Dunántúli fürdőtúra - Három fürdőváros regionális összefogása

Képgaléria megtekintése2019.05.29. - 17:15 | vaskarika.hu - Fotók: Büki László 'Harlequin'

Dunántúli fürdőtúra - Három fürdőváros regionális összefogása

Az együttműködés eredményeként Bükfürdő, Sárvár és Zalakaros egy közös marketingakcióval a Nyugat-Dunántúl egyik legvonzóbb régiójává válhat, ezáltal a fürdőszakmát is magasabb színvonalon képviselhetik. A magyar turizmust a fürdőkultúra hajtja, az összefogással pedig a régió brandjét is felépíti a három fürdőváros. Ennek első kézzelfogható eredménye a "Dunántúli fürdőtúra", melyről május 29-én tartottak sajtótájékoztatót a Bükfürdő Thermal & Spa pihenőterében.

A Bükfürdő Thermal & Spa pihenőterében tartotta közös sajtótájékoztatóját május 29-én a Büki Gyógyfürdő Zrt., a Sárvári Gyógyfürdő Kft. és a Zalakarosi Fürdő Zrt. A sajtóeseményen jelentette be Boros László Attila, a Bükfürdő Thermal & Spa vezérigazgatója, Vojtkó Tibor, a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő ügyvezetője, valamint Cziráki László, a Zalakarosi Fürdő vezérigazgatója a három fürdő közti együttműködést.

A „Dunántúli fürdőtúra" névre keresztelt program lényege, hogy ha a „túrázók" mindhárom fürdőben megvásárolják a teljes árú, fürdőt és szaunát is tartalmazó napijegyet, cserébe egy-egy pecsétet kapnak. Ha a gyűjtőfüzetben mindhárom fürdő pecsétje szerepel, tulajdonosa 50% kedvezményre jogosult a következő jegy vásárlásakor az általa választott fürdőben.

A Sárvár és Zalakaros között már korábban életbe lépett együttműködési megállapodáshoz csatlakozott most Bükfürdő is, egyúttal a közös munka most kibővült a „Dunántúli fürdőtúrával". Ahogy a sajtótájékoztatón is elhangzott, a három fürdővezető a mindennapokban is jó kapcsolatot ápol egymással és fontosnak tartják, hogy ezzel az összefogással mindenkiben tudatosítsák: közösen is tudják népszerűsíteni a termálrégiót.

Az eseményen egyaránt örömét fejezte ki dr. Németh Sándor, Bük város polgármestere, Kondora István, Sárvár város polgármestere, valamint Novák Ferenc, Zalakaros város polgármestere, hogy a Dunántúl három legnagyobb fürdője ezzel az együttműködéssel a desztinációkat is erősíti. 2017-ben a magyarországi vendégéjszakák 71%-át olyan településen töltötték a vendégek, ahol turisztikai jelentőségű fürdő található, az említett 3 település pedig évente összesen 2 millió vendégéjszakát tudhat magáénak.

Ágh Péter országgyűlési képviselő a Dunántúl legvonzóbb régiójának a Balaton után a Nyugat-Dunántúlt tartja, ami Bükfürdőnek, Sárvárnak és Zalakarosnak is köszönhető. Azt reméli, hogy ez az összefogás egyfajta kilincs lesz majd a Vas és Zala megyébe érkező vendégeknek.

A „Dunántúli fürdőtúra" pecsétgyűjtése 2019. június 1-től augusztus 31-ig tart, a beváltás 2019. szeptember 1. és december 23. között lehetséges. A gyűjtőfüzetek mindhárom fürdő pénztáraiban megtalálhatók és elérhetőek.

A hírhez tartozó képgaléria

Új hozzászólás