A művészetet preferálják! - Évadot értékelt a Weöres Sándor Színház

2018.06.06. - 00:45 | Büki László 'Harlequin'

A művészetet preferálják! - Évadot értékelt a Weöres Sándor Színház

A tizedik, jubileumi szezonban sem engedett művészeti koncepciójából a színház, azaz néhány könnyed, közönségbarát előadás mellett fajsúlyos, művészeti értékkel bíró darabokat is repertoárra tűztek. Jordán Tamás színiigazgató emellett beszélt az új évad programjáról, műsoron tartott darabokról, személyi változásokról, látogatottságról, színházi együttműködésekről, díjakról.

A keddi sajtótájékoztató szummája mindjárt az elején elhangzott Jordán Tamástól, miszerint "a 10. évad végére egy nagy piros pontot tehetünk!". A színház művészeti koncepciójával nyitó évadértékelőn elhangzott, nagymértékben különbözik az általános színházi gyakorlattól, és fókuszba helyezi a művészeti értékkel bíró darabokat. "Koncepcionális, a közönség nevelését szem előtt tartó műsortervet állítunk össze minden évben!" - hangsúlyozta Jordán Tamás.

A színház eredményes évadot tudhat maga mögött, amit egyszerre jelez a bérletes közönség számának folyamatos emelkedése, a színházi szakma megbecsülése, valamint azok a díjak, amelyeket az elmúlt években a társulat és annak egyes tagjai kaptak. 

A személyi változásokról szólva látszólag meglepő kijelentést tett Jordán Tamás, amikor úgy fogalmazott, hogy a kiugró tehetségeknek nem Szombathelyen van a helyük. Ahogy az élet bármely területén, a színházban is 7-8 év egy színész társulatnál eltöltött ideje, ennyi idő után érdemes váltania ebben a folyamatos megújulást követelő, új inspirációkra érzékeny szakmában. "Egy madárnak muszáj repülni!" hasonlattal jelentette be, hogy távozik a társulattól Bányai Kelemen Barna, Bánfalvi Eszter, Mertz Tibor és Vass Szilárd.


Németh Károly, Jordán Tamás és Czukor Balázs (b-j)

Az "érkezési oldalon" ismert nevek csatlakoznak a társulathoz, aminek tagja lesz Gubik Ági, aki 2008-ban a Magyar Filmszemlén elnyerte a legjobb női főszereplő díját Till Attila első nagyjátékfilmjében, a Pánikban nyújtott alakításáért, Antal D. Csaba (első alkalommal a Karneválszínházban lesz látható), Nagy-Bakonyi Boglárka (Várkonyi Mátyás-Miklós Tibor: Sztárcsinálók című rockoperájában Ulrica szerepében láthatta először a szombathelyi közönség a jubileumi évadban), valamint Dunai Júlia (Szép Ernő: Vőlegény című színművében Sári szerepében ismerhette meg a szombathelyi közönség a jubileumi évadban).  

A következő évadban repertoáron marad a nézettségi rekorder 'A dzsungel könyve', a 88 előadást megélt, és a leghosszabb ideje játszott ' A jó pálinka itassa magát', 'A Grönholm-módszer', az eddig 65 előadást megélt 'A padlás', Jordán Tamás személyes kedvence, 'A kék pék', az idei évad egyik csúcsdarabja, 'A salemi boszorkányok', az 'Egy bizonyítás körvonalai', a 'Home Bank', a 'Sztárcsinálók', valamint a 'Volpone'.


Munkában a sajtó

A Savaria Történelmi Karneválhoz kapcsolódva idén is lesz Karneválszínház, melynek során Alain-René Le Sage: Szerelmi üzletek (Turcaret) című darabját adja elő a társulat. A komédia átdolgozott, mai világunkhoz közelebb hozott változatát Valló Péter viszi a Karneválszínház színpadára, a fontosabb szerepeket Bezerédi Zoltán, Nagy Cili és Jordán Tamás alakítja. Idén először már júniusban elkezdődik a karneválszínházi jegyek értékesítése: 11-én reggel 9 órától indul a nyári színházi előadásra a jegyárusítás a Király utcai jegyirodában.

