Két órába tömörített, féléves kurzus

Nincs annál tanulságosabb, mint amikor az író beszél saját művészetéről, stílusáról, hangulatáról. S nincs annál tanulságosabb, ha ezen alkotó korunk embere, sorai rólunk szólnak, a mi országunk, városunk, terünk a megihletője, témája.

A laza, ám mégis szigorú vizsgáztatónk (Lévai Balázs), aki szintén nem szűkölködik a nyelvi leleményesség tudományában, először gyermekkoráról, költői pályafutásának indulásáról kérdezte Parti Nagy Lajost. Bár anyukája szerint már 1 évesen tudott írni, jobb, ha ezt „az idő mindent megszépít" számlájára írjuk. „Ha focista lennék, akkor azt nyilatkozná, hogy már 1 évesen kapura találtam"- valahogy így vélekedik e kedves kis anekdotáról a szó- és nyelvbűvész.

Hamar megtudtuk, hogy Pécsen, a Jelenkornál kezdődött el pályafutása, a pécsi folyóiratnál publikált és szerkesztett. Ekkor még csak 16 éves volt. Majd mégegyszer ennyit kellett várnia ahhoz, hogy megérjen, hogy szemtől szembe ki merje adni munkáját a kezéből (szerette levélben küldeni a cikkeket az újsághoz), és arra a elhatározásra jusson, hogy önálló útra tér. 33 év kellett annak belátásához, hogy ő bizony író. Így elhagyta a várost, és Budapesten szabadúszóként próbált szerencsét.

„Azért van a napirend, hogy az ember ne tartsa be"

Hogy telik vajon egy író napja? Egész nap csak veri a billentyűzetet, vagy inkább elméletbe ír? Parti Nagy szerint elméletileg lenne egy menete a napnak, hogy például reggel 10-től, este 6-ig írás van, de természetesen ez nem így megy. Van olyan nap, hogy csak egy sor születik, de az mérföldkőnek számít, de éppúgy megeshet, hogy a megírt húsz oldalból később egy sem fog kelleni. Általában egyszerre több dolgon dolgozik, miközben megszületnek részletek, foszlányok. Később dől csak el, mihez kezd a már kitalált anyaggal. S ha hisszük, ha nem, az íróban is ott a pánik az üres lap előtt, mikor tudja, hogy írnia kéne, és mégsem megy.

Miután azonban kiadta a kezéből a munkát, szavaival élve „a könyv egy köztárgy lesz". Minél inkább közelít hozzá az olvasó, minél inkább megpróbálja azt magára olvasni, annál jobb, és nagyobb élményben lesz része.

„Egy jó képzavar jobb, mint egy közepes költői kép"

Parti Nagy Lajos azt vallja, hogy „egy jó képzavar jobb, mint egy közepes költői kép". A magyar nyelv művésze, birtoklója ő, mindent kiforgat, megfordít, szétszed, hogy utána egy másik pályán újra összepárosítsa őket. Addig szembenállókat összeismertet, eddig evidenseket elkülönít. Kicsi, apró képekben gondolkodik, mint egy költő, és mégis egységes koherens nyelvezetet kapunk a végén, még egy nagyregényben is, mint például a Hősöm terében. Egyfajta játék ez a szavakkal, a nyelvvel, a kreativitással, a megoldó képességünkkel, a belső képlátásunkkal.

Elmondása szerint eredendően megvolt benne a groteszk iránti vágy (kibe nincs?), közel álltak hozzá a bizarr szövegek. Gyűjteni azonban nem igazán gyűjtötte őket, „nem kottából akart dolgozni", Parti Nagy Lajosból belülről jön a "nyelvmágusság".

„Neked mi a bajod a galambokkal, Lajos?"

Már túl voltunk az előadás felén, mikor egyáltalán szóba került maga, a kötelezőként feladott könyv, a Hősöm tere. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy az „óra" felesleges volt, hisz az addig elhangzottak mind-mind felvezették Parti Nagy Lajos egyetlen, igazi nagyregényét.

A műben reális helyeken, reális időben, abszurd történet zajlik. Ebben áll egyik nagysága, különössége. Ezenkívül abban, hogy továbbírja benne saját hősét, életre kelti Lajoskát. Az általa kitalált szereplő pedig folytatja a korábban maga által elkészített novellát. A regény tele van életrajzi utalásokkal, konkrétumot azonban mégsem tudunk meg magáról, a szerzőről.

Nem könnyű olvasmány, nem lehet egyszerre sokat haladni benne. Jordán Tamás úgy jellemezte, hogy olyan, mint a jó bor: egyszerre csak keveset, mert hamar megszédülhetünk tőle!