szentelte.

Vitray háromszor felvételizett a színművészetire, rendező szakra, az első két rostán át is jutott mindig, de a harmadik valahogy nem sikerült. Az Idegen Nyelvek Főiskolájának angol szakát végezte el. Első televíziós szereplését sosem felejti el, Rafer Johnson atlétával kellett interjút készítenie a Népstadionban, a kettejük között lévő magasságbeli különbség azonban óriási volt. Az operatőr ingerülten kiugrott a kamera mögül, és azt mondta, ketten együtt nem férnek bele a képbe. Vagy Johnson feje látszódik, Vitrayból viszont semmi, vagy Vitrayra fókuszál, ám akkor Johnson feje marad le. Végül egy sámli mentette meg a helyzetet. Az interjú közben mindketten elnevették magukat, ami a főnököknek nagyon tetszett, így Vitray bátran elindulhatott a pályáján.

Kísérletező kedvéről árulkodik az Ötszemközt című műsor is. Először amerikai mintára szeretett volna egy talk show-t csinálni, de úgy gondolta, ez Magyarországon nem valósítható meg. Egyrészt nem talál olyan embereket, akik kitárulkoznának, másrészt elképzelhetetlennek tűnt a fizetett, parancsra tapsoló közönség. Azóta már nálunk is divatossá váltak ezek a beszélgetős műsorok, Vitray viszont olyat talált ki, ahol díszletek nélkül beszélget a riportalanyaival, és még a kamera sem látszik. Egyik vendége az Ötszemköztben Törőcsik Mari volt, akit most, a szombathelyi tartózkodása idején meglátogatott a kórházban.

Vitray nevéhez fűződik az első magyarországi bulvárműsor is, egy fakír hasára varrt fel gombot, miközben az buzgón rágcsálta a poharat. Egyszer ruhástól kellett a vízbe ugrania, hogy hirtelen tett ígéretét valóra váltsa. Azt is megtudtuk, miért más a televízióban közvetíteni egy sporteseményt, mint rádióban, s hogyan alakult a kapcsolata Szepesi Györggyel. Még szívesen hallgattuk volna tovább, az idő azonban lejárt. Egyvalami biztos, a múlt nem vész el, a legendák mindig velünk maradnak.