Vitalitas Bútorgaléria, Vitalitas Galéria és Vitalitas Egészségközpont. Mi is tulajdonképpen ez az intézmény és hogyan jött létre?

Valóban egy kicsit kuszának tűnik első hallásra, de végülis egyszerű a képlet. 2001-ben nyitottuk meg magát az épületet a férjemmel közösen, aki belgyógyász. Innen ered az egészségközpont, bár ez a tevékenység csak később indult, erre majd kitérek még. Ez az épület akkor, amikor felújítottuk egy 110 éves lakóház volt, nagyon lerobbant állapotban. Azzal a céllal vásároltuk meg és újítottuk fel, hogy én - lévén, hogy építész vagyok és belsőépítészettel foglalkozom most már évtizedek óta - szerettem volna egy saját stúdiót, egy bemutatótermet. Ez a régi lakóház nagyon alkalmasnak tűnt arra, hogy erre a célra átalakítsuk. Mindössze két falat kellett kivenni, egy nagyon egyszerű, mégis praktikus alaprajza volt az épületnek, és megnyitottuk az utca felé. Fő tevékenységem végül is az egyedi bútortervezés.

Akkor itt a kiállítótérben az ön munkái is láthatók?

Így van, jórészt az én terveim alapján készült bútorok, illetve néhány gyári bútor, melyek összeállítását szintén jómagam találtam ki. Szerettünk volna egy olyan bemutatóteret létrehozni, ami kvázi a lakás hangulatát kelti. Tehát az ide betérők úgy érezzék magukat, mint egy otthonban. Nyilván nem teljesen egy az egyben leképezett dolog ez, de hangulatában ez volt a célunk, és én úgy gondoltam, hogy egy színvonalas lakáshoz hozzátartoznak a művészeti alkotások is. Innen jött az ötlet, hogy akkor díszítsék a falakat képek, a polcokon, tárlókon legyenek szobrok, kisplasztikák, és adódott, hogy nyilván elsősorban a helyi művészeket kérjük fel arra, hogy hozzák be munkáikat. És akkor már természetesen rendezzünk kiállításokat is. Tehát szépen lassan - illetve nem is olyan lassan - alakult ki az egész. Elhatároztuk, hogy tulajdonképpen az épület megnyitása is egy kiállítás megnyitásával együtt történjen. Aztán rövidesen létrehoztuk férjemmel a Vitalitas Savariae Művészeti Alapítványt, amelybe tíz kuratóriumi tagot hívtunk meg. Javarészt képzőművészeket, de vannak köztük zenekari művészek, jogász, könyvtáros, tehát a kuratóriumot nagy tudású, elismert emberek alkotják. Az ő segítségükkel, javaslatukkal alakul ki a galéria éves ütemterve. Tehát ez az indulás. Aztán utaltam rá, hogy az egészségközpont pár évvel később jött létre. Az udvarban volt egy nagyon romos állapotú melléképület, amelynek a helyére építettünk egy új épületet, amelyben egy rendelő kapott helyet. Természetesen ez egy másodállás a férjemnek, de rajta kívül más szakemberek is rendelnek itt, például bőrgyógyász, ultrahangos, gyerekorvos.

Mennyire volt nehéz összehozni mindezt ilyen komplexen? Tehát az rendben van, hogy az Ön munkáival elindult az intézmény, de mennyi időbe telt ezután, hogy művészeti alkotások kerüljenek a falakra, polcokra, illetve létrejöjjön a már említett kuratórium?

Tulajdonképpen a megnyitást követően talán egy évvel már létrejött a kuratórium. Az első meghívott művészek először egymást ajánlották, aztán Várnai Valéria nevét kell kiemelnem - aki a kuratórium elnöke is egyben -, és miután megvolt a kiállítása már szinte felkérés nélkül javasolta is a következőt és további ötletekkel állt elő. Tulajdonképpen ez inspirált minket is arra, hogy akkor ezt szervezett keretek közt tegyük meg. Ráadásul egy-egy kiállítás lebonyolítása, megrendezése anyagi erőforrásokat is kíván, és mint alapítvány nagyon ügyesen tudunk ma már pályázni. És hála Istennek vannak is erre források, a város, a megye rendszeresen támogatja a kiállításainkat, sőt egy országos pályázaton is sikerrel indulunk, ez az NCA-nak egy alapítványok számára is meghirdetett működési pályázata, amiben most már évek óta mindig sikerül forrást találnunk. És amit még nagyon fontos elmondanom, hogy a munkatársaim és ezen keresztül tulajdonképpen a Vitalitas Savaria Bt., aki a belsőépítészeti tevékenységet fejti ki az intézményben, nagyon áldozatos munkával, erősen támogatja az intézményt, ugyanúgy a kurátorok is tulajdonképpen térítés nélkül végzik feladatukat. Tehát nem elegendő a pénzforrás, nagyon sok a befektetett munka, energia is, és megmondom őszintén, hogy nagyon sokat kell dolgozni, de ugyanakkor igen nagy öröm is, amikor egy-egy kiállítás alkalmával maga a belső tér is mindig megújul. Ugyanis a kolléganőm nagy gondot fordít arra, hogy mindig azt a hangulatot erősítse, amit a kiállító művész a saját munkáival megteremt, tehát ahhoz alkalmazkodjunk mi is. Jórészt a korábban kiállító művészek munkái vannak tulajdonképpen áruként a polcokon is, de ilyenkor mindig, ha jön egy új kiállító, hozzá kell alkalmazkodni. Ez mindig azzal jár, hogy kicsit visszavonjuk a többi munkát, tehát nagy feladat ilyenkor a kiállításokat ily módon is megrendezni. És persze utána visszaalakulni egy kicsit a mi tevékenységünkhöz, úgy, hogy ne sértse az éppen aktuális kiállítást.

