Együtt a kellékekkel – Miért szép? a Weöres Sándor Színházban

Képgaléria megtekintése2018.04.24. - 15:30 | Rozán Eszter

Együtt a kellékekkel – Miért szép? a Weöres Sándor Színházban

Kellékekről szólt minden a Weöres Sándor Színház Miért szép? című programján. Kellékekből nyílt kiállítás, Poór Éva kellékes a pályájáról mesélt, Jordán Tamás egy Karinthy-elbeszélés kellékeivel ismertetett meg minket, Mérei Tamás komolyzenei művekben található kellékeket mutatott be, Fűzfa Balázs érdekes előadása mellett rögtönzött verselemzést tartott, egy 25 perces filmben pedig a színház színészei vallottak a kellékkel kapcsolatos élményeikről.

A kellékek álltak a Weöres Sándor Színház Miért szép? című Thea-tér áprilisi programjának középpontjában. A kellékek rendkívül fontos szerepet töltenek be egy színház életében, feldobhatják, de akár le is húzhatják az előadást. A beszélgetéshez tartozó kiállítás megnyitóján Horváth Ákos színművész arról beszélt, hogy sajnos már nem minden tárgy szerepelhet kellékként a színpadon, a cigarettának immár nincs helye a színdarabokban. Kálmánchelyi Zoltán elmesélt egy esetet, amikor nem az a levél volt a zsebében, amit fel kellett volna olvasnia. Egy igazi színész persze így is feltalálja magát.

A Krúdy Klubban Oroszy Csaba festőművész Poór Éva kellékest kérdezte szakmája rejtelmeiről. Éva rendkívül tartalmas gyerekkort tudhat magáénak, a herényi Gothard-kastélyban nőtt fel sok-sok macska között, aminek a verebek látták kárát. Vámügyintézőként, majd kirakatrendezőként dolgozott, mielőtt szíve vágya teljesülhetett volna, hogy a színháznál helyezkedjen el. Öltöztető szeretett volna lenni, mert amikor megpillantotta Kiss Marit, elképzelte magát, amint ráadja a ruhákat, végül kellékes lett, amit soha egy pillanatra sem bánt meg. Élete attól kezdve megváltozott, rengeteg dolgot meg kellett tanulnia, például azt, hogy mi a változás-próba. A változás az, amikor kialszik a fény, és mire újra kigyullad, valami megváltozik a színpadon.

Egyik alkalommal a DöhöngŐ előadásán változás alatt véletlenül felkapta Alberti Zsófi harisnyáját is egy másik kellékkel együtt, a színésznő azonban ügyesen megoldotta a helyzetet. A Játék a kastélyban bemutatóján beszorult egy ajtó, Nagy Cilinek egy másikat kellett használnia villámsebességgel. Kihívást jelentett Poór Évának az is, amikor január közepén hamvas őszibarackot kellett beszereznie. Próbálkozott műanyag barackkal, de hát abba nem lehet beleharapni, jonatán almával, míg végül be tudott szerezni gyorsfagyasztott, ám meglehetősen fura ízű barackokat.

Ahogy a Miért szép műsorain megszokhattuk, Jordán Tamás irodalmi csemegével kedveskedett a közönségnek. Karinthy Frigyes A cirkusz című elbeszélésében rengeteg kellék szerepel, igazi kihívás a kellékesnek, bár az eljátszása is erőt és leleményt próbáló. Fűzfa Balázstól megtudtuk, A cirkusz a középiskolai tananyag része. Karinthy nagyon termékeny író volt, mégis főleg az Így írtok ti című irodalmi karikatúráiról ismerjük. 136 színházi bemutatója volt, „Ez a marha volt köztünk az egyetlen zseni." - Kosztolányi Dezső így méltatta legjobb barátját. Csak kevés művét ismerjük, pedig József Attilával egyetemben ő találta fel a Facebookot. A Láncszemek című novellájában a hat lépés távolság elméletével foglalkozik, bárhol éljen az ember 5 lépésen keresztül el tud jutni egy hatodik személyhez. Fűzfa Balázstól játékos verselemzést is hallhattunk Karinthy Előszó című verséről.

Mérei Tamás csellóművész zenei művekben szereplő kellékeket mutatott be, mint például a Varázsfuvolában a fuvola, az Otelloban a kendő, vagy Bartók Kékszakállújában a kulcs. S hogy viszonyulnak a színészek a kellékekhez? A Dömötör Katalin, Kaczmarski Ágnes, Oroszy Csaba által készített 25 perces filmben a Weöres Sándor Színház színészei lelkesen vallanak a kellékekhez fűződő személyes kapcsolataikról, vagy éppen tréfás esetekről, mert hát az a fránya kellék nincs mindig éppen ott, ahol lennie kellene, emiatt rögtönözni kell. Az is előfordul, hogy maga a szituáció kívánja meg, hogy a véletlenül kiömlő teától átnedvesedett kártyát a leleményes színész, Trokán Péter a homlokára ragasza. A kellék lehet egy kedves családi tárgy is, mint Kelemen Zoltán édesapjának szemüvege.   

A kellemes majdnem két óra után jelentősen bővültek az ismereteink a kellékekről, s talán máshogyan tekintünk majd egy hamvas őszibarackra vagy egy pálinkásüvegre a színpadon, ha legközelebb színházba megyünk.

A hírhez tartozó képgaléria

Új hozzászólás