Ezeket a magyar filmeket láthatjuk idén

2019.01.11. - 00:15 | vaskarika.hu / kultura.hu - Fotó: youtube

Ezeket a magyar filmeket láthatjuk idén

Idén várhatóan tizennégy új magyar film kerül a hazai mozikba. Köztük nyolc elsőfilmes rendező alkotása, amelyek a Filmalap Inkubátor Programja támogatásával jöhettek létre.

A rövidfilmjeivel Cannes-ban és Berlinben is sikereket elért Kárpáti György Mór első nagyjátékfilmje, a Guerlilla két testvér viszonyán és egy szerelmi háromszög történetén keresztül mutatja meg az 1848-49-es szabadságharcot, valamint az erdő mélyén harcoló fiatal gerillák életét. Főhőse a forradalom kitörésekor elbújik a sorozás elől, helyette öccse vonul be. A világosi fegyverletételt követően bűntudattól gyötörve útnak indul, hogy megkeresse testvérét.

A Guerilla hiteles korrajz: készítőinek célja, hogy a historizáló szemlélet helyett a közeli perspektíva használatával mutassák meg az 1848-49-es időszak hangulatát, az ismeretlen hősök néhány napját az erdő mélyén. Az Inkubátor Programjának 64 millió forintos támogatásával készült alkotás 2019. márciusában kerül a hazai mozikba.

Guerilla - A világosi fegyverletétel utáni időkről szóló korrajz a Göteborg Filmfesztiválon debütál

2019.01.09. - 09:00 | vaskarika.hu

Guerilla - A világosi fegyverletétel utáni időkről szóló korrajz a Göteborg Filmfesztiválon debütál

Nyilvánosságra hozták a szervezők a január 25-én kezdődő és február 4. között megrendezendő Göteborgi Nemzetközi Filmfesztiválon programját. Kárpáti György Mór Guerilla című rendezői bemutatkozása a legjobb első filmnek járó Ingmar Bergman-díjért versenyez. 1849-ben, a világosi fegyverletétel után sokan még nem tudják, hogy a szabadságharc elbukott. A történet két testvér viszonyán és egy szerelmi háromszög történeten keresztül mutatja meg az erdőben harcoló fiatal gerillák életét, és tesz fel kérdéseket bátorságról és felelősségről. A Guerilla a Filmalap Inkubátor Programjának 64 millió forintos támogatásával készült. A film március 7-én kerül a hazai mozikba a Mozinet forgalmazásában. A világosi fegyverletétel 170. évfordulója különös aktualitást ad a filmnek.

Szász Attila Apró mesék című történelmi thrillere 1945-ben, a II. világháború utáni hónapokban játszódik Magyarországon, amikor káosz és bizonytalanság uralkodik az országban. A főszereplő egy szélhámos, aki ezt a zavaros időszakot próbálja kihasználni, míg egy váratlan találkozás örökre meg nem változtatja az életét. A főszerepeket a Saul fiából ismerős Molnár Levente, valamint Szabó Kimmel Tamás és Kerekes Vica alakítja.

 

Aki élővé teszi a történelmet - Interjú Szász Attilával

2017.05.22. - 08:30 | vaskarika.hu / kultura.hu

Aki élővé teszi a történelmet - Interjú Szász Attilával

„A nézőknek az első perctől el kell hinniük, hogy nem mai színészeket látnak jelmezekben és a díszletekben. Azt kell érezniük, hogy egy időgéppel visszamentek és átélik az adott kort" - mondta Szász Attila arról, milyen egy jó történelmi film. A berni követ és a Félvilág rendezőjével többek között új filmje, az Örök tél kulisszatitkairól beszélgettünk, valamint arról, mivel érdemelhette ki a Balázs Béla-díjat.



Dobó Kata
első rendezése, a Kölcsönlakás története Ray Cooney és John Champman azonos című színdarabján alapul. A klasszikus félreértéseken alapuló vígjáték főszereplője Balla Eszter és Haumann Máté.

Kocsis Ágnes, a Friss levegő és a Pál Adrienn írója és rendezője Éden címmel készített filmet arról, hogy az emberiségnek már nincs hová menekülnie saját maga elől. A magyar-román koprodukcióban készülő alkotás egy különös szerelmi történet, amelynek középontjában egy harmincas évei végén járó nő áll, aki szinte mindenre allergiás, ezért teljes elszigeteltségben él. Kapcsolatba kerül egy pszichiáterrel, aki megpróbálja kideríteni, mi van a nő betegsége mögött. A női főszerepet Lana Baric horvát színésznő alakítja.

Felméri Cecília első nagyjátékfilmje, a Spirál egy thriller elemeket tartalmazó, humorral átszőtt lélektani dráma, amelyben furcsa háromszögtörténet bontakozik ki egy férfi és két nő között. A film az emberi kapcsolatokról, konfliktusokról, a változás nehézségeiről és az elengedésről szól. Az alkotást a Filamalap mellett a Román Filmközpont is támogatta. A főszereplő az Európai Filmdíjas Borbély Alexandra, az Arany Medve-díjas Bogdan Dumitrache román művész és Kiss Diána Magdolna.

Spiral_forgatasa
A Spirál forgatása
Fotó: Facebook/Tofán Zsolt

Bagota Béla Valan című, első nagyjátékfilmje a skandináv bűnügyi történetek nyomvonalán haladó thriller, erdélyi magyar színészek főszereplésével. Az elsőfilmes rendező alkotásának fő helyszíne az erdélyi bányaváros, Balánbánya. A romániai forradalom káoszában egy 13 éves kislány nyomtalanul eltűnik Valanból, a hólepte erdélyi bányavárosból. Huszonkét évvel később az eltűnt lány bátyja, Péter (Krisztik Csaba) rendőrként nyomoz gyerekkereskedelmi ügyekben Brassóban. Amikor egy veszélyes bevetés után megtudja, hogy szülővárosa környékén egy holttestre bukkantak, felmerül benne, hogy a húgát találták megm ezért visszatér Valanba, hogy szembenézzen múltjával.

