Kimagasló munkásságáért, a megye érdekében kifejtett példamutató művészi tevékenységéért "Vas Megye Önkormányzata Szolgálatáért Kulturális Tagozata" elismerésben részesítette Vas Megye Közgyűlése március 14-én Boros Ferencet, a Berzsenyi Dániel Könyvtár médiatárosát, rendezvényszervezőjét. 

Úgy tartom, hogy az impulzus mindig belülről jön. Odabenn lüktet. A díjak számomra elsősorban mindig visszajelzések, hogy jó úton haladok/haladunk a függetlenfilmezés terén, hogy az alkotótársaimmal ismét egy értékes, sokakat megérintő, megszólító filmet tettünk le a vászonra. A "Vas Megye Önkormányzata Szolgálatáért Kulturális Tagozata" elismerés számomra mindenképp egy hatalmas mérföldkő. Egy picit megálltam, elgondolkodtam, visszatekintettem, összegeztem az eddigi munkásságom.

2004 óta készítek filmeket, barátommal, szinte állandó alkotótársammal, Horváth Zoltánnal. 2007-ben Kozma Gábor újságíró is csatlakozott hozzánk, így alakult meg a KorFilm  függetlenfilmes alkotóműhely. Készítettem már filmet öcsémmel, Boros Andrással és egykori tanítványommal is, Rozmán Lászlóval. Az elmúlt közel 15 évben, az alkotótársaimmal függetlenfilmesként - döntő többségében minimális díjazás nélkül, pusztán rendíthetetlen elkötelezettségből, a főállásunk mellett - eddig több mint 30 dokumentumfilmet forgattunk, a filmekért pedig több mint 60 díjat kaptunk, közte számos országos és nemzetközi elismerést is.

Olyan Szombathely és Vas megye számára meghatározó fontosságú emberekről készítettünk portréfilmet, mint Kuntár Lajos újságíró, Gál Ferusz József népművelő, Nagy Marianna olimpikon, Csonka Ernő festőművész, Spiegler Elemér Holokauszt-túlélő, Ferkovics József festőművész, Palkó István, a szombathelyi főiskola első igazgatója, Fekete Iván Gulág túlélő, Pállfy Dezső mezőgazdasági szakember, Koszorús Ödön helytörténész, Széll Kálmán orvos, Fűzfa Balázs irodalomtörténész.

Olyan fontos témák feldolgozására került sor, mint a szombathelyi és répcelaki 56-os események, a szombathelyi rendszerváltás (2 filmben is), a vasfüggöny, a répcelaki 1965-ös árvíz, a II. világháborús hadifoglyok, a Gulág-túlélők (további 2 portréfilmben is feldolgozva a témát), az I. világháború szombathelyi vonatkozásai, Gazdag Erzsi munkássága. Olyan érdekes, izgalmas személyisége életének bemutatása, mint Varecza László (Fejezetek egy szent életéből című film), Devecz Oszkár (Remeteidő című film), Szendiszűcs István (a szendiszűcs című film).

Dokumentumfilmes vagy. Ha frappánsan meg kellene fogalmazni, miért pont ezt a filmes műfajt választottad?

A dokumentumfilm maga az emberi élet, az emlékezés, őszinte érzésekkel, gondolatokkal, megismételhetetlen pillanatokkal, az embertársunkra való odafigyeléssel. Értékmentés, a múlt megőrzése. Évek elteltével éreztem igazán az műfaj megrendítő erejét, mikor az egyik első riportalanyunk, Kuntár Lajos halála után újra vetítették a filmünket. Lajos bácsi ismét köztünk volt és élettörténetével, gondolataival emberségre és a kultúra iránti szeretetre tanította a nézőket.

A portréfilm maga a valóság tükre. A film főszereplői ránk bízzák életük történetét, vagy épp egyes szakaszait, az emlékezés során pedig számos érzelem kerül felszínre. Mi ezeket rögzítjük, mentjük, kordokumentáljuk. Az alkotói mozgástér a film szerkesztése során kerül inkább előtérbe, amikor az elkészült 15-20 órás nyersanyagból a nézők által fogyasztható 40-50 percben kell bemutatni egy teljes emberi életet. Az egész alkotói folyamatból ez a legérzékenyebb, legfontosabb, legnehezebb és legidőigényesebb folyamat. Az interjút a helyszínen spontán elkapott pillanatokkal - a főszereplő mindennapjait és lakókörnyezetét bemutató etűdös zenére összevágott képsorokkal - színesítjük. Számunkra egy érzelmeket kifejező arc, egy rezdülés, egy mozdulat, egy elcsukló hang, egy megismételhetetlen pillanat vagy a néma csend sokkal többet ér, sokkal kifejezőbb, mint egy dramatizált kreált képsor. Ezért is nem használunk játékfilmes elemeket. Ha jól szerkesztjük össze a filmet, akkor a néző úgyis mindazt látja, átéli és átérzi, amit a főszereplő az élete során.

