Kirándulástippek: Firenze - Az Arno hídja, a Ponte Vecchio
Képgaléria megtekintése2019.05.13. - 07:00 | Kereszty Gábor
A világ híres hídjairól szóló összefoglalót látva majdhogynem kötelességemnek érzem a számomra legkedvesebb bemutatását. Igen, a Ponte Vecchiót - vagyis az Öreg Hidat - Firenze szívében. A reneszánsz fővárosa nekem is a szívemben van, az Arno folyó vizének játéka, színei, tükröződései pedig legelső találkozásunktól fogva bűvöletbe ejtettek.
Az Arno ezen szűk szakaszán már az etruszkok emeltek hidat. Később itt vezetett át a a római hadiút, a Via Volterrana. Az egykori fahíd 1080-ban kőből épült újjá, de alig 40 év után összeomlott, az utána emelt hidat pedig az 1333-as árvíz mosta el. Mai formáját 1345-ben nyerte el, a három íves hidat Neri di Fioravante alkotta meg.
A híd közlekedési szerepén kívül kereskedelmi célokat is szolgált: először a hentesek telepedtek ide. Az ő munkájukat könnyítette a víz, mely elvezethette a melléktermékeket: a vágóhíd, mint fogalom, nem véletlen kifejezés. A szagok viszont zavaróak lettek a nemesség rezidenciái közti úton, így aztán a kereskedelmet egyre inkább a gazdagok szolgálatában álló aranyművesség vette át - így van ez napjainkig.
Helyszűkében a híd oldalához fecskefészekként, szinte véletlenszerűen hozzátapasztott épületecskék határozzák meg a mai képet. 1564-ben I. Cosimo megbízásából épült titkos folyosó a hídra, ami a Pitti palotától a Palazzo Vecchióig vezet, nehogy keveredni kelljen a köznéppel az átjutás során. Vasari folyosóként ismert, alkotója neve alapján. A folyosó egyébként rövidesen beépül a turistabizniszbe: borsos áron, de megtekinthető lesz. A híd közepén kis tér alakult ki, rajta a firenzei Benvenuto Cellini szobrász és aranyműves mellszobrával, a turisták kedvelt helyeként.
Csodaként a német csapatok 1944-ben csak ezt a hidat nem robbantották fel - a többit mindet. Kíméletlenebb volt az 1966-os árvíz - a környező házak falán döbbenetes vízmagasságokat jeleznek a táblák -, melynek kárait hamar helyreállították. 2014-ben kapta a híd mai díszkivilágítását, melyet egy fergeteges Andrea Bocelli koncert tett emlékezetessé.
Ha valamit látni kell Itáliában, akkor az aranyművesek hídját igen! Évszakonként, napszakonként, felhőjárásonként más-más színekben és fényekben mutatja magát: az aranyat sose nélkülözve. Sétáljunk most képekben, de tűzzék a valóság bakancslistájára is!
Kapcsolódó írásunk:
Firenze, a reneszánsz bölcsője - útibeszámoló
2009.10.03. - 07:30 | Tóth Péter
Mindenki ismeri, vagy ismerni véli a híres emberek és helyek miatt ezt a közel félmilliós várost, ami lakosságának számát tekintve inkább nagyváros. Ott járni a szűk kis utcákban egy kisváros élményét nyújtja, egy hatalmas, nyüzsgő kisvárost idéz. Olyan város, amit a turisták, a kereskedelem, a kultúra, a művészet és a tudomány éltet, és a helyiek imádott lila-fehér mezű focicsapata, a Fiorentina.
Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1907 szavazat
Új hozzászólás