Ki mered nyitni az ajtót? - Ismertették a 34. Nemzetközi Bartók Szeminárium és Fesztivál programjait

Képgaléria megtekintése2018.06.26. - 12:00 | Büki László 'Harlequin'

Ki mered nyitni az ajtót? - Ismertették a 34. Nemzetközi Bartók Szeminárium és Fesztivál programjait

Szombathely július közepén ismét a (komoly)zenei élet központja lesz, minden korosztályt megszólító programjai pedig a Zeneiskolától a Cinema Cafén át a Gayer parkig terjednek, köztük olyan előadással, mint Bartók egyetlen operája, A kékszakállú herceg vára. A fesztivál programkínálatát változatos koncertek, kiállítások, táncház és idén először családi nap is színesítik. Idén rendhagyó módon a Nemzetközi Bartók Fesztivál záróhangversenye egyben az Iseumi Játékok nyitóhangverseny is lesz! Június 26-án erről tájékoztatta a sajtó képviselőit Szamosi Szabolcs, a Filharmónia Magyarország Nkft. ügyvezetője, Hamar Zsolt, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar zeneigazgatója, Kiss Barna, a Savaria Szimfonikus Zenekar igazgatója és dr. Puskás Tivadar polgármester.

HIRDETÉS

A jelenlegi formájában már 34. alkalommal megvalósuló rendezvénysorozat középpontjában a kezdetektől fogva Bartók Béla, méltán világhírű zeneszerzőnk életműve áll. A szeminárium gerincét mesterkurzusok és szakmai előadások adják, míg a fesztivál programkínálatát változatos koncertek, kiállítások, táncház és idén először családi nap is színesítik.  

Idén 100 éve mutatták be Bartók Béla egyetlen operáját, A kékszakállú herceg várát. A ősbemutató jubileuma alkalmából nem csak egy különleges előadás szemtanúja lehet majd a szombathelyi közönség, hanem a július 15-22. között megrendezésre kerülő Nemzetközi Bartók Szeminárium és Fesztivál teljes programjában jelentős szerepet fog kapni a szerző ezen meghatározó műve.

A szeminárium elsődleges célja, hogy szakmai fórumot teremtsen a mesterkurzusok világ minden tájáról érkezett résztvevőinek (idén 40 hallgatója lesz a kurzusoknak). Ennek eredményeképp az ide látogató előadóművészek és karmesterek nemcsak a kortárs művek autentikus előadásmódját sajátíthatják el, hanem Bartók különleges zenei világának, összefüggéseiben való megértése által, annak értő művelőivé válhatnak; így járulva hozzá a bartóki örökség megőrzéséhez világszerte.


A sajtótájékoztató résztvevői (b-j): Kiss Barna, a Savaria Szimfonikus Zenekar igazgatója, dr. Puskás Tivadar polgármester, Szamosi Szabolcs, a Filharmónia Magyarország Nkft. ügyvezetője és Hamar Zsolt, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar zeneigazgatója

A fesztivál, mely a szélesebb közönség számára is nagyszerű programokat kínál, július 15-én egy hamisítatlan táncházzal nyitja meg kapuit a szombathelyi Fő téren, melyre minden táncos lábú zeneszeretőt várnak, a legfiatalabbtól a legidősebbig. Muzsikál a Gyéres Műhely, közreműködnek az ELTE SEK Szökős Néptáncegyüttes tagjai.

A kurzusvezető professzorok - immár hagyományosan - szólókoncerteken adnak számot lenyűgöző tudásukról, melyekre idén valódi zenei csemegékkel is készülnek a művészek. Július 17-én, kedden este Ittzés Gergely fuvolaművész koncertezik a zeneiskola Tibold Iván termében, műsorra tűzve több saját szerzeményét és egyedülálló átiratát is.

Másnap, szerdán pedig Balog József, generációjának egyik legkiemelkedőbb tehetségű zongoristája lép színpadra, a koncert második felében előadva Vidovszky László: Schroeder halála című művét. A preparált zongorára készült kompozícióhoz a zongoristán kívül három asszisztens szükséges, akiknek legalább olyan virtuóz módon kell közreműködniük az előadásban, mint az előadóművésznek.


