Adott egy alapvetően ijesztő szituáció: az emberek ismeretlen okokból tömeges öngyilkosságokat követnek el (lásd még: Az Esemény). Kiderül az is, hogy valamiféle jelenség, lény vagy hatás, vagy akármi az oka, amire ha ránéz a delikvens, azonnal meg akar halni, ezt minden létező eszközzel kivitelezi, jobb híján akár úgy, hogy addig veri a fejét a falba, amíg véres péppé nem zúzza. Oké. Ebből a sztoriból azért eléggé sokat ki lehetett volna hozni, de ebben az alkotásban nagyjából mindent eltoltak, amit csak lehetett.

A film maga elég hatásosan, a történet kellős közepén indul: főhősnőnk két öt év körüli kisgyereknek magyarázza el iszonyú határozottan, hogy most elindulnak valahova valamiért, és ha leveszik a szemüket eltakaró kötést, akkor meghalnak. Aztán áttérünk egy másik idősíkra - 5 évvel korábbra -, és a következő két órában eközött a két sík közt ugrálunk, kivéve, amikor az utolsó fél órában HÁROM síkon mozgunk, csak azért, hogy végül eljussunk a film legelejéhez, ahonnan aztán majd eljutunk a végéhez (igen, pontosan így). Hogy ennek mi értelme, az sose derül ki, de a történet valójában olyan lapos és fordulatmentes, hogy minden bizonnyal ezzel akarták érdekesebbé tenni - sajnos nem sikerült.

Az idősíkok közti ugrálásokat figyelmen kívül hagyva a történet a következő: a Sandra Bullock által megformált karakter terhesen,  a nővérével épp orvosi vizsgálatra készül, amikor a tévében bemondják, hogy Romániából (?) kiindulva egy világméretű, az embereket öngyilkosságra késztető jelenség közeledik. A vizsgálat után, tehát még aznap ez a jelenség meg is érkezik hozzájuk, és sajnos rögtön meg is találja az épp autót vezető nővért, szépen fel is borulnak a kocsival, de aztán mindketten sértetlenül szállnak ki, a terhes nő meg az öngyilkos nővér, aki kiszállás után (nagyon szomorúan nézve) alásétál egy épp arra száguldó busznak. A menekülő tömegbe keveredő Malorie (Sandra) legalább háromszor esik a hasára, mielőtt végre valaki észrevenné, hogy segítségre szorul. Az elésiető hölgy, aki épp berohant volna egy közeli házba a férjével (John Malkovich), sajnos pont rosszfelé néz, így segítségnyújtás helyett beül egy égő autóba, ami a hatás kedvéért fel is robban.

Fotó: filmtekercs.hu

A rémült és összezavarodott Malorie-t végül egy szintén épp arra járó figura, Tom menti meg (a kötelezően izmos, kigyúrt, fekete, tüzes tekintetű szereplő), és úgy nagyjából tucatnyian jutnak be végül a házba. Köztük Malkovich, a mindent jobban tudó, arrogáns, ellenszenves figura. Rajta kívül a fiatal, dögös latino rendőrcsaj; a punkos, szőkített, „szívjunk, úgyis mindennek vége" srác (természetesen ezek ketten szinte kb. azonnal összefekszenek); aztán ott a meleg ázsiai házigazda, meg a mindentudó, dagi szemüveges srác (hozzáteszem, neki vannak egyedül értelmes ötletei arról, hogy mi is ez az egész). No és van egy idős hölgy is, akit nagyjából csak az első meg az utolsó jelenetében veszünk észre.

Hogy MENNYIRE nem újdonság az, hogy valamilyen világvége-helyzetben ismeretlen emberek találkoznak, azt szavakkal nem is lehet elmondani, mint ahogy azt sem, hogy mennyire nem tudtak semmi újat a szituációba csempészni. Még beesik a pár háztömbbel arrébbról érkező Olimpya, aki kicsi, kerek és szőke, ja, és terhes. Ő is. Fantasztikus.

Greg, a házigazda azzal az ötlettel áll elő, hogy ha a ház biztonsági kameráin át nézik a külvilágot - benne az ismeretlen gonosszal -, talán túlélhetik a gyilkos hatást, és közlekedésnél, menekülésnél is használhatnák ezt a módszert. Nincs más megoldás, valakinek muszáj kipróbálni, Greg vállalja is a feladatot. Nem húzzuk az időt, a biztonsági okokból lekötözött Greg a saját fejét veri szét az asztal sarkán, tehát a módszer nem működik.

Miután ráébrednek arra, hogy az élelem a házban véges mennyiségű, muszáj kimozdulniuk - és láss csodát, a molett szemüveges fiú pont egy szupermarketben dolgozik, még a kulcsok is nála vannak, be se kell törni. Az más kérdés, hogy hogy jutnak el a célhoz úgy, hogy elkerüljék a végzetet, de erre is van megoldás: a garázsban álló autó összes ablakát lesötétítik, és a GPS segítségével navigálnak. Az ötlet nem lenne rossz, de... próbált már valaki így közlekedni egy olyan városban, ahol mindenütt kiégett autók, holttestek és más egyéb tereptárgyak helyezkednek el random az úton? Közelségérzékelő ide vagy oda, azért ne próbálja ki senki.

