Megrázóan az elkerülhetetlenről - A KL Színház: Alaine - Ideje a meghalásnak című előadása a SLOSZT-on

Képgaléria megtekintése2019.05.23. - 01:00 | vaskarika.hu - Fotók: Büki László 'Harlequin'

Megrázóan az elkerülhetetlenről - A KL Színház: Alaine - Ideje a meghalásnak című előadása a SLOSZT-on

A színházi találkozó első felnőtt darabja egy huszonéves színésznő és egy nyolcvanéves báb "halálközeli" beszélgetése volt. Ketten, mégis egyedül – egyedül, mégis ketten vannak. "Ötvenpercnyi megrázóan egyszerű közlés az elkerülhetetlenről. Mert mindennek rendelt ideje van. A meghalásnak is." - Május 22-én a KL Színház: Alaine - Ideje a meghalásnak című darabját láthatta a közönség Markó-Valentyik Anna főszereplésével, Ladányi Andrea Liszt Ferenc-díjas, Harangozó Gyula-díjas, érdemes művész rendezésében.

A Polcz Alaine szövegeiből szerkesztett előadás 50 percben járja körül a halál, a meghalás, az élet végességének kérdését, ami egyik legfontosabb eleme életünknek. Hozzá való viszonyulásunk megszabja filozófiai gondolkodásunkat, egész világképünket, és fordítva. A pszichológus Polcz Alaine életének szerves részét képezte a megfelelő, elfogadható halálkép, halálkoncepció kidolgozása. Több évtizedes munkásságával szolgálta azt az ügyet, hogy a halált újra annak tekintsük, ami, nevezetesen földi pályafutásunk, az ittlét természetes lezárásának.

„Hány évesnek érzem magam? A legtöbben azt mondják, hogy nem öregszenek lélekben. Egy barátnőm mondta volt, hogy olyan szörnyű nekem egy öregasszonnyal együtt élni. Mondom, de hát egyedül élsz! Azt mondja, de magammal. Van az emberben egy ilyen különös kettősség, nem mindenkinél, de nagyon sokan mondják, hogy belülről fiatalabbnak érzik magukat." /részlet a darabból/

Ladányi Andrea és Markó-Valentyik Anna a Színház- és Filmművészeti Egyetemen dolgoztak együtt először, amikor a koreográfus mozgásszínházi kurzust vezetett a bábszínész osztály tagjainak. Amikor a fiatal bábművész felkérte Ladányit új szólóelőadása, a Polcz Alaine írásaiból merítő Alaine - Ideje a meghalásnak rendező-koreográfusi feladataira, Ladányi Andrea örömmel mondott igent. Kettejük meghitt, elmélyült munkájának eredménye a felnőtteknek szóló, a táncművészet és a bábos műfaj határán mozgó produkció, melyben Karády Katalin dalai tördelik Polcz Alaine szövegeit.

Játssza: Markó-Valentyik Anna
Polcz Alaine szövegeiből szerkesztette:
Markó-Valentyik Anna 
Dramaturg: Nagy Orsolya
Zene: Borlai Gergő, Kákonyi Árpád
Zenei vezető: Kákonyi Árpád
Báb: Hoffer Károly, Palya Gábor, Raffai Péter
Rendező-koreográfus: Ladányi Andrea (Liszt Ferenc-díjas, Harangozó Gyula-díjas, érdemes művész)

megosztom a twitter-en megosztom a facebook-on megosztom a delicious-on megosztom a startlapon megosztom a google+-on NyomtatásKüldés e-mailbenAz oldal tetejére Forrás: elitmed.hu; vaskakas.hu

A hírhez tartozó képgaléria

Új hozzászólás