Európa Napok: öt napra egy nagy közösségi nappalivá alakul át Körmend főtere

2018.04.25. - 01:00 | Büki László 'Harlequin'

Európa Napok: öt napra egy nagy közösségi nappalivá alakul át Körmend főtere

Pénteken kezdődik Körmend összművészeti és szórakoztató nagyrendezvénye, az Európa Napok. Számos könnyűzenei koncert, természetvédelem, tánc, aktív közösségek, legendás zenészek, látványos showelemek, pezsgéssel teli élet várja a város főterére várhatóan nagy számban kilátogatókat.

Április 24-én Bebes István polgármester és H. Vörös Márta, a Körmendi Kulturális Központ igazgatója tartott sajtótájékoztatót a pénteken kezdődő, hatodik alkalommal megrendezésre kerülő Európa Napok programjairól. Európa nyolc országából lesznek jelen az ötnapos eseményen, ezt szimbolizálja a programfüzet, és egyben a rendezvény vezérmotívuma, a tulipán, amely nyolc európai ország nemzeti színeiben pompázik.

Már az indulásakor a legjobb önkormányzati gyakorlatok közé választották az Európa Napokat, amely az európai nemzetek összetartozását, az európai kultúra sokszínűségét hivatott megmutatni. "A sokszínűség érték, Európa pedig attól lesz erős és sokszínű, ha minden nemzet megőrzi a maga hagyományait, sajátosságait és értékeit" - emelte ki nyitóbeszédében Bebes István.

Több mint fél évszázada annak, hogy a város első nemzetközi kapcsolatát létrehozta az ausztriai Fürstenfeld településével (1967), azóta ezt öt további követte: a finn Heinävesi, az ukrán Juzsnij, a német Kranenburg, a cseh Roznov pod Radhostem és az osztrák Güssing.

Bebes István kiemelte, az idei rendezvénynek a környezettudatosság, a környezetvédelemhez köthető programok lesz az egyik fő eleme. Mint mondta, annak idején épp az Európa Napok adott lehetőséget arra, hogy a körforgalmat virágosítsák, és azt négy részre osztva, négy nemzet virágaiban, színeiben pompázzon. Idén a városi nagytakarítás és a Rába takarítása a fő irányvonal. Ezzel is kezdődik a rendezvénysorozat, pénteken a környezet szépítésére hívnak a szervezők mindenkit, akinek fontos Körmend tisztasága! Iskolások, munkahelyi közösségek, baráti társaságok jelentkezését és jelenlétét is várják pénteken délelőtt 9 órára a Szabadság térre, hogy az esetlegesen található, kallódó szemetet összegyűjtsék!

Az Európa Napok másik meghatározó eleme a kulturális programok, benne a Tánc Világnapja - ami Európa népeinek táncait is bemutatja és megemlékezik a város díszpolgáráról, a nemrég elhunyt Antal Lászlóról -, a harmadik fő eleme pedig a testvérvárosi találkozásokhoz köthető, többek közt a sport területén (Közép-európai Partnervárosok Kosárlabda Tornája).

A rendezvény programjait H. Vörös Márta igazgató ismertette, ám előtte rövid kitérőt tett a már említett programfüzet címlapján hívogató tulipánokra. Miért éppen a tulipán lett a rendezvény szimbóluma? Carolus Clusius (Charles de L'Écluse) németalföldi botanikus a XVI. században Batthyány Boldizsár Körmendhez közeli, németújvári (güssingi) udvarában is megfordult kertépítőként, és elsőként ő írta le részletesen, s juttatta el hazájába a tulipánt, amely ma is Hollandia jelképe - tulajdonképpen az akkori császárságban őshonos növényt honosította meg Hollandiában. Az erre való visszaemlékezés okán lett a tulipán a rendezvény szimbóluma.

A programokra rátérve az igazgatónő a pénteki város- és Rába tisztítás fontosságát emelte ki elsőként, utóbbi kapcsán elmondta, hogy a vízi csapatok és önkéntesek környezetvédelmi akciójaként három napon keresztül a Rába 60 km-es szakaszán fogják megtisztítani a folyómedret és a partoldalakat. Ennek megkoronázása lesz a május elsejei beevezés a Bereki Bárkás Egylettel, hiszen ez a nap a hajók hivatalos vízre bocsátásnak időpontja. A környezettudatossághoz kapcsolódva az igazgatónő hangsúlyozta, hogy a gyermekeket egy természetvédelmi játszóház is várja a hagyományos gyermekjátékok mellett a Szabadság téren.

A kulturális programok sora a Rába-parti Zenei Diákfesztivállal indul, melyen Vas megye zeneiskolai növendékei lépnek fel. Várhatóan érdekes és valódi kuriózum lesz a felújított városi kiállítóteremben a Batthyányak fegyvertára című kiállítás, amely a kb. 650 darabos Batthyány-fegyvertárból válogat látnivalót. Ezekkel először találkozhat a - nemcsak körmendi - közönség, vagy ahogy igazgatónő fogalmazott: "történelmi pillanat lesz" a város életében a tárlat, ami két hónapon keresztül enged betekintést a Batthyányak hadtörténetébe.

Kiemelkedő rendezvénye lesz az ötnapos eseménynek a Béri Balogh Ádám Néptáncegyüttes 50 éves jubileumi előadása, amely színházi körülmények közt az elődökről is megemlékezik április 28-án a színházteremben. A rendezvény belépőjegyes. Másnap, a Tánc Világnapján közel 500 táncos produkciójának tapsolhat a közönség, igazi táncmaratont varázsol majd a főtérre "A lélek rejtett nyelve" című táncprogram.

A számos zenei program kapcsán H. Vörös Márta kiemelte, hogy nemcsak klasszikus fesztiválzenekarok lépnek fel a Szabadság téren, hanem olyanok is, akikkel ritkán találkozhatunk, ezek közül is leginkább a KFT koncertje jelent majd igazi csemegét! Így biztosan érkeznek rajongók a környékről, a megyeszékhelyről, sőt, a szomszédos megyékből is a város főterére, ami ilyenkor egy nagy, közösségi nappalivá változik át!

A rendezvény részletes programja:

Itt az Európa Napok 2018 részletes programja (ápr. 27. - máj. 1.)

2018.04.14. - 09:00 | vaskarika.hu - Fotók: Büki László 'Harlequin'

Itt az Európa Napok 2018 részletes programja (ápr. 27. - máj. 1.)

Helyszín: Körmend

Dátum: 2018.04.27 - 05.01.

Hatodik alkalommal rendezi meg Körmend az Európa Napokat. Az ötnapos eseményen fellép többek közt az Ocho Macho, a Ladánybene 27, a KFT, Zoltán Erika, Pa-dö-dö és a Gargantua is. A táncos programok közt láthatjuk a Béri Balogh Ádám Néptáncegyüttes új műsorát, a Tánc Világnapján pedig táncmaratonra várják az érdeklődőket. Ismertetjük a rendezvény részletes programját!

Új hozzászólás