A Modern Városok Program forrásaiból készítik elő Szombathely (sz)épülésének következő fázisait
2018.01.23. - 00:15 | NagyRobert
Nagyjából 550 millió forintot kapott a város tervezésre és kivitelezésre, de két esetben további forrásokra lesz szükség a megvalósításhoz. A Márton Lovas, Sport és Hagyományőrző és Rendezvényközpont és a szombathelyi Gothard-kastély felújítása és hasznosítása tervek szintjén már léteznek, a Késmárk utcai teniszcentrum fejlesztése pedig 2019. végére már el is készülhet.
Hétfőn délelőtt 10 órakor tartott közös sajtótájékoztatót Hende Csaba, az országgyűlés törvényhozásért felelős alelnöke, dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere és Illés Károly, alpolgármester a 2017. december 22-én aláírt támogatási szerződésekről. Ugyan két esetben a megvalósulás a kormány további támogatásainak a függvénye, de azért így is elmondható, hogy épül, szépül Szombathely, legalábbis papíron.
A Márton Lovas, Sport és Hagyományőrző és Rendezvényközpont tervezése és megvalósíthatóságának előkészítése volt az első napirendi pont, erre 195 010 500 forint támogatást kapott a város, és amennyiben a már említett újabb adag kormányzati pénz is megérkezik, akkor a Homok úton, a volt Szabadidőközpont területén jöhet létre ez az új, komplex szolgáltatásokat nyújtó lovas sport, hagyományőrző és rendezvényközpont. Helyet kapnának a területen lovardák és lelátós lovaglópályák, öltözők és további kiszolgáló létesítmények.
A lovas sportok mellett, kiállítások, hagyományőrző műhelyek, kézműves foglalkozások, különböző vásárok, gasztronómiai események, történelmi játékok, szakmai konferenciák, iskolai foglalkozások, tömegsport rendezvények és lovas találkozók, illetve kiállítások helyszíne lehet ez központ a jövőben. Az elnyert forrást az önkormányzat átadja a SZOVA Szombathelyi Vagyonhasznosító és Városgazdálkodási Zrt.-nek, így a projekt tervezéséért és lebonyolításáért a cég intézi. A tervek várhatóan 2018. december 31-ig elkészülnek.
A szombathelyi Késmárk utcai teniszcentrum fejlesztésére, a meglévő teniszpályák felújítására, új salakos teniszpályák, mobilizálható gyermek teniszpályák kialakítására, pályatartozékok megújítására, egy modern klubház épület megépítésére (utóbbi tanulószobával, rekreációs helyiséggel, konditeremmel), a kerítések cseréjére, a terület világításának korszerűsítésére, a villamos energia hálózat és az öntözőrendszer modernizálására, a közútcsatlakozás fejlesztésére, parkolók kialakítására és parkosításra 267 970 000 forintot nyert el a város. A tervek 2018. június 30-ig készülnek el, míg a beruházás várhatóan 2019. december 31-én fejeződik be.
A szombathelyi Gothard-kastély felújítása és hasznosítás egyenlőre az elképzelés fázisában van, de talán ezt az álmot a kormánnyal közösen látjuk hiszen a Modern Városok Program keretében 94 500 000 forint támogatás jutott a városnak. A tervek szerint az egész kastélyt és a hozzá tartozó angol kertet is helyreállítanák, hogy az épület modern, kulturális és rendezvényi turizmus igényei igazodva. Itt kapna helyet egy természettudományok fejlődésére fókuszáló egyedi kiállítás, de többfunkciós rendezvényterek és programok is bővítenék a kínálatot. A közlekedési útvonal megújítása is megtörténne, míg az épületen belül a Gothard család, főként Gothard Jenő kiemelkedő tudományos munkásságát megelevenítő installációk kerülnének elhelyezésre. A tervek 2019. március 30-ig a beruházást 2020. június 30-ig fejeződne be az elképzelések szerint.
Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1907 szavazat
Új hozzászólás