Színpadra! - A Rózsabors Műhely ünnepi műsora a Költészet Napja alkalmából (videókkal)

Képgaléria megtekintése2019.04.13. - 16:50 | Büki László 'Harlequin'

Színpadra! - A Rózsabors Műhely ünnepi műsora a Költészet Napja alkalmából (videókkal)

Április 12-én "Színpadra!" címmel Tóthárpád Ferenc megzenésített verseiből adott ünnepi műsort a Rózsabors Műhely a Büki Művelődési Központ színháztermében a Költészet Napja alkalmából.

Örömteli, hogy reneszánszát éli a megzenésített vers műfaja, amin keresztül egyre több költő és zenekar kerül a kulturális köztudatba. Vas megyében a műfaj legfajsúlyosabb képviselője a Rózsabors Műhely, aki a kőszegi kortárs költő, Tóthárpád Ferenc verseit ruházza fel fülbemászó dallamokkal. Pénteken két verseskötetének anyagát ismerhette meg a büki közönség. A Dőzsöl az égen a Hold című kötetből estéli dalok és versdalok csendültek fel, míg a Hajszálrepedések címűből inkább szerelmesebb, érzelmesebb hangulatúak. Ez utóbbi kötet különlegessége, hogy Tóthárpád Ferenc úgy írta meg a benne szereplő verseket, hogy mindegyik versnek van egy olyan sora, amit egy másik, már klasszikus költőtől vett át, és fogalmazta bele vagy a kezdősorba, vagy a vers közepébe.

A lírai jellegből adódóan ezeknek a verseknek inkább az akusztikus hangzás "áll jobban", ám a tükör előtt kettőt pördülve az "erősített viselet" is trendinek hat.

Pénteken este a versek ez utóbbit viselték, a meghitt miliőben egy kissé túlhangosított formában léptek le a színpadról - olykor a szövegértés kárára. A Költészet Napján a költészet a királynő, a zene az udvartartás. Ezért is volt jó döntés, hogy a számok elhangzása előtt megismerhettük magát a verset Nagy Krisztina és Dala József tolmácsolásában. A mécsesfénybe burkolózó közönség közé kilépő dalok legtöbbször szívközépbe találtak, oda, ahol üzenet és dallam összeér, feldolgozódik és saját útra kél - az út kacskaringóinak végállomásáig, a lékekig.

 

 

A hírhez tartozó képgaléria

Új hozzászólás