Ezüst Nyár - LGT Tribute a Bükfürdő Parkban

Képgaléria megtekintése2019.07.22. - 18:00 | Misel - Fotók: Büki László 'Harlequin'

Ezüst Nyár - LGT Tribute a Bükfürdő Parkban

Az idei Büki Gyógy-Bor Napok színvonalas műsorfolyamának egyik meglepetéselőadása minden bizonnyal az a nagy sikerű, mintegy kétórás koncert volt, amelyet az LGT Tribute adott elő, Ezüst nyár címmel. Az est után ültem le beszélgetni a zenekar tagjaival.

HIRDETÉS
Mikor alakult ez a formáció és hogyan találtatok egymásra? - fordulok a zenekar vezetőjéhez, Gál Gáborhoz.

Régi vágyam volt, hogy létrehozzak egy olyan együttest, amely nagy elődömnek, Barta Tamásnak a dalait játssza, neki állít emléket, illetve az ős-LGT-nek, hogy feledésbe ne merüljenek azok a nóták. Tavaly márciusban alakultunk meg, a pontos körülményekre már nem is emlékszem, a lényeg, hogy Heiser Ádám személyében egy kitűnő hangú énekest, Szabó Ricsiben pedig egy nagy tehetségű dobost találtam. Mindketten az ifjú nemzedékhez tartoznak, akik már csak lemezről vagy felvételekről hallhatták ezeket a dalokat, de amellett, hogy megszerették őket, meglátták benne a kihívást is. Gondold csak el, hogy az LGT-ben több vokalista és billentyűs hangszer volt, amely hangzást mi, két gitárral és egy dobbal hozunk létre! Nem az a célunk, hogy lekoppintsuk egy az egyben, hanem gazdagítani szeretnénk a magunk egyéni előadásmódjával, hangszeres játékával.

Barta Tamás iránti rajongásod nem újkeletű, két éve egy szakmai grémium neked ítélte oda a Barta Tamás emlékére alapított díjat is, mint olyan zenésznek, aki sokat tesz a korán elhuny művész zenei hagyatékának megőrzéséért. Abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy interjút is adtál akkor magazinunknak a kitüntetés alkalmából.

Igen, már szinte gyerekként csodáltam a tehetségét, példaképnek tekintettem, részben az ő kedvéért kezdtem el gitározni is annak idején. Tudtad, hogy 26 éves koráig már tíz lemezt adott ki? míg pl. Sting egyet sem? Mára már talán világszerte elismert művész lenne, ha nem hal meg 34 évesen!

Nagyszámú közönség hallgatott titeket, sok volt köztük a külföldi, és bár talán a középkorú generáció képviseltette magát nagyobb létszámban, jócskán voltak fiatalok is.

A rockzene örök, és a jó zenére mindig lesz igény!

Fotózás közben le-leültem a nézők közé, és óhatatlanul is hallottam, mit beszélnek a műsor alatt: csupa dicséretet, és meglepett csodálkozást, hogy ez a fajta feldolgozása a daloknak milyen jól sikerült, illetve elismerő szavak hangzottak el a hangszeres játékotokról is.

Ennek nagyon örülünk, ez jelzi nekünk, hogy érdemes folytatnunk, jó úton haladunk.

Voltak olyanok is, akik az ismertebb LGT-dalokat várták, és bár elhangzott a Kék asszony, vagy az Ő még csak most tizennégy, amit - szavaid szerint- minden magyar ember ismer, némelyekben hiányérzet keletkezhetett.

Ha valaki azokat szeretné hallani változatlanul, akkor hallgassa meg a régi lemezeket. Mi éppen azért játsszuk azokat a nótákat, amelyeket ritkán hallhatott a közönség, hogy ezek se menjenek feledésbe. Egy-egy dal, ahogy észrevehetted te is, hosszabb, mint a lemezeken, ahol időkorlát van, koncerten meg mód van szólóra, improvizációra is.