Rengeteg háttérmunka, életrajzi kutatás, adatgyűjtés előzi meg a filmkészítés folyamatát. Ebbe Te is beleásod magad? Egy elkészült filmnek mekkora részét teszi ki ez a munka?

El kell mondani, hogy a függetlenfilmezésnél nincs nagy stáb, nincs külön operatőr, vágó, rendező, riporter, szerkesztő, vagy épp kutató. Nálunk két vagy három ember kezében összpontosul minden. A szerepek nincsenek leosztva, sokszor felcserélődnek. Ez azért is jó, mert már a riport közben, a forgatás során látjuk és érzékeljük, hogy melyek azok a részek, amik a szerkesztés és vágás során a több órás nyersanyagból biztos bekerülnek a kész műbe.

Itt az alkotás során mindannyian kivesszük a részünket az egyes folyamatokból. Van olyan, amikor épp a kutatómunka, életrajzi adatgyűjtés szerepkörében mélyülök el jobban, van úgy, amikor az operatőri munkában, vagy épp a vágásban, szerkesztésben. A kutató háttérmunka mindennek a kezdete, az egyik legfontosabb dolog a filmkészítésben, nélküle felkészületlennek érezném magunkat. Igenis tiszteljük meg a riportalanyainkat azzal, hogy tisztában vagyunk életük fontosabb eseményeivel és munkásságukkal. Ez már egy kezdeti jó benyomás, amit tovább növel az őszinte érdeklődés, a másik emberre való folyamatos odafigyelés, és a mindent átható, szívvel való alkotás. Örömmel kijelenthetem, hogy a forgatások során a generációs különbségek ellenére is a főszereplőinkkel mindig baráti kapcsolatba kerülünk.

Mi alapján döntitek el, hogy melyik fesztiválokra nevezitek a filmjeiteket?

Szeretjük a filmjeinket minél több helyre elküldeni, minél több embernek megmutatni, minél több visszacsatolást kapni. A visszajelzésekből nagyon sokat lehet tanulni, és mi folyamatosan szeretnénk fejlődni. Van számos fesztivál, ahol már visszatérő vendégek vagyunk. Ilyen a VasFilm, a Göcsej Filmszemle, a MAFSZ-os fesztiválok, a Lakiteleki Filmszemle, de akár említhetem a pár éve indult Savaria Filmszemlét és Totál Plán Filmszemlét is. Ezek mellett folyamatosan nézzük az országos és a nemzetközi pályázati kiírásokat is. Tavaly nagyon megszerettük a legújabb fesztivál szakmaiságát, légkörét, szervezését, a Hét Domb Filmfesztivált, ahol 2 filmünk is díjban részesült.

Rengeteg film köthető a nevedhez olyan alkotókkal közösen, mint Horváth Zoltán és Kozma Gábor. Ha a számos dokumentumfilm közül választani kellene, akkor:
- melyik áll hozzád legközelebb (témájában, elkészítésében), és melyiket tartod személy szerint a legjobbnak?; - melyik volt a legnehezebb témájú  filmetek, és melyik készült a legtovább?

Nehéz választani, hogy melyik áll hozzám közelebb. Szívesen tekintek vissza minden forgatásra, hisz mindegyik film egy külön emlékdoboz számomra. Ha mindenképp ki kéne emelnem műveket, akkor inkább a szakmai elismerések mentén tenném ezt.  

Horváth Zolival a legelső filmünk 2004-ben a Fejezetek egy szent életéből - mely Varecza László egykori matematikusról, főiskolai docensről, régiségkereskedőről szól - 7 díjat gyűjtött be különböző fesztiválokon. Ezt az alkotást elsősorban félévi iskolai feladatnak szántam, tanáraim javaslatára küldtem be pályázatokra. Végül egyfajta kultuszfilm lett, mellyel a Pergő-Képek és a Filmvilág című filmes szaklap is foglalkozott.

Aztán következett 2007-ben a Horváth Zoltánnal és Kozma Gáborral közösen készített Remeteidő, mely a Pusztaszentpéteren egyedül élő Devecz Oszkárról szólt, aki állattenyésztésből tartotta fenn magát, szabadidejében pedig a magfizikáról gondolkodott. A film szintén 7 díjat - köztük nemzetközi elismerést is - kapott, és két országos csatorna is a műsorára tűzte többszöri ismétléssel. Azóta ez az alkotás is szintén egyfajta kultuszfilmmé vált.

