A közgyűlési méltatás szerint "Dr. Gyurácz Ferenc 1955-ben született Körmenden, 1994 óta a Vasi Szemle főszerkesztője és a Magyar Nyugat Könyvkiadó igazgatója. Vezetőként elsősorban Pável Ágoston szellemi igényességét, minden értéket befogadó türelmét és a történelmi múltra szervesen építkező hagyományelvűségét tűzte célul, valamint mind formailag, mind tartalmilag érdekesebbé tenni a lapot az olvasók számára. Napjainkig összesen 6 könyvet jegyez, egész életében igyekezett a szűkebb és tágabb környezetének is hasznára lenni."

„Kuntár Lajos Sajtó-Díj"-ban részesültél. Mit jelent számodra ez az elismerés?

Azzal kezdem, hogy nem vagyok profi újságíró; bár szívesen lettem volna, de ez a régi rendszerben nagyon „pártos" foglalkozás volt, emiatt nem lett volna nekem való. Szombathelyi pályámat néprajzos-muzeológusként kezdtem, aztán az Életünk szerkesztőségébe hívott Pete György 1987-ben. Az irodalmi folyóiratok jó búvóhelyek voltak a magamfajtáknak, és akkor még nagyobb társadalmi presztízsük is volt. Szóval azóta vagyok „sajtómunkás". Közben, amióta lehetett szabadon írni - 1989-től - már nemcsak tanulmányokat és esszéket írtam, hanem újságírói műfajokban is megnyilvánultam számos lapban. Amit a Facebook-on csinálok most már hét éve, annak egy része is ilyesmi, politikai és közéleti publicisztika. Ez az első a sajtó számára kitalált díj, amit megkaptam. Természetesen örülök neki.

A díj névadójának szellemisége közel áll Hozzád. Mesélnél erről?

Persze, a szellemisége is közel áll hozzám, de azért amikor én őt, Kuntár Lajos bácsit megismertem - 1983 végén, 1984 elején -, akkorra a gondolkodásmódom jórészt már kialakult. Úgy mondanám, Lajos bácsi elsősorban „szociológiailag" állt közel hozzám. Abból a hagyományos falusi világból jött, amelyhez világ életemben vonzódtam, hiszen a szüleim is abból jöttek, és gyerekkoromban én is megismerhettem még. Ez a nosztalgia vitt a pesti néprajz szakra is. Ő nem végzett néprajzot, de a vasi népéletet kevesen ismerték jobban nála. Azt is nagyon szerettem, hogy már felnőtt fejjel élte meg a háború előtti sajtóvilágot Szombathelyen és Budapesten is, és szívesen és színesen beszélte el az emlékeit, mindenről lehetett kérdezni őt. Eleven kapocs volt az elsüllyedt magyar ezerévhez, ami nekem máig a kályha, a fő viszonyítási pont. És ne feledjük, hogy nagyon közvetlen, kedves ember volt, ezt mindenki megtapasztalta, akit valamiért kedvelt.

Hogyan látod a magyar sajtó helyzetét? Szabad-e a sajtó?

Ami azt illeti, én mindig mindennek a perifériáján, a margóján léteztem, és ez önmagában még tetszik is nekem. A sajtót sem a közepéből nézem, hanem a széléről. De azért ez azzal jár, hogy számomra nem igazán szabad a sajtó, mert megértem 62 és fél évet, de összesen talán 3-4 olyan év volt, amikor ha újságcikket írtam, biztosan volt hol elhelyeznem. Ma nincs ilyen, hanem házalnom kéne, és akkor már inkább a Facebook. Oda bármikor kiírhatom, amit akarok - más kérdés, hogy újabban ott is megjelent a cenzúra, amit azonban nem Magyarországról működtetnek, de ettől még felháborító. Amúgy a mai magyar sajtószerkezetet politikailag viszonylag kiegyensúlyozottnak látom végre, legalábbis a csonka-magyarországit. A felvidéki magyar sajtóban például ma is liberális fölény van.

Természetesen ha megcsappant olvasótáborral is, de ma is létezik még az irodalmi és más folyóiratok világa (például az általam szerkesztett Vasi Szemléé), amelyek nem napi- vagy heti szintű, hanem maradandóbb izgalmakat kínálnak, és én ezt ma is nagyon sokra tartom. De ezeket nem számíthatjuk az újságírás körébe, annál inkább a magaskultúráéba.

1994 óta főszerkeszted a Vasi Szemlét. Mi a folyóirat fő profilja és mi motivál 25 év elteltével is?

A nyomtatott Vasi Szemle olvasótábora - ahogy más folyóiratoké is - az utóbbi években számottevően csökkent. De ma már a nyomtatott megjelenéshez képest kissé késleltetve az egész anyag fölkerül a honlapunkra is, mely ingyen elérhető. Nemrég pedig az 1933-as indulástól kezdve az összes szám anyaga internetre, az Arcanum című oldalra került fel, méghozzá a kutatáshoz alkalmas profi keresőkkel. A szerkesztés ma is a Pável Ágoston kitaposta ösvényen halad - a cél Vas megye tudományos színvonalú megismerése minden téren -, annyi különbséggel, hogy az utóbbi években a természettudomány már csak elvétve van jelen, és a humán tudományosságban sem tartjuk a lépést az akadémiai folyóiratok szigorúságával. De akik ismerik, ma is dicsérik lapunk színvonalát, érdekességét. Jövőre elérem a nyugdíjkorhatárt. Engem ma már az motivál, hogy a magyar vidék legrégibb ma is működő tudományos és kulturális folyóirata utánam se haljon el, hanem találja meg a folytatás érvényes módját.

