Vasi megasiker a MEGAVERSEN - Gubián Ádám az élmezőnyben végzett az országos döntőben

2018.04.12. - 20:00 | Büki László 'Harlequin' - Fotók: Vásárhelyi-Tompa Eszter

Vasi megasiker a MEGAVERSEN - Gubián Ádám az élmezőnyben végzett az országos döntőben

A Magyar Költészet Napján rendezték meg Szolnokon a MEGAVERS 10 döntőjét, ahova a zsűri döntése alapján Gubián Ádám, a szombathelyi Nyitra utcai Általános Iskola nyolcadikosa is bejutott. A 11 fős mezőnyben - második legfiatalabbként - az élmezőnyben, az első öt között végzett, számos díjjal és elismeréssel gazdagodva.

Gubián Ádám egyetlen Vas megyei indulóként vett részt a MEGAVERS 10 Országos televíziós tehetségkutató versenyen. Az előválogatót egy Rakovszky Zsuzsa verssel abszolválta, így került az öt középdöntő közül a másodikba, a március 2-i szolnoki megmérettetésre, ahol Szabó Lőrinc: Pocsolyák című versét adta elő. Minden középdöntőből a zsűri juttatta a legjobb szavalót a döntőbe, így Ádámot is, - az ötödik középdöntőből 2 főt juttatott tovább - míg egy főt a közönség szavazhatott be. Az öt középdöntőből így állt össze a 11 fős döntő, 6 zsűri által javasolt, és 5 közönségszavazat útján bejutott versenyzővel.


Gubián Ádám (balról az ötödik) a MEGAVERS 10 ereményhirdetésén

A MEGAVERS 10 döntőjére a Költészet Napján, április 11-én került sor, ahova szintén három verssel kellett készülni, de a középdöntőben elszavaltat már nem lehetett vinni. Ádám Rakovszky Zsuzsa 'Egyirányú utca' című versével állt a zsűri elé, és ugyan a dobogóról lecsúszott, így is rengeteg elismerésben részesült. A számos különdíj között szerepel egy ötnapos "Megavers 10" tábor teljes ellátással az Almásy Kastély Rendezvényházban, egy szakmai képzés - versmondás és pódiumművészet tanulása szakemberektől -, emellett rengeteg könyvnyeremény, utalvány és a Béres Gyógyszertár egészségcsomagja is a díjeső része volt.

Turczy István, a zsűri egyik oszlopos tagja külön is gratulált neki, és megígértette Ádámmal, hogy jövőre is jön, mert neki itt a helye, és be fog érni az a tehetség, ami benne van.

Mozgalmas hétindítója volt Ádámnak, hiszen hétfőn a gyöngyösfalui Balogh József emlékversenyen, a Versvarázson lett első helyezett Balogh József Tölgybarát című versével a 7-8. osztályosok között, másnap a Váci Mihály szavalóverseny Rakovszky Zsuzsa: Egyirányú utca című versének elszavalásával bizonyult a legjobbnak, szerdán pedig a MEGAVERS döntője várt rá.

Gratulálunk és további sikereket kívánunk a versek csodálatos világában!

További hírek

Fogd rá a nyuszira! Könyvek húsvétra a gyerkőcöknek

2024. 03. 22. - 11:00 - Kultúra / Irodalom

Top 5 könyv azoknak, akik a közösség szolgálatának szentelték az életüket

2024. 03. 18. - 14:25 - Kultúra / Irodalom

Nick Cave-interjúkönyv magyarul: Hit, remény és vérontás

2024. 03. 13. - 00:10 - Kultúra / Irodalom

Ezzel a verssel köszöntjük a nőket

2024. 03. 08. - 01:00 - Kultúra / Irodalom

Van-e olyan, hogy unalmas élet? - Az írás egy állandó mozi a fejben

2024. 02. 29. - 00:10 - Kultúra / Irodalom

Kapcsolódó hírek

Tíz titokzatos szépségű japán haiku

2024. 01. 21. - 16:15 - Kultúra / Irodalom

53 életév, 53 vers – tisztelgés a 100 éve született író előtt

2023. 11. 18. - 11:00 - Kultúra / Irodalom

Elment "egy csodaszép tudós asszony" - Elhunyt Bognár Stefánia

2023. 04. 28. - 07:00 - Kultúra / Irodalom

Verslavina az AGORA Caféban - Ismert emberek verseltek a Magyar Költészet Napján

2023. 04. 12. - 01:00 - Kultúra / Irodalom

Csider Sándor verseivel köszöntjük a Költészet Napját

2023. 04. 11. - 13:15 - Kultúra / Irodalom