A tőle megszokott modorban és stílusban kijött a színpadra, majd kérte, hogy kapcsolják le a nézőtéri világítást, mert nem akarja látni az embereket. Fura kérés egy pszichiátertől, no, de akik szeretik őt, elnézik neki, akik nem, azok mást jó szemmel.Azt est fő témájának hősei, azaz a férfiak, jóval kevesebb számban jelentek meg, mint az oldalbordáik. A nőket ezek szerint jobban érdeklik a pasik, mint ők saját magukat.

Élezve a lélektani miskárbárdot, kiszúrt magának egy fiatalembert az első sorból, felhívta a színpadra, melyre egy következetes nem volt a válasz. Gyávaság! A legtöbb férfi gyáva. Az illető mentségére legyen mondva, kb. 500-n nézték a nézőtérről. Ettől függetlenül Csernus doki szerint, valóban nem merünk szembenézni a félelmeinkkel. Miért? Bizonytalanok vagyunk saját magunkban? Attól félünk, valami olyan derül ki, amit még szeretteinkkel sem osztunk meg, nemhogy 500 nézővel? Ha valaki olyan látásmóddal bír, mint Csernus, akkor anélkül, hogy a másik megszólalna, látja, hogy az illető menekül-e, vagy sem. Ez a fiú menekült, ami korántsem volt meglepő, bár miután jól leírta mindenki előtt ezen nem is volt mit csodálkozni. Ki is ment, hogy „feltöltődjön" egy kicsit. Közben a férfiak becsületének megmentésére jelentkezett egy idősebb úr. Valamelyest sikerült neki. Kiderült, hogy ismeri a 19 éves, fiatal srácot. Véleménye szerint a fiú megbízható, pontos, beszédes, vagyis általánosságban véve jó. Hogy az érzelmeiről beszél-e? Kizárt dolog.

A férfiak nem szeretnek az érzelmeikről beszélni, mert ez olyan „női dolog". Miből tudja meg egy nő, hogy élete párja boldog-szomorú-dacos-mérges-jó napja van, ha nem beszélnek róla? Az őszinteség fontos. Fáj kimondani bizonyos dolgokat, főleg, ha úgy érezzük, ezzel a másikat bántjuk. De a probléma megoldásához mindez elengedhetetlen. Vagy hagyjuk, maradunk az állóvízben, és a probléma csak nő, és nő, majd egy pici foltból lesz egy hatalmas lyuk. Az őszinteséghez önbizalom is kell. Mikor van valakinek önbizalma? Saját magunk szeretete az ehhez vezető út. A férfi többsége nem azt csinálja, amit szeret, és ez kihat az életére. Nem fog mosolyogva menni a munkába, a gyermeke nem egy céltudatos apát fog látni, ezért ő is ugyanazzal az elnyűtt, unalmas arccal fog iskolába menni, feltéve, ha reggel egyáltalán találkoznak. Ha valaki szereti önmagát, tisztában van a legbenső érzelmeivel, ki tudja húzni magát az utcán, büszke arra, amit elért és minden este úgy fekszik le, mint egy önbizalommal teli, boldog ember.

Főszereplőnk, a 19 éves fiú visszatért és látszólagos magabiztossággal lépett a színpadra. Csernus habitusát ismerve éreztük, ez a vihar előtti csend időszaka. Jól sejtettük. El is kezdtek záporozni a kérdések: Hogyhogy mégis feljött? Ön mitől érzi magát férfinak? A srác még mindig megszeppenve, de már kevésbé józanon a következőt válaszolta: Mikor kimentem, bátorítónak ittam egy kicsit és a második kérdésre válaszolva, például attól, hogy van egy 32 éves barátnőm. Ez 13 év korkülönbség, ami kevesebb, mint a 40.

Na ezt nem kellett volna mondania. Ugyanis a doktor úr ráfordult erre a földes útra és úgy ahogy volt, be is gázolt a fiú pocsolyájába! Kedves Uram. Ön kapcsolatfüggő, nem vállalja a felelősséget és majdnem elfelejtettem, konfliktuskerülő. A viszontlátásra.

Biztosan sokan gondolták azt, hogy Csernus egy goromba gomba, csak rombolni tud, a többit meg javítsa meg a mosógépszerelő, ha tudja. Természetesen ez nem így van, hiszen ahogy a beszélgetésből is kiderült, a fiú élete már eleve romokra épült. Ahhoz pedig, hogy szilárd várat húzzunk fel, az alapokig le kell ereszkednünk, hogy szép lassan újra tudjuk építeni saját magunkat. Természetesen 10-20 perc nem elég ahhoz, hogy ez a folyamat végbemenjen, de mégis ki és mikor adja meg a kezdőlökést, ha nem Csernus és nem most?

Úgy hisszük, ez az este nem csak a fiú számára volt tanulságos. Ezeken a dolgokon nekünk is el kell gondolkodnunk, de ennek az a „kényelmetlen" feltétele, hogy teljesen le kell meztelenednünk magunk előtt, mert ha ezt nem tesszük meg időben, vagy egyáltalán, csak felszínes fogadkozásokba sodorjuk magunkat, amely csapdából lehetséges, hogy életünk végéig sem fogunk kikecmeregni. Bár érezni fogjuk, hogy az életünkkel „valami nem stimmel". Amennyiben valaki szülő, úgy törekednie kell arra, hogy gyermekeiből is egész emberek legyenek, vagyis szükséges felelősséget vállalni a következő generációért, ennek érdekében pedig mernünk kell változni és változtatni.

A magyar közönség nagy általánosságban nem nyilvánít semmilyen érzelmet az előadó felé. Szerinte ha valami tetszik, azt érdemes megtapsolni, ha valami nem, azt „csupán" illik.

Én az előbbi miatt tapsoltam.

A pszichiáter tavalyi előadását itt olvashatja!