Fotó: filmtekercs.hu

Az autós küldetés azért sikerül, megérkeznek a bolthoz, amit csodával határos módon még senki nem rabolt ki - oké, közben az autót is körülveszi az a bizonyos jelenség, amitől mindenki meghal, de szerencsére a szélvédőkre kent festék azonnal megszáradt, és bombabiztosan takar. A boltban minden van, de főleg rádiós adóvevők, meg jófajta piák, mint legfontosabb tartozékai egy posztapokaliptikus világnak.

A szupermarketben viszont találkozunk az első furcsasággal (mármint azzal, ami még ebben a kifacsart világban is furcsa): valaki bekopogtat, valaki, aki már látta „azt", de mégis él, és azt mondja, szép, és mindenkinek látnia kéne. A fickóról annyit tudunk meg, hogy Charlie (a boltos srác) kollégája, és ugyan nincs minden rendben nála mentálisan, de amúgy ártalmatlan - volt eddig, ugyanis itt bizony támadó, és erőszakos, és nagydarab, és erős. Csak úgy tudják megállítani öten (!), hogy Charlie feláldozza magát, kilöki az ajtón és kimegy hozzá, ami után természetesen azonnal meghal, ezt az ajtó alatt becsurgó vértócsából láthatjuk. Hogy mi a csudának van Malkovichnál puska, az rejtély, de nyilván épp itt volt az ideje, hogy valaki meghaljon, lehetőleg önfeláldozó jelleggel. Viszlát, Charlie.

A boltban madarakat is árulnak (mi van?), Malorie rögtön magához is vesz néhányat, mert észreveszi, hogy ha jön a „lény", a madarak megkergülnek. Ez hát az alaptézis, ami a film címét adta.

A házba (nem tudjuk, hogyan) visszajutva kissé lenyugszanak a kedélyek, ám egy ismeretlen ember dörömbölése, majd beengedése mindent megváltoztat. Az idegen (akit Douglas/Malkovich ki akart nyírni, mondván, ne engedjünk már be minden jöttmentet, ezért viszont őt magát a garázsba zárják) elmeséli, hogy az elmegyógyintézetekből kiszabadultak az ápoltak, és mindenkit erőszakkal kényszerítenek „nézésre", viszont rájuk valahogy nem hat a dolog, hisz ők nem ölik meg magukat. Érdekes, ijesztő, mindenki elvonul, hogy az infót feldolgozza. Ekkor azonban hirtelen beindul a szülés. Igen, mindkét nőnél. Egyszerre. Micsoda fordulat! Ja, nem...

Amíg a nők az emeleten szülnek (Malorie gyakorlatilag 2 perc alatt kipottyantja magából a kisbabát), addig a földszinten az újonnan érkezett Gary bekattan: a madarakat bezárja a fagyasztóba, és leszedi a ház összes sötétítőjét. Douglas az egészet tehetetlenül végignézi a garázsból, plusz Tom (az izmos afroamerikai csávó) is hiába próbálja leállítani az amúgy legalább 45 kilós, könyvelő kinézetű őrültet, az természetesen leüti, majd felmegy az emeletre az immár két csecsemővel gazdagodott nőkhöz, és szép sorjában őket is kinyúvasztja. Erővel kinyitja a szemüket, így ketten azonnal öngyilkosok lesznek: Olimpya kifut az ablakon, az idős hölgy pedig ollót szúr a nyakába.

Fotó: thegeek.hu

Az olló jól jön egyébként, mert azzal közben szépen le lehet szúrni a puskával lövöldöző, és az őrültet el is találó Douglast. No persze, ha őrült van a filmekben, azt általában nem tudod megölni, lelőheted, leütheted akárhányszor, teljesen mindegy. Végül összesen ketten maradnak életben a házban a két csecsemőn kívül: Tom és Malorie (akit még a szülés sem akadályozott meg abban, hogy tökéletes sminkje és haja legyen).

És elröppen közel öt év. Csak úgy. Egyszer csak. Nem tudunk meg semmiről semmit, csak hogy a mindig tökéletesen sminkelt Malorie és Tom egy párt alkot, és nevelik a két gyereket, akiknek a szerencsétlen nő még csak nevet se adott, Fiú-ként és Lány-ként kommunikálnak velük. Beszélgethetnénk itt most az anyává válás nehézségeiről, meg lelki problémáiról, de hogy öt év alatt se sikerült neki összehozni fejben azt, hogy mi történt, az eléggé szánalom.

Az eltelt idő alatt láthatóan az áram- és a vízhálózat tökéletesen működött, mert például a rádiós adóvevők minden gond nélkül használhatóak. Érkezik is egy adás, miszerint ha lecsorogsz a folyón úgy 3 napot, akkor eljuthatsz egy védett, biztonságos helyre, ahol minden szuper. Persze mindezt bekötött szemmel, két gyerekkel. Akkor indulás!