Majd' két órát játszottatok, ami nem kis teljesítmény ebben a melegben, és ami fő, hogy a közönség is kitartott, veletek énekelt, ha ismerős dal jött, és a végén annyian odamentek hozzátok gratulálni, még külföldiek is.

Nagyon boldogok vagyunk az ilyen esték után.

Nem kis szerepe volt ebben Ádámnak is, aki most mosolyogva hallgat bennünket. A nézők között többen azt találgatták, hogy honnan vagy ismerős nekik, és hogy kire hasonlít a hangod? Somlóra vagy Presserre igen kevéssé, bár nem mintha baj lenne...

Köszönöm szépen, ha így gondolod. Igen, már volt néhány próbálkozásom itt-ott, és már nem először hasonlítanak hol Révész Sándorhoz - mondja Ádám.

Míg hallgattalak, arra gondoltam, milyen jól tudnál Led Zeppelint, vagy Hendrixet énekelni...  A hangod erős, és ugyanakkor elég széles skálán mozog... És szuperül gitározol emellett.

Gondoltam rá, meg mások is javasolták. Meglátjuk. És nem nehéz jól gitározni ilyen mester mellett - mondja nevetve.

Hallottam, hogy volt, aki szóvá tette, hogy a dobos alig látszik a színpadon.

Ez igaz, de ez színpad világítási kérdés. Mi igyekszünk őt is „láttatni", szólója is van a műsorban. Szabó Ricsi fiatal kora ellenére rendkívül tehetséges dobos, az ő játéka adja az alapot a miénkhez.

Gábor, idén kétszer is láthattunk, hallhattunk itt Bükön, hiszen, mint a Takáts Tamás Blues Band alapító tagja és szólógitárosa, 17-én is felléptél, és az a koncert is nagyon sikeres volt, sokak szerint az egyik legjobb hangulatú.

Szívesen jövünk minden évben, kis híján harminc éve zenélünk együtt. Nemrég jelent meg az új lemezünk, Úton címmel. Nagyon sok mindent csinálok, mert sok minden érdekel, és szeretem magam kipróbálni új dolgokban, elkalandozni más műfajokban is. Van olyan önálló estem, ahol csak egy szál gitárral adok elő latin dallamokat, saját szerzeményeket, máskor énekes is társul, Móra Erzsivel gyakran lépünk fel együtt. Amellett gitárt is oktatok.

Budapesten már sok helyen adtatok koncertet, mifelénk mikor jöttök legközelebb?

Szeptember 28-ára hívtak meg minket a szombathelyi Végállomás Klubba, és úgy hallottuk, jó kis hely, úgyhogy már nagyon várjuk.

Kapcsolódó írásaink:

Takáts Tamás Blues Band koncert a Jazz-Blues Udvarban

2019.07.18. - 08:00 | Misel - Fotók: Büki László 'Harlequin'

Takáts Tamás Blues Band koncert a Jazz-Blues Udvarban

Valódi hangszereken, valódi zenészek által előadott zenére, a saját hangján éneklő valódi énekesre mindig van igény. Ahogy július 17-én is volt a Gyógy-Bor Napokon, a Jazz-Blues Udvarban. A Takáts Tamás Blues Band koncertje mindig izgalmas momentuma a fesztiválnak!

 

 

A nagy előd nyomában - Gál Gábor gitáros-zeneszerzővel beszélgettünk

2018.02.22. - 01:00 | Misel - Fotók: BLH, Misel

A nagy előd nyomában - Gál Gábor gitáros-zeneszerzővel beszélgettünk

"Amíg rockzene a 80-as években egyfajta lázadást jelentett a konvenciók ellen, a társadalmi rendszerekkel szemben, vagy fontos kérdéseket boncolgatott, addig a mai dalok magánéleti rinyálásnak tűnnek csupán, és a rockot, mint zenei műfajt is eltűnni látom." - Egy belvárosi lakásban jöttünk össze egy kis tereferére Gál Gáborral, a Takács Tamás Blues Band gitárosával kitüntetése, és több évtizedes barátságunk okán.

A hírhez tartozó képgaléria

Új hozzászólás