Hány kiállítást szoktak évente rendezni?

Körülbelül öt-hat kiállítást. Amit fontos még kiemelni, hogy lévén egy kis, mondhatni otthonos hangulatú galéria vagyunk - már csak a kiállított bútorok miatt is -, egy kicsit más közönséget is meg tudunk célozni, nem csak azokat, akik például a Képtárba járnak kiállításokra. Nyitni tudunk - idézőjelesen persze - az átlagember felé is. Néhány tárgy, műalkotás aztán itt marad a polcokon, itt meg is vásárolhatók, de többnyire kiközvetítjük a műalkotásokat.

Amatőr művészek munkái is kerültek már Önöknél kiállításra?

Igen, egyrészt azt mondanám az amatőr művészek kapcsán az ugrott be nekem, hogy két alkalommal is rendeztünk már diákok munkáiból kiállítást. Az egyiken a Művészeti Szakközépiskola diákjai mutatkoztak be, a másikon pedig egy művészeti általános iskola tanulói. De voltak még amatőr művészek, például Geszler Mária javaslatára - akinek volt már itt kiállítása, amit a nagy sikerre való tekintettel meg is kellett ismételnünk - egy osztrák főiskolai tanár hölgy, aki lelkes látogatója Mária egyik Magyarországon szervezett nemzetközi kerámiastúdiójának. Mária azt ajánlotta, mivel nagyon tehetségesnek és érdekesnek tartotta, hogy rendezzünk neki egy kiállítást. Ha már itt tartunk, volt egy szintén osztrák fotóművész is, de jelenleg épp az ötvenedik kiállításunkra készülünk, ez lesz idén az utolsó, tehát az amatőrök mellett nagyon sok művész nevét említhetném most. Hogy csak néhány nevet mondjak a teljesség igénye nélkül: Rónai Károly építész, Bartha László festőművész, Garas Kálmán fotóművész, Makovecz Imre építész, a már említette Geszler Mária keramikus, Várnai Valéria festőművész, Heckenast János építész, Borsos Mária szobrászművész, vagy épp jelenlegi tárlatunkról szót ejtve Melocco Miklós szobrászművész.

Ha már szóba került Melocco Miklós tárlata, melynek nyitvatartását ha jól tudom a nagy érdeklődésre való tekintettel meg is hosszabbították november 16-ig. Hadd kérdezzem meg, mi volt a kiállítás apropója és hogyan kerültek a Művész Úr munkái épp Szombathelyre?

El kell mondanom, hogy elsősorban a helyi művészeket kérjük fel a kiállításaink során. Ez alól kivételt képez egy általában a tavaszi időre eső olyan kiállítás, amely általában egy országosan elismert mesterhez kötődik. Ez pedig szintén úgy alakult, hogy Várnai Valéria ismeretsége révén kapcsolatba kerültünk és most már azt mondhatom, hogy nagyon jó barátságba is Kratochvill Mimi budapesti művészettörténésszel, akinek például a Borsos Miklós vagy a Molnár C. Pál kiállításainkat köszönthetjük, és Melocco Miklósra is tulajdonképpen ő irányította rá a figyelmünket. Nagyon nehéz volt összehozni ezt, ugyanis Melocco kijelentette, hogy már nem rendez kiállításokat sem Budapesten, sem pedig vidéken. Már „csupán" teszi a dolgát és nem akar ilyen módon a közönség elé állni. De aztán végül sikerült őt mégis megnyernünk, próbáltuk ezt az ünnephez időzíteni, aminek nagyon örült, lehet, hogy éppen ez volt az oka annak, hogy igent mondott. Ugyanis ő úgy érzi küldetést teljesít. Vendégkönyvünkbe azt írta: "Azért jöttem Szombathelyre kiállítással, mert Mansfeld Péter nevét tessék megtanulni." Igazából ez adta a kiállítás apropóját. Aztán persze fontos kiemelni, hogy egy kicsi galéria vagyunk, nem egy steril kiállítótér, a műalkotásokat bútorok, tárgyak között kell elhelyezni. Nyilván az ő emlékművei olyan óriásiak, hogy nem férnének itt el, persze két kisplasztika azért ki van állítva, de emiatt úgy gondolta, hogy inkább az emlékmű tervekkel, illetve néhány grafikával jelenik meg. Ebben viszont azzal az egy bizonyos Mansfeld portréval hangsúlyozni szerette volna a kiállítás fókuszát.