Mivel a film elején már megtudtuk, hogy Malorie csak a gyerekekkel indul el, sejthető, hogy előbb Tomnak rendkívül önfeláldozó (és kiszámítható) módon meg kell halnia, hogy a többieket mentse. Ez pontosan így is történik, de szerencsére ő is megöl még gyorsan 4-5 fegyveres őrültet.

Az utat a folyón nem részletezem. Esnek, kelnek, de mindent túlélnek teljesen gyakorlatlanul, és persze bekötött szemmel. Amikor mind csuromvizesek lesznek, akkor pont ott kötnek ki véletlenül, ahol pont van egy ösvény, pont egy házzal, ahol pont vannak takarók (de semmi más!), ami ugye pont jól is jön. A közel háromnapos út alatt senkinek nem kell ennie, innia, pisilnie, a gyerekek kis angyalkákként néznek és viselkednek, míg el nem érünk a döntő mozzanathoz: a zúgók veszélyesek, így valakinek NÉZNIE kell, hogy a többiek túléljék. Vajon ki lesz az? A saját gyereke („Fiú"), vagy a másik nő gyereke („Lány")?

Ó, hát kézenfekvő a megoldás: SENKI! SENKI nem fog nézni az életveszélyes szakaszon, de persze ez a szakasz is kb. annyiból áll, hogy kiesnek picit a csónakból, majd partra vetődnek egy kellemes, homokos szakaszon. EZ MOST KOMOLY?

Már csak az van hátra, hogy valahogy az erdőben megtalálják a fogalma-nincs-senkinek-merre-levő menedéket. Egyetlen utasítást kaptak: kövessék a madarak hangját. Hát jó. Csakhogy bekötött szemmel ez nem lesz olyan egyszerű, gondolná a néző! Jaj, dehogyisnem. Soha semminek nem mennek neki, mindig pontosan tudják, merre kell menni, igaz, azért az „erdőben futó szereplő elesik egy keresztben fekvő ágban, és jó nagyot gurul" című jelenetet nyilván bele kell tenni a filmbe, kétszer egymás után is, egyszer csak úgy egyedül, egyszer meg a két gyereket cipelve. A kettő közt picit elveszítik egymást, de aztán gyorsan újraegyesülnek.

Aztán egyszer csak a semmiből megtalálják a házat. Azonnal felismerik lábbal, hogy az egy lépcső, és rögtön az ajtó is ott van. Szerencsére beengedik őket, így a mögöttük folyamatosan leselkedő gonoszok nem bánthatják őket (hogy is bánthatnák, ha be van kötve a szemük)?

És az elképesztően fordulatos happy end: a ház egy vakok számára létesített iskola. Ó, hogy mi erre nem gondoltunk eddig! Hát persze! Aki nem lát, az életben marad. Ruhát, ételt, szállást kapnak, és egy kis növényekkel befuttatott udvart is látunk, ahol sokan játszanak, szaladgálnak, ücsörögnek, és sok-sok madár hangja is hallható. A végén egy kellően könnyes jelenetben még tisztázzuk, hogy a kislányt mostantól Olympiának, a kisfiút pedig (ó, milyen meglepő!) Tomnak hívják.

Ennyi.

De tényleg. Ennyi a film. Hogy itt hogy maradnak életben, hányan férnek el, honnan szerzik az ételt-italt, egyáltalán mi ez az egész hely az erdő közepén, az senkit nem érdekel. Mint ahogy az sem, hogy egy apokalipszis után évekkel létező világban hogy van mindig mindenkin tiszta ruha, honnan a szép, fényes, kócmentes haj, és miután három napig sodródtál egy jéghideg vizű folyón, és csuromvizesen kóboroltál az erdőben, miért nem az az első, hogy egyetek, igyatok, ruhát váltsatok, miért az, hogy a gyerekek elmennek játszani a többi gyerekkel?

Egyáltalán: a forgatókönyv kizárólag ilyen miérteket és hogyanokat vet fel. Kik, vagy mik ezek a valamik, amiktől mindenki öngyilkos lett? Miért nem hat az őrültekre? Mostantól akkor az őrülteké lesz a világ? Ők (akik egyébként mindennel profin fel vannak szerelve, a legjobb BMW-kkel járnak, és tűpontosan céloznak mindenfajta fegyverrel) működtetik a gyárakat, erőműveket, mindent? A vakokra logikus, hogy nem hat, de őket nem bántják az őrültek? Vagy ők hogyan, miből élnek, és egyáltalán...? Kétórányi semmitmondás, amit maximum Malkovich jelenléte ment meg pár percre.

Az összeollózáshoz csak néhány film (de sokkal több is van még): Az esemény, a Hang nélkül, Egy lélegzetnyire, a Skyline, a komplett The Walking Dead, de bármelyik random film állhatna itt, ahol erdőben kell futni, vagy zombis, vagy vírusos (vagy zombivírusos).

Kár azért a két elvesztegetett óráért.