Népi értelmiséginek tartod magad. Ez azért napjainkban eléggé „bizarr" és ritka párosítás. Az értelmiségi - legalábbis általánosságban értve - a városhoz, a polgári léthez kötött fogalom. Hogyan oldod fel ezt az ellentétet?

A 20. század legjelentősebb magyar szellemi mozgalma az 1930-as évek elején indult népi (újabban elterjedt, de megrágalmazott szóval: populista) mozgalom volt, mely még az 1987-90 közti rendszerváltoztatásnak is motorja tudott lenni. Egész sor világszínvonalú alkotót adott a nemzetnek, Németh Lászlótól, Kodolányi Jánostól Illyés Gyuláig, Kodály Zoltántól Makovecz Imréig vagy az utóbbi évtizedek legélesebb szemű és legelevenebb stílusú közírójáig: Csurka Istvánig. A „népi" jelző természetesen magában rejti a falusi gyökereket is, hiszen majdnem az egész magyar történelem ott gyökeredzett. A modern magyar nemzetet létrehozó nagy értelmiségiek: Felsőbüki Nagy Páltól Berzsenyi Dánielig, Széchenyi Istvántól Arany Jánosig jórészt még falun is éltek. A nemzeteket a maguk sajátosságaival megőrizni akaró népi vagy populista szellemiség mai időszerűségét mi sem bizonyítja jobban, mint az a kíméletlenség, amellyel az Európai Unióban ma még hangadó liberális elit támadja és meg akarja semmisíteni. Éppen most írtam egy ismertetést az Angliában élő Frank Füredi szociológus kiváló könyvéről, amely megerősít abban, hogy Közép-Európa és benne Magyarország jó úton halad, ha ragaszkodik népi-nemzeti és keresztény hagyományaihoz, mert minden ellenkező híreszteléssel szemben ez a megmaradás és a jövő útja.

Hagyományelvűség, mértékletesség, józanság - mennyire hiányoznak ezek a közbeszédből?

A közbeszédből is hiányoznak talán, de még inkább a közmagatartásból. Ahogy a közönséges beszédmód elharapózása és vele az emberi érintkezés méltóságvesztése - vagy a hétköznapi udvariasságnak a szocializmus korihoz képest is komoly hanyatlása mutatja -, a nyugati hatások, az amerikanizálódás korántsem minden esetben jelent fejlődést, sőt. Ezzel ellentétes jelenségeket is látunk azonban. Például ifjúkoromban még menő volt cigarettázni, az ELTE bölcsészkarán a tanórákon a tanárokkal versengve fújtuk a füstöt, ma pedig már szinte röstellni való lett. Sokat és joggal kárhoztatjuk a mai ifjúság érdektelenségét a közösségi kérdések vagy a hagyományos műveltségformák (pl. olvasás) iránt, ugyanakkor a realitások, például a megélhetés problémái iránt mintha nagyobb érzékük lenne. Kétségtelen: akár a városi polgárságról, akár az egykori faluról vennénk példát, sokat tanulhatnánk az általad említett tulajdonságok tekintetében. Ezért is fontos, hogy Nyugat-Európával szemben nálunk még van némi tekintélye a múlttal való foglalkozásnak.

Ha ma érdemes lenne lázadni valami érdekében, mi lenne az?

Talán furcsállhatja valaki, hogy mért pont egy öregedő konzervatívtól kérdezed ezt. Csakhogy szerintem azt láthatjuk, ha körülnézünk, hogy a mai fiatalok nem lázadnak. Komolyan mondom, már-már aggódni kell az egészségükért, hogy miért nem. De ha jobban belegondolunk, talán a sors mély bölcsessége tükröződik ebben. Mire gondolok? Arra, hogy véleményem szerint azért nem lázadnak többé a fiatalok a múlt ellen, mert valahogy ösztönösen érzik, hogy a mai technológiai fejlettségi szinten előre felé nincsen többé út. Vagy ha van is, igen kockázatos. Úgyhogy ha lázadni érdemes, akkor szerintem pont azért érdemes, hogy legyen jogunk a múltunkhoz, kultúránkhoz, természetes erkölcsi felfogásunkhoz, hitünkhöz, nemzeti önazonosságunkhoz. És semmiféle vélt fejlődés jegyében se kényszeríthessenek ránk a haladás megszállottjai semmit és senkit, ami és aki gyökereink elszakításával, biztonságunk megrendülésével fenyeget.

Mik a jövőbeni terveid?

Az utóbbi 15-20 évben a lapszerkesztés, az általam létrehozott Magyar Nyugat Könyvkiadó és a család háromszögében éltem. S bár nemrég megjelent a hetedik könyvem (mely populizmus-tanulmányaimat tartalmazza), a jövőben, amíg adatik, szeretném az írást jobban előtérbe helyezni. Ez az egyik tervem. A másik pedig a csavargással kombinált semmittevés. Fontossági sorrendet nem tudnék felállítani a kettő között. De majd az élet megteszi helyettem.