Maszkok tragédiája - a végzetes szerelem játéka a Soltis Lajos Színházban
2009.11.05. - 01:30 | twickkk
Viharos lelki, tudati történések csatamezejévé változott a Koptik Odó utcai színházterem október 30-án Celldömölkön, Josef és Karel Capek: A végzetes szerelem játéka című darabjának premierjén. A tudat és a tudatalatti mozgatóinak színpadra való művészi kivetítése nem akármilyen színházi élményt nyújtott a nézőnek.
A darabot észleljük, felfogjuk, majd - reményeink szerint - okulunk belőle, ahogy a mű Dottoréja kéri. Szubjektív élménynapló következik.
A groteszk és komikus módon ábrázolt kerítőnő alakja eredendően, mintegy origó módon a játéktér részeként tűnik fel, s amíg a széksorok lassacskán csordultig megtelnek a premierelőadásra érkezett közönséggel, köt, rendületlenül csak köt tovább. A kötőtűn gyarapodó szövevényes sorok aztán szép lassan elvezetnek, leeresztenek minket azokba a tudatalatti tartalmakba, ahol ez a commedia dell'arte-nak álcázott darab valójában játszódni fog.
A nyitótánc nem csak "főcímként" működik.
A szintén Zerbina (akinél a darabban végig tapintható a kerítőnő-boszorkány személyiségek együttállása) által elkezdett tánc aktusával (az első mozgató) születnek meg ugyanis a tipikus commedia dell'arte figuráink. Megjelenik Isabella, majd, - mintha csak üstben kevernék -, egyszer Gilles, másszor Trivalin, vagy Brighella oldalára sodródik a tánc közben. Közben Zerbina is táncol továbbra is, majd a naprendszerként keringő egység megbomlik és egyenként leválnak róla a maszk mögé szilárdult komikus, monomániás alakok.
A főzet készen áll.
A Dottore a darabban az "öntudat-színház" társulati vezetőjeként jelenik meg. Mozgása szögletes, elegáns, komornyikszerű. A képzelt nézők köszöntésére elmondott tipikusan ékes és tudálékos előhangja az okkult történet megoldásához nagyonis fontos adalékokat közöl. Deklarálja, hogy az eljátszandó történet célja távolról sem a szórakoztatás, sem pedig a játszó művészek tömjénezése, ezzel szemben célja, hogy okítson, hogy megtisztító katarzist okozzon, mert - hangsúlyozza - győzedelmeskedni fog az igazság.
A közben színre lépő Scaramouche ezekután egyenesen hazaküldi a nézőket. Scaramouche álarca szintén tipikus: a tréfa, a bajkeverés, a mindent megvetés festi. Karaktere kidolgozott, átlóban mozgó, forgó, szignálszerű belépőivel azonnal azonosítható. A Dottore és Scaramouche ezekután eltűnnek, további feltűnésük viszont mindig előrejelez valamit. Egyrészt viszonyítási pontjai ők a darab sajátos dimenziójának, másrészt látszólag ők próbálják egyben tartani a Gilles és Trivalin által képviselt két ellentétes tudati princípiumot.
Brighella a bontás jegye.
Brighella középen. Jobbján Gilles áll, a költő, a feminin (Hold, Luna) oldal, balján Trivalin, a katona, a férfi (Mars) szeglet. A darabban utoljára egységben. Brighella a bontás jegye. Elveti a gyanakvás magját, majd félrevonul és csak öntözi a szárbaszökkenő tébolyt. A figura kifinomult, részletgazdag és elegáns. Sohasem direkt. A legtöbbször csak a tudat hátsó, legmélyebb bugyraiból előparancsolt halványuló emlékképpel operál (Isabella formás lábának emlékképe), és a döntés illúzióját meghagyja a feleknek ("Én nem tudhatom...").
A bonyodalom akkor kezdődik igazán a Capek fivérek művében, amikor a helyzetbe állított tipikus, monomániás commedia dell'arte figurák néhányában, - ha csak felvillanásnyira is -, megszületik a felismerés. Egy-egy pillanatra meglátják ugyanis önnön maszkjaikat. Felismerik és megpróbálnának megszabadulni tőle. Előbb Brighella szól ki, abba akarja hagyni a játékot. Aztán Gilles - akit ugyan végig saját maszkja továbbviselésére sarkall Brighella - vállalja el a párbajt Trivalinnal és bármennyire is ügyefogyottan fogja meg a fegyvert, bármennyire is visszakozik (a hosszú búcsúzkodás, leltárszerű végrendelet...), belát Trivalin maszkja mögé. Az egyik személyiségoldal halála törvényszerű. Az egyensúly helyreáll.
A Gilles melle alól előhúzott, elöl véres zsebkendő (hátulról kapta a lövést) felvillant azonban még valamit. A hetvenkedő katona maszkjában benne van-e a gyilkolás, saját ellenképe megyilkolásának szabadsága? A maszkok (monomániák) kötése miatt korántsem lehetünk biztosak abban, hogy "valódi" párbaj zajlott előttünk (Idézzük fel magunkban a kemény, talpig férfias Trivalin Csőrike képével díszített pólóját, amelyet csak a párbajon hord!).
De, ha nem Trivalin, akkor ki?
Katona Imre rendezése könnyen fogható, de lassan kibomló jelzésekkel teli. Részletgazdag és érzékeny, magas szintű tudatosságot sugall. A premier után személy szerint még két napig tartott az előadás útja az észleléstől az érzékelésig. Nyilván a megismerés alapszintje ez még, a darab sokkal többet takar és többször kellene látni. Mindenesetre minden túlzás nélkül állítom, hogy remek gyümölcsött termett a Végzetes szerelem játékába fektetett munka. A darab a Soltis Lajos Színház bérletes előadásai között is szerepel, december 12-én kerül műsorra. Mindenkinek ajánlom, aki fogékony arra, hogy törékeny személyiségünk belső harcain elmélkedjen!
Szereposztás:
Brighella - B. Péter Pál
Gilles - Bruckner Roland
Trivalin - Marton Márió
Scaramouche - Pesti Arnold
Isabella - Nagy Zsuzsi
Dottore - Nagy Gábor
Zerbina - Kazári András
Szerző: Josef és Karel Čapek
Rendezte: Katona Imre
Díszlet: Katona Imre
Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1944 szavazat







Új hozzászólás