Az Operaház által szervezett koncertsorozat egyik állomásaként került sor Giacomo Puccini Turandot című, romantikus operájának előadására. Bár a jegyek hihetetlenül olcsón, kétezer forintos áron voltak kaphatók, tehát egy mozifilm áráért, ennek ellenére, és legnagyobb meglepetésemre, a terem kb. 30%-ában üresen maradtak a székek. Arra gondolni sem merek, hogy érdeklődés hiányában, bár tagadhatatlan, hogy a komolyzene, és így az opera is, rétegműfajnak mondható. Élvezetéhez korai zenei nevelés, vagy sok esetben "érettség" szükséges. Nem gyakran lehet része ilyen élvezetben egy vidéki városnak, a fővárosba felutazni, a jegyárak mellé még közlekedést, szállást fizetni pedig cseppet sem olcsó mulatság. Most meg a művészet házhoz jött. (A budapesti Operaház korszerűsítése lehetőséget biztosított arra, hogy a játszóhely kiváltásaként az Opera együttesei azokban a vidéki nagyvárosokban is bemutatkozhassanak, ahol az általuk képviselt műfajok amúgy nincsenek jelen - a Szerk.).

Ismert tény, hogy a szerző ezt a művét halála miatt már nem fejezhette be, és csak később, fia kérésére tette meg ezt Franco Alfano, felhasználva Puccini eredeti kéziratait. "Az ősbemutató karmestere, Arturo Toscanini amikor a Puccini által leírt utolsó sorhoz ért, Liu halála után, leállította az előadást, s a közönség felé fordulva így szólt: „Qui finisce l'opera, perché a questo punto il maestro è morto." („Itt véget ér az opera, mert ezen a ponton a mester meghalt.")"

A történet természetesen szerelmi, alapjául egy perzsa mese szolgált, a Turandot név maga is utal erre, jelentése: Turán lánya. Érdekes, hogy a legtöbb nép meséi között találhatunk hasonlót, a mi Benedek Elekünk által összegyűjtött népmesék között is. Nem mesélem el most a történetet, hátha másnak is kedve támad megnézni, meghallgatni, de annyit elárulok, hogy jól végződik...

A koncertszerű előadás két részben, három felvonásban, olasz nyelven, és ami nekem nagyon tetszett, egy, a színpad felett elhelyezett kivetítőn feliratozva került bemutatásra. Így azok is, akik nem ismerték az áriák szövegét, pontosan nyomon követhették a történetet. A Magyar Állami Operaház Zenekara és Énekkara, valamint Gyermekkara szerepelt - rendkívül fényesen - az előadásban, és a nagyszerű Medveczky Ádám vezényletével, akinek varázslatos személyisége, és az opera iránti rajongása minden nézőt elvarázsolt. A közönség szűnni nem akaró vastapssal köszönte meg a végén az idős karmester, az énekesek, a zenészek és a kórusok munkáját.

A főszerepet, Turandot hercegnőt Rálik Szilvia alakította. A békéscsabai születésű művész az operettben is kipróbálta magát (pl. Cigányszerelem), de végül az opera műfaja mellett döntött - tegyük hozzá, szerencsénkre. Ezt a cseppet sem könnyű szerepet nagy átéléssel, és igen nagy sikerrel szólaltatta meg a kitűnő szoprán. Kalafot, szerelmét, Kovácsházi István énekelte. Ő is belekóstolt az operett műfajába, ám a remek  tenor pár év után az Operaházhoz szerződött, és azóta számtalan, főként romantikus opera színrevitelében vett rész, mint pl. Verdi, Mozart, Puccini műveiben. Szerepelt még: Kiss Péter, Altoum császár és Pong miniszter kettős szerepében, Rácz István, mint Timur, Megyesi Zoltán Pang miniszterként, Kiss  András, mint mandarin, és a végére hagytam a Liút alakító Sáfár Orsolyát, aki drámai előadásával nagyszerűen oldotta meg ezt a nem könnyű feladatot. (Az MSH látszólag nagy színpadán szinte minimális mozgástere volt az énekeseknek, mélységben szinte semmi, az énekkar állt leghátul, előtte az Operaház zenekara, a gyermekkar pedig a színpad elejének jobb szélén kapott helyet.)

Az este nagy sikerrel zárult, szűnni nem akaró taps tartotta színpadon az énekeseket, zenekart egyaránt. Mi, akik szépen kiöltözve eljöttünk ide ezen az estén, hogy megadjuk helynek és műnek a tiszteletet, azzal a boldogító érzéssel mehettünk haza, hogy nem töltöttük hiába az időnket, és olyan élménnyel lettünk gazdagabbak, hogy azt szeretnénk megtudni, legközelebb mikor lehet részünk hasonlóban?