Értő kezek alatt formálódott versek – A Vers Világa a Berzsenyi Dániel Könyvtárban

Képgaléria megtekintése2018.05.24. - 12:00 | Rozán Eszter

Értő kezek alatt formálódott versek – A Vers Világa a Berzsenyi Dániel Könyvtárban

141 pályamű, közel 50 kiállított alkotás, a legtöbb illusztráció Bende Tamás: Merülünk és Szabó T. Anna Elhagy verséhez készült - Harmadszor hirdette meg a Berzsenyi Dániel Könyvtár a Vers Világa illusztrációs pályázatát. Az ünnepélyes eredményhirdetésre és a legjobb alkotásokból rendezett kiállítás megnyitójára a földszinti előadóteremben kerül sor.

Rohanó világunkban egyre kevesebbet olvasunk, főleg verseket, ezért nagy öröm, amikor kivételt látunk. A Berzsenyi Dániel Könyvtár egyik fő célkitűzése, hogy megszerettesse az olvasást a fiatalabb korosztállyal. Néha nem könnyű felvenni a versenyt a digitális világgal, ám egy-egy pályázat hihetetlenül sok lelkes fiatalt képes megmozgatni, mint ahogy a Vers világa illusztrációs pályázat is bizonyítja.

Középiskolásoknak kellett beküldeniük alkotásaikat, melyeket a Szívlapát (szerk.: Péczely Dóra) című, kortárs magyar költők műveit tartalmazó kötet valamelyik verse ihletett. Nagy Éva, a könyvtár igazgatója a díjátadón köszöntőjében elmondta, 141-en küldtek be műveket az ország minden tájáról, művészeti és nem művészeti iskolába járók egyaránt, ezért nem volt könnyű dolga a zsűrinek, hogy kiválassza a legjobbakat a színvonalas alkotások közül. Így is engedményt tettek, sokkal több kép került a földszinti előadóterem falára, mint általában, a megszokott 30 helyett mintegy 50 alkotásban gyönyörködhetnek az érdeklődők. A fiatalok nemcsak elolvasták a verseket, hanem mélyen el is gondolkodtak rajtuk, újabb és újabb rétegeket fedeztek fel bennük.

A Vers világa 2010-ben kezdte hódító útját, Pallósiné dr. Toldi Márta könyvtárigazgató kezdeményezésére, aki szívügyének tekintette, hogy visszavezesse a gyerekeket az olvasás világába. Akkor kortárs verseket kellett illusztrálniuk a középiskolásoknak, 2013-ban Weöres Sándor versei voltak a középpontban, és most, a 3. pályázaton ismét a kortárs költészeté lett a főszerep. Cebula Anna, a Szombathelyi Képtár igazgatója, művészettörténész a zsűri elnökeként a művészetre való nevelés fontosságát hangsúlyozta, amit nem lehet elég korán elkezdeni. A gyerekek csak akkor válnak kultúrát és művészetet szerető felnőtté, ha már óvodás korukban megtanulják, hogyan kell viselkedni egy múzeumban vagy könyvtárban. A zsűri tagjai, Kovács Ágnes irodalomtörténész és Ferkovics József grafikus, festő voltak. Az első három helyezett mellett hat különdíj is kiosztásra került. A legtöbb illusztráció Bende Tamás: Merülünk és Szabó T. Anna Elhagy verséhez készült.


A rendezvényt Szendrői Csaba, az Elefánt zenekar Artisjus-díjas énekes-szövegírója és Tóth András, a zenekar gitárosa tette színessé. A Szívlapát kötetből adtak elő megzenésített verseket. Pion István: Nem lehet jó a semminek, Varró Dani: [De mit vesződöm én...], Havasi Attila: Húsz év múlva című verseinek megzenésített változata hozta közelebb a képzőművészeti alkotásokat, mintegy bizonyítva, hogy a művészeti ágak között mennyire szabad az átjárás: zene, költészet, képzőművészet kéz a kézben járnak, és teszik az életünket élhetővé. A díjnyertes alkotást ihlető verset - László Noémi: Kirakat - Vekszli Anna, a III. Kortárs Versmondó Verseny első helyezettje tolmácsolásában hallhattuk.

Ha végigballagunk a kiállításon, sajátos hangulat fog el, hirtelen ráébredünk, hogy az alkotások szólnak hozzánk. Különös világba vezetnek, beleolvadhatunk a fiatalok létérzésébe, gondolkodásmódjába. Amíg ilyet látunk, nem kell aggódnunk, hogy a művészet kihal: értő fülek és kezek viszik tovább a stafétabotot.

Helyezettek:

III. helyezett: Czigány Dorottya Jázmin (Havasi Attila: Húsz év múlva) - Karinthy Frigyes Gimnázium - Budapest

Fotó: Boros Ferenc

II. helyezett: Czuczor Eszter (Mesterházi Mónika: Az ördög) - Apor Vilmos Római Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium és Kollégium - Győr

Fotó: Boros Ferenc

I. helyezett: Aradi Sára (László Noémi: Kirakat) - Bajai Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola - Baja

Fotó: Boros Ferenc

KÜLÖNDÍJAK:

- Balázs Noémi Gabriella (Závada Péter: Remíz) - A könyvtár különdíja - Forrai Gimnázium és Művészeti Szakközép Iskola - Budapest

- Balogh Franciska (Kemény Lili: Kettőnk közül) - Nagy Éva különdíja - Városmajori Gimnázium - Budapest

 - Andirkó Máté (Áfra János: Félreértések kicsiny tárháza) - Pallósiné dr. Toldi Márta különdíja - Kós Károly Művészeti Szakgimnázium és Kollégium - Debrecen

- Hegedüs Dorka (Peer Krisztián: Bérlet) - (szobor) Pallósiné dr. Toldi Márta különdíja - Eötvös József Gimnázium - Budapest

- Szepesi Krisztina (Rakovszky Zsuzsa: Másnaposan) - Cebula Anna különdíja - Magiszter Fényes Adolf Szolnoki Gimnáziuma Művészeti Szakkgimnáziuma és AMI - Szolnok

- Derkics Vivien (Bende Tamás: Merülünk) - az Életünk különdíja - Szombathelyi Művészeti Szakgimnázium

A kiállítás 2018. június 19-ig tekinthető meg a könyvtár nyitvatartási idejében.

A hírhez tartozó képgaléria

Új hozzászólás