Hello Gagarin, ezt bogozd ki szabadon! - a Soundclash Fesztivál aulás koncertjei
Képgaléria megtekintése2009.11.23. - 02:15 | Vida Gábor, Dancs István - Fotók: Csizmazia Ákos
A PASO, az „ipszi”, a Belmondo és az Anonym Project hangolta az aula közönségét a fellépő nyolc zenekarból intenzív bulizásra, ami hellyel-közzel sikerült is, bár a fesztivál idei látogatottsága sajnos messze elmaradt a várakozásoktól. Úgy látszik, a cipőjét mindenki a Sportház felé irányította… Pedig Oladon nyolc jó zenekar osztotta az igét, két helyszínen, két jól szóló hangcucc mellett . Mi pedig két cikkel és két galériával számolunk be az idei Soundclash-ről. Írásunkban az aulabeli koncertekről adunk részletes ismertetőt!
Anonym Project
Trojkáék műsorának végeztével az aula színpadán egyből kezdődött az általunk idén már harmadszor képbe kerülő mosonmagyaróvári trió élőzése. Mondanivalónkat szinte egy az egyben bekopírozhatnánk fentebbről, hisz mind a technika, mind a zenekar rendesen hozta a formáját, és a közönség is dettó. A nem zeneújító kategóriában, annál inkább hagyományőrzésben utazó postpunk-alternatív csapat valahol a 90-es évek elején tetőző pszichedellikus, és főleg szövegeiben a dark wave nyomán haladó, időtlen zenét játsza. A megbántottak zenéjét. Ezen pedig kicsit sem kell csodálkozni, hisz több millió ember érzi ugyanazt, amit ők, sokan hangot is adnak ennek, csak a csomagolás más, szinte minden esetben. Van, aki ráüvölt a világra nap, mint nap fájdalmában, vannak lázadók, mélabúsan kesergők, másokat vádlók és még folytathatnánk a sort. Az Anonym Project mindhárom hangszerese megbízhatóan teljesít, a dobos és a gitáros énekel, ők képviselik szemmel láthatóan a rutint a csapatban, míg a fiatalnak tűnő bőgős igyekszik felnőni hozzájuk, ami játékban mindenképp, viszont színpadi munkában még nem annyira sikerül neki. Már az első szám rendesen megdörrent, az ének kicsit csőből érkezett az elején, ami megfelelőképp korrigálva is lett, igaz a nem szerencsés akusztikai adottságok miatt ez a cső az egész estén végigért egy kicsit. Koncertjük végére a publikum száma vagy ötven főre duzzadt, és ekkor kezdtünk kicsit ferde szemmel előretekinteni a közeljövőt illetően. Az eddigi Soundclash fesztiválok kiemelt eseménynek számítottak a zeneszeretők számára, és az, hogy kilenc óra előtt még csak ennyien voltunk, enyhén szólva is zavart keltett az erőben. A „névteleneket" sem nagyon zavarta mindez, teljes átéléssel tették a dolgukat. A sárvári nyári szabadtéri, és az A-klubos fellépés is jobban átjött nekünk, mint ez. Lehet, hogy csak a nézők hiánya miatt, de lehangolódtunk rendesen, mire végeztek. Ez persze nem az ő hibájuk, azt gondoljuk, hogy egyszerűen a rosszidőben-rosszhelyen törvények érvényesültek. (V.G)
Belmondo
Az aulás koncertek sorát az est egyik húzózenekara, a Belmondo folytatta. Előljáróban annyit mindenképpen meg kell említenünk, hogy Czutor Zoliék nagyon jók volt a Profiban. Persze azóta változtak az idők, az ember is érik, tapasztal, de eközben kénytelen azt is észrevenni, hogy vannak nála fiatalabbak, és ezeknek a fiataloknak a még nálunk is idősebbek mondják meg a frankó nérót. Ebben a zenekarban az a furcsa, hogy azon alternatív mainstream zenekarok sorát hosszabbítják - tudjuk, ez a kifejezés még Magyarországon nem igazán szobatiszta -, akiknek zenéje és zenészi kvalitásai ellen nem lehet kifogásunk, de Frei Tamás óta tudjuk, hogy mindig azt kell nézni, ami mögötte van. Hát igen, mi is bekukkantottunk a szoknya mögé, de amit ott láttunk, az nem a Marilyn Monroe volt. Czutor Zoliról karakterénél fogva elmondható, hogy színpadra termett, van jelenléte, de azt is ki kell mondani, hogy ennyi erővel egy cserép muskátlit is kiállíthattak volna a színpad elejére, mert annyit az is tud, hogy ott van, és közben nem szól (sic!) semmiről. A Belmondo kiáll, nagyjából 4 percben elmondja azt, hogy így fáj, úgy fáj, egy kis fricska ide, egy kis fricska oda. Ezeket azonban mindig tisztes távolságból teszi, azon oknál fogva, hogy ne kelljen már jobban belemenni a dolgokba, mert az már nem kényelmes, és hátha még önmagukkal is ellentmondásba kerülnek. Magyarán, a Belmondo nem gondolkodtat el, nem szűr le tanulságot, csak van önmagában, és aki megnézi, az vagy röhög rajta, vagy lesütött szemekkel elkullog mellette, gondolván, milyen cukik is ők, de közben senki nem teszi fel a kérdést, hogy akkor most ez mi is tulajdonképpen? Ez pedig egy magára valamit adó zenekartól igenis elvárató. Vajh jogos-e az a tény, hogy a hajdani jónak mondható formációt nevezték Nyersnek? Akiknek pedig tetszett, azok remélik, jól szórakoztak, és a koncert végeztével azonnal mentek a kantinba, vagy hídelemeket hegeszteni a színházterembe. Szabadon (pedig az egy remek nóta - a Szerk.). (D.I)