Szamosi Szabolcs, a Filharmónia Magyarország Nkft. ügyvezetője

A Hamar Zsolt által vezetett karmesterkurzus zárókoncertjén, a kurzuson résztvevő karmesterek lehetőséget kapnak arra, hogy dirigálják a Savaria Szimfonikus Zenekart és bemutatkozhassanak a nagyérdemű előtt. A koncert műsora egy különleges zenei utazásra invitálja a hallgatóságot, mely során a Táncszvit jellegzetes népzenei motívumvilágából elindulva, az amerikai emigráció éveinek két legmeghatározóbb alkotásáig jutunk el, ami nem más, mint a szerző utolsó befejezett műve, a 3. zongoraverseny - Fejes Krisztina előadásában -, valamint a Concerto. A kurzuszáró koncerten három ifjú karmester adja majd egymásnak a karmesteri pálcát.

Érdemes lesz ellátogatni a fuvola-, a dal és opera-, valamint a zongora mesterkurzus ingyenes zárókoncertjeire is július 20-án, melyeken az egyhetes műhelymunka legjobb produkciói csendülnek majd fel. A pedagógusok a mesterkurzusokat akkreditált képzésként is látogathatják!

Az idei program újabb színfolttal gazdagodott, hiszen 2018-ban első alkalommal Családi nappal várják a szombathelyi közönséget július 21-én. A Gayer parkban egész nap színes programok és vidám hangulat garantálja a tartalmas kikapcsolódást, ahol a család minden tagja megtalálja a kedvére való programot.

A családi nap estéjén különleges jazz koncertre várja az érdeklődőket az Oláh Dezső Trió. A koncerten Bartók Béla, eredetileg zongorára írt Román népi táncok című művének, zongora-dob-bőgő adaptációja hangzik el a Cinema Caféban.


Szamosi Szabolcs, a Filharmónia Magyarország Nkft. ügyvezetője, Hamar Zsolt, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar zeneigazgatója (b-j)

Idén rendhagyó módon a Nemzetközi Bartók Fesztivál záróhangversenye egyben az Iseumi Játékok nyitóhangverseny is lesz. Az előadás különlegessége, hogy Hamar Zsolt vezénylése mellett, a rendezői debütálásának is szemtanúi lehetünk, melyben a Savaria Szimfonikus Zenekar mellett a legkiválóbb énekművészek lesznek a segítségére.

Bartók: A kékszakállú herceg vára című művének főszerepeiben Cser Krisztiánt, illetve Komlósi Ildikót üdvözölhetjük, akit a Bartók-opera Juditjának egyik legszakavatottabb tolmácsolójaként tartják számon a világban. A koncert második felében pedig Poulenc: La voix humaine című, hazai színpadon csak ritkán látható operája elevenedik meg Váradi Zita előadásában. Hamar Zsolt elmondása szerint nem véletlen a két egyfelvonásos opera egymást követő megszólaltatása, ugyanis van egy közös szál, ami a két művet összeköti! 

Július 5-től "Ki mered nyitni az ajtót" címmel egy Kékszakállú-ihlette izgalmas főtéri installáció hívja fel a figyelmet a fesztiválra és egyben az operára, július 13-23. között pedig Kas János szitanyomat-sorozata lesz megtekinthető a témában.


Kiss Barna, a Savaria Szimfonikus Zenekar igazgatója

A fesztivál részletes programja:

Itt a Nemzetközi Bartók Szeminárium és Fesztivál programja (júl. 14-22.)

2018.06.07. - 11:40 | vaskarika.hu

Itt a Nemzetközi Bartók Szeminárium és Fesztivál programja (júl. 14-22.)

Helyszín: Szombathely

Dátum: 2018.07.14 - 22.

A Nemzetközi Bartók Szeminárium és Fesztivál az ország legnagyobb presztízsű zenei szemináriuma. Az idei évben is neves művészek fémjelezte mesterkurzusokkal, koncertekkel, táncházzal, családi nappal színesíti a szombathelyi kulturális palettát. A fesztivál egy nagyszabású koncerttel zárul az Iseumban, ahol Bartók jubiláló operája, A kékszakállú herceg vára lesz a középpontban. Július 14. és 22. között sok szeretettel várják a szombathelyi közönséget és minden idelátogatót.

A hírhez tartozó képgaléria

Új hozzászólás