Szintén 7 díjat gyűjtött be - köztük nemzetközi elismerést is - a 2012-ben Rozmán Lászlóval közösen készített Sárga, piros, kék, mely a roma származását büszkén vállaló Ferkovics József festőművészről szól, akinek egyetemes értékeket változatosan alkalmazó formanyelve, kiapadhatatlan alkotó ereje, maradandó művészi értéket hoz létre napról-napra. A filmet azóta is sokszor vetítették különböző iskolákban és a művész számos kiállításán.

Szakmai berkekben az eddigi legnagyobb sikerünk 2015-ben a szendiszűcs című dokumentumfilmünk volt, mely Szendiszűcs István képzőművész, keramikus, festő, grafikus és fotográfus életét és kitörési próbálkozását mutatja be a szombathelyi Parkerdő egyik kis sufnijából. Horváth Zoli barátommal 1,5 éven keresztül követtük a művész útját. Ez a kísérleti dokumentumfilm eddig 10 díjat gyűjtött be.

Az elmúlt évben nagyon sikeresen szerepelt a Fekete Iván Gulag túlélőről szóló filmünk is, a 90, 19, 9.

A leghosszabban készült alkotásaink között van a szendiszűcs című portré, mely egy életfolyamatot mutat be, valamint a Fűzfa Balázs nevéhez köthető élményközpontú irodalomtanítás módszertanát bemutató Élmények (b)irodalma című ismeretterjesztő filmünk, mely az elmúlt egy évben  számos városban, iskolában, szakmai konferencián került bemutatásra. Egy éve forgatjuk és az ősszel fog bemutatásra kerülni a Béri Balogh Ádám Néptáncegyüttesről szóló filmünk is.

Sokan dokumentumfilmesként ismernek, és talán kevesebben tudják azt, hogy egy kulturális tehetségmutató ötletgazdája és műsorvezetője is vagy. Ez a sorozat a Bájoló, immár öt évad óta töretlen népszerűséggel fut a megyei könyvtárban. Segít a műsorvezetésben a filmes gyakorlat?

2014-ben két szombathelyi, akkor még középiskolába járó végzős diák ‒ Doma Bence és Puskás Mátyás ‒ kereste fel a könyvtár segítségével megvalósítandó tervével az akkori igazgatót, Pallósiné dr. Toldi Mártát. Így négyen indítottuk útjára a szombathelyi Berzsenyi Dániel Könyvtárban a Bájoló című irodalmi, zenés barangolássorozatot, bemutatkozási lehetőséget teremtve a gondolataikat, érzelmeiket, kreativitásukat zenében, dalban, irodalomban, versben, slam poetryben, képzőművészetben kifejező fiatal tehetségek számára. A kezdeményezés otthonra lelt, s nemcsak a könyvtárban, hanem a közönség szívében is. Az elmúlt 5 év alatt eddig összesen 21 tehetséges, 14 és 34 év közötti fiatal mutatkozott be nálunk. Kezdetektől én vagyok a műsor házigazdája, szervezője. A műsorvezetésben sokat segített a középiskolai tanári munkásságom mellett a dokumentumfilmes múltam is. A portréfilmezés és a Bájoló is magáról az emberről szól. Ugyanúgy szükséges a kutatómunka, a felkészülés, az őszinte érdeklődés, a beszélgetésen belüli diszkréció, a nyitott szemléletmód, az empátia, az érzékenység és a másik emberre való folyamatos odafigyelés. Ezek nélkül az értékek nélkül a filmjeink és a Bájoló sem olyan lenne, mint amilyennek megismerte a közönség.

A laudációdban az állt, hogy célod "számos emberi élet, és rengeteg értékes téma, esemény feldolgozásával örök emléket állítani Vas Megye hírnevének.". Mi a filmes ars poeticád, vezérlőelved?

Számos emberi élet és rengeteg értékes téma vár még feldolgozásra, hogy ne tűnjön el a múlt az emberi emlékezés sötét homályába. A legfőbb célom értéket örökíteni, emléket állítani, ehhez az egyik legfontosabb mozgatórúgó pedig az örömből és szívvel való alkotás.

Milyen filmes terveid vannak a jövőre nézve? 

Jelenleg a Vasi Múzeumbarát Egylet felkérésre az ostffyasszonyfai hadifogolytáborról és temetőről készítünk Horváth Zoltánnal és Tóth Kálmánnal egy örökségpedagógiai iskolai oktatóvideót. Ősszel pedig bemutatásra kerül az idén 50 éves Béri Balogh Ádám Táncegyüttesről szóló dokumentumfilmünk is melyet Zolival és Kozma Gáborral készítünk.

A film tehát forog tovább...