30Y
Dancs kollégával való osztozkodásunk eredményeképp nekünk jutott a pécsi, és mint Beck Zoli szavaiból kivehettük, belül kicsit azért szombathelyi elfogultsággal is rendelkező zenekarról való beszámolás. Volt már ilyen többször is. Azt kell mondanunk azonban, hogy eddigi összes találkozásunk közül ez hozta a legnagyobb megvilágosodást velük kapcsolatban. Azt eddig is tudtuk, hogy a zenekar teljesen egyben van zeneileg, megbízhatóan jó zenészekből áll, és szemmel láthatóan élvezik is, amit csinálnak. Azonban nagymértékben függnek a megszólalástól - legalábbis eddig ezt gondoltuk. A pár évvel ezelőtti szigetes találkozásunk óta vagy öt-hat alkalommal láttuk őket, és ezek alapján egy karcos gitárzenekarnak könyveltük el a buszjáratosokat. Szombat este azonban - a keverő jobb oldalán, a falnak dőlve - annak ellenére is simán átunatkoztuk bulijukat, hogy azért pár alakalommal telitalálat témákat kaptunk az arcunkba. A letisztult hangzás hallhatóvá tette a szellemiséget. Azt nem tudjuk, hogy már eleve ennyire popos dallamvezetéssel és hangszereléssel készültek-e a számok, vagy csak, mint az énekes frizurája, szép lassan hajoltak be a fogyasztói társadalom - ez esetben a puhatalpú lányok -, kényére-kedvére. Hege már kellőképp behergelte a zenekarra a tinicsajokat, akik - ahogy kell - végig is visították az amúgy kitűnő minőségű koncertet. A fesztivál első olyan fellépése kerekedett ki, amelyet már megfelelő számú - olyan 2-300 fő kísért figyelemmel. A nyitástól vakulásig jelszóval élvén voltunk jelen, ezért szinte az összes addigi koncertet végignéztük mindenféle különösebb test- és agyromboló szerek bevitele nélkül. Ráadásul az alullátogatottság okán kialakult fesztiválfíling-hiány ránk nyomta bélyegét teljes mértékben, plusz az addigi fellépők sem az önfeledt szórakozásra tették fel munkásságukat, és elég morózus zenék sorjáztak. Ez mind összeadódva is eredményezte azt talán, hogy nem tudtuk annyira felvenni a zenekar tempóját, mint a később a kocsmákból érkezett jókedvű tizenévesek. Egy rossz szavunk sem lehet a 30Y-ról, annyi derült ki mindösszesen, hogy nem rólunk, nem felénk és nem úgy szólt, ahogy nekünk tetszene, legalábbis ezen az estén így volt. (V.G)
Pannónia Allstar Ska Orchestra
A PASÓ, a (p)aulai zenei rendelés záróbandája széthintette magát a közönség alsó fertálya felé, de azt olyan sikerrel, hogy csak ska! A Specials-féle 'Monkey Mant' a Tizenhét zenekarnak ajánlották fel, a nyereményt pedig nem más vette át, mint Szasza, aki egész este árgus szemekkel őrizte a pohár fenekét, másik kezével pedig a pólója végét fogta, készülve valami embertelenre. A táncos-komikus előadás alatt végig az motoszkált a fejünkben, hogy Szasza csak akkor vetkőzik-e le, ha PASO vagy Tizenhét koncert zajlik körülötte. Az pedig nem tudja, hogy mit hagyott ki, aki cukorért és tejszínért muzsikáló Mokka zenekarra volt kíváncsi az egyetemi klubban. A Beat Disnek ajánlott 'Lakótelep' című szerzemény - amit nem tudunk, honnan szereztek - vége felé Krsa megkérdezte a közönségtől, hogy ki lakik lakótelepen, erre kollégánk is bőszen feltette a kezét, aztán később beugrott neki valahonnan, hogy ő családi házban lakik, de már nem akart odamenni a koncert végén a zenekár dalnokához, hogy megkérdezze tőle, vissza lehet-e vonni ezt a kijelentését. Felcsendült a 'Hey' (nem biztos, hogy ez a nóta címe), valamint a könnyfakasztó klasszikus, a 'Hello Gagarin' is. Csak reménykedünk benne, hogy a Jurij zenekar is együtt pityergett velünk. Egy elfogyasztott pizza után pedig jól esett még meghallgatni a Hungarian Dish-t is, ami a harmadik album első dala. Bennük nem igazán lehet csalódni, csak azokban kelthet némi hiányérzetet, aki cukrozzák a fasírozottat. (D.I)
Többen úgy vélték, hogy úgy néz ki, ismét bedőlt egy tradíció. A jelenlegi gazdasági és ezzel szorosan összefüggő szociális helyzetben, ezt nem jelenthetjük ki egyértelműen, de az mindenképpen intő jel, hogy csak ennyien vándoroltak ki a város szélére. El kell gondolkodnia azon minden résztvevőnek, értve itt a zenekarokat és a szervezőket is, hogy érdemes-e ekkora rizikót vállalni, és arról is, hogy a többszázezres gázsik továbbra is életképesek-e.
A hírhez tartozó képgaléria
Programkereső
Galéria ajánló
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1892 szavazat
Új hozzászólás