A Thea-tér az évad során eddigi koncepciójának megfelelően több műfajban, számos alkotónak, fellépőnek adott bemutatkozási lehetőséget. Az idei évadban 65 rendezvényén 6443 jegyet értékesített.

Ebben a szezonban lesz még egy bérleten kívüli bemutató, a DNS című, alapvetően fiatalokról és fiataloknak szóló kortárs dráma, melyben ártatlan fiatalok játéka fordul át kegyetlen durvasággá, ami végül társuk életébe kerül. Matusek Attila első rendezése a bandába szerveződés védelmező és kényszerítő hatásairól egyaránt beszél.


Matusek Attila

A Weöres Sándor Színház előző év októberében csatlakozott a negyven európai színházat tömörítő Európai Színházi Konvencióhoz (ETC). A konvenció keretében a színházi szakemberek kölcsönösen cserélnek tapasztalatokat, igyekeznek egymás intézményeit, előadásait megismerni, különleges színházi formákkal kísérleteznek, új közönségszervezési utakat kutatnak, a színház digitális megjelenési formáira kínálnak alternatívákat.  

A 2018/19-es évad bérletes előadásai közt láthatjuk többek közt Mohácsi János rendezésében 'A revizort', az 'Acélmagnóliák'-at Nagy Cilitől, újra rendez Alföldi Róbert, ezúttal az 'Öröm és boldogság' című drámát, valamint először rendez Szombathelyen Bálint András, aki a Dustin Hoffmannt világhírűvé tevő 'Diploma előtt' című darabot viszi színre. A következő évad teljes és részletes programja ide kattintva olvasható!

Érdekes színfoltja lesz a következő évadnak a közösségi színház, amely - színházi felhívás alapján - a szülés-születés témáját járja körül. Az előadás a szombathelyi polgárok elmesélései alapján és részvételével készül, Czukor Balázs, Surányi Nóra és Salamon Júlia írja, Czukor Balázs rendezi. Tragikus esetektől a felemelő történetekig mozog a skála, jelenleg 12 történet szolgál a darab alapjául, amely nem állásfoglalás lesz, hanem egy pillanatkép az anya ás a gyermek szerepéről a szülés során.


Surányi Nóra és Salamon Júlia (b-j)

Lesz egy bérleten kívüli, Jordán Tamás által rendezett darab is, melynek címe 'Emlékpróba', és a színészetet, mint mesterséget fogja fókuszba állítani.

A nyári szemléken, fesztiválokon a 'Volpone' című előadás szerepel a fővárosi Városmajori Színházi Szemle versenyprogramjában július 3-án. A darab máskor is utazik: augusztus 29-én a Móricz Zsigmond Színház szervezésében a nyíregyházi közönség láthatja Alföldi Róbert rendezését a Vidor Fesztiválon.

Az idei évadban számos díjban részesült a társulat:

Vidor Fesztivál 2017 - Életműdíj - Jordán Tamás
Vidéki Színházak Fesztiválja 2017 (Thália Színház) - A legjobb női alakítás díja - Hartai Petra - Ivanov (rendező: Lukáts Andor)
Jászai Mari-díj 2018 - Bajomi Nagy György


Jordán Tamás

Új hozzászólás

Korábbi hozzászólások

Radics István 2018.06.12. - 18:54
Az évadértékelőhöz...

Nincs piros pont!

Fekete pont!!!

1.Jordán Tamás színház koncepciója engem ne neveljen!
2.A kiugró tehetségeknek nem Szombathelyen van a helye? Mi van? Tehetségtelenek lakják a vasi megyeszékhelyet? Társulatát minősíti?
3.Váltani kell 7-8 évente? Elveszett az alap? Legyenek szombathelyiek a művészek...

Sajnálom, hogy ezeket kijelentette a színházat alapító!

Levegőt a színháznak, az alkotóknak, művészeknek! Repüljön, szárnyaljon a csapat, SZABADON!!!

Üdvözlettel: Radics István