Bodzsár Márk a Filmalap 463 millió forintos támogatásával készítette a Drakulics elvtárs című Kádár-kori vígjátékot. A női főszereplő, Walters Lili egy feltörekvő fiatal kémnőt játszik a filmben, akit a titkosszolgálat ráállít az Adjunk vért Vietnámnak!-mozgalom nyugatról hazalátogató díszvendégére, Fábián elvtársra. A célszemély, akit Nagy Zsolt alakít, több hasonlóságot is mutat a hollywoodi Drakula filmekből ismerős Lugosi Bélával. Nagy Ervin kommunista James Bondként a legkülönfélébb titkosszolgálati módszereket bevetve próbál a végére járni, hogy tényleg egy szörnyeteg érkezett-e a Magyar Népköztársaságba.

Lakos Nóra Hab munkacímet viselő romantikus vígjátékában a főszereplő (Kerekes Vica) egy reménytelenül szerelmes cukrászlány, aki mindent megtesz, hogy megmentse cukrászdáját, és visszaszerezze élete szerelmét. A rendező első nagyjátékfilmjében az elköteleződéstől rettegő mai harmincas „felnőttgyerekek" párkapcsolatai állnak a középpontban.

Szabó István 30 évvel utolsó közös munkájuk - az 1988-ban bemutatott Hanussen - után a főszerepet ismét Klaus Maria Brandauerre osztotta a Zárójelentésben. Az orvosprofesszor, akit váratlanul nyugdíjaznak, lemegy szülőfalujába körorvosnak, hogy megtalálja fiatalkori önmagát. Ebben társa általános iskolai barátja, a falu plébánosa, akivel sorsuk azonossá válik.

Nagy Zoltán első filmje a Guerillához hasonlatosan a Filmalap Inkubátor Program keretében valósul meg, főszerepeit Máté Gábor, Major Erik és Bodnár Lulu játsszák. Az Impromptu várhatóan 2019 tavaszán kerül a mozikba. A film egy ifjúsági zenekarról szól, amely egy rangos zenei versenyre készül. A zenekar 18 éves szólistája, Dávid megsejti, hogy a banda 60 éves karmesterének viszonya van egy 13 éves csellista lánnyal, ezért nyomozásba kezd, hogy kiderítse az igazságot. A helyzetet bonyolítja, hogy az idős karmester a fiú mentora, szinte pótapja.

A Poligamy és a Coming out című közönségsikereket jegyző Orosz Dénes Mimi című romantikus vígjátékának főhőse a filmkritikus Gergő (Mészáros Béla), aki úgy próbálja boldoggá tenni unokamániás, súlyos szívbeteg édesanyja (Básti Juli) utolsó napjait, hogy beviszi hozzá öthónapos terhes szomszédját, Sacit (Tenki Réka), és azt hazudja a néninek, hogy a lány tőle vár gyereket. Csakhogy új szív érkezik, a mamát megműtik, és gyógyulni kezd. Gergő és Saci kénytelen tovább játszani a szerelmespár szerepét. A lavina elindul: az egyre hajmeresztőbb események következtében egy idő után már nemcsak a mama, de idős barátai, sőt Gergő munkatársai is azt hiszik, hogy Gergő és Saci egy pár, akiknek hamarosan babájuk születik. A rendező kiemelte: generációja problémáját dolgozza fel a filmben, szerinte sokan negyvenévesen is gyereknek érzik magukat, erősen kötődnek szüleikhez. A film azt a kérdést is feszegeti, hogy mi mindent vagyunk képesek megtenni a szeretteink boldogságáért, de benne van az elköteleződéstől, boldogságtól, haláltól való szorongás is - tette hozzá.

Mimi2
Tenki Réka (háttal) és Básti Juli a Mimi forgatásán.
Fotó: Szigetváry Zsolt/MTI

Hartung Attila első játékfilmje, a Senki nem megy sehova szintén Inkubátoros, és a mai fiatalokról szól. A főszereplő Gergő, egy megnyerő, sportos tinédzser, akinek életét befolyásos, bíró apja egyengeti. A fiú az érettségi után egy amerikai egyetemre megy továbbtanulni, ám előtte még bulizik egy nagyot legjobb barátaival. A banda provokatív videókat készít a netre, versengésszerű kihívásokkal próbál minél nagyobb nézettséget elérni. Egy házibulin azonban a fiúk túl messzire mennek, Gergő fogadásból lefekszik egy lánnyal, Lillával. A buliról készült felvételek botránnyá fajulnak a közösségi médiában, Lilla eltűnik. A bűntudattól gyötört Gergő beleveti magát a budapesti éjszakába barátaival, hogy megtalálja a lányt, és megpróbálja tisztázni a történeteket.

15 év után ismét mozifilmet rendez a Megáll az idő, A részleg és a Haggyállógva Vászka alkotója, Gothár Péter. A film családi véletlenek hét epizódját meséli el. A film főszereplője Rezes Judit lesz.

Demian József román-magyar koprodukcióban készít játékfilmet, mely egy színházi társulat egyetlen éjszakáját meséli el. A főpróba forgatagában a társulat tagjai teljes jelmezben, saját ruhájuk, pénzük és mobiltelefonjuk nélkül kénytelenek hazaindulni, kilépni a hétköznapi valóságba, miután a színházi öltözőket zárva találják. A színészek szembesülnek az örök kérdéssel: hol ér véget a színpadi karakter és hol kezdődik az ember?

Új hozzászólás