Kis magyar crossroads fesztivál - Kőmíves Stone András blues bulija a Kobuci-kertben

2019.08.27. - 12:30 | Gróf István

Kis magyar crossroads fesztivál - Kőmíves Stone András blues bulija a Kobuci-kertben

Egész estés bluesvarázslatot ígért a nagyközönségnek a fiatal, alig 40 esztendős bluesgitáros, Kőmíves Stone András az augusztus 21-i estére. Egy hazai crossroads fesztivált. Mit mondjak, betartotta! Fergeteges három órát tölthettünk vele és zenésztársaival a nyári bluesfellegvár, a Kobuci-kert árnyas fái között.

Kőmíves András 2008 óta zenél. Az édesapja - akivel e sorok szerzője együtt élvezte a '60-as évek végi hippi- korszak boldog éveit Budán - lemezgyűjteményének megismerése és koncertlátogatásai adták az első löketet számára, és ez meghatározta további zenei pályáját. A Blue Stone  - de lehet akár egy csavarral Blues Tone is- ugyanúgy ejtjük - nevű formációjával pont 5 éve, 2014 óta került rivaldafénybe. Az alapösszeállításban a zenekarvezető-gitároson kívül Radovics László „Kyru"- ének, Tomor Barnabás- basszus, Molnár Dániel- dob alkotja a tagságot, mely 2018 óta a The Horn Section két tagjával, Almási Attila harsonással és Weisz Gábor szaxofonos- fuvolistával bővült. A Stone becenevet büszkén viselő András nemrég egy másik formációban is főszerepet kapott, az EC 70, azaz az Eric Clapton 70 éves szülinapján 2015 tavaszán alakult emlékzenekarban. Ebben mellette az évtizedek alatt bizonyított, sokoldalú Tóth János Rudolf gitáros- énekes, a szerencsésen felgyógyult hazai blues ikon, Fekete Jenő gitáros- énekes, a fiatalabb korosztályból Petendi Tamás gitáros, és a hazai bluescsapatok biztos ritmusszekciója, Mezőfi „Fifi" István dobos és Pengő Csaba basszeros. Nos, velük zenélve kínált meglepetést az ünnepelt. 


A koncert négy „fejezetből" állt: egy akusztikus felvezető részből, az EC 70 koncertjéből, a Blue Stone programjából, és a végén a zenei örömöket kifejező össznépi jam sessionból.

Tom Lumen világszerte elismert fingerstyle gitáros volt Kőmíves első partnere. Az egykor Miskolcról elszármazott, de többek között Amerikában, Angliában, Finnországban, Írországban is nevet szerzett akusztikus gitárossal két számmal, köztük egy magyar népdaladaptációval, a Köszöntővel vezették be a koncertet. Akár, mint 95 éve, 1924-ben Eddie Lang és Lonnie Johnson, vagy 50 éve, David Crosby és Stephen Stills, egymás mellet ülve bűvölték mesteri fokon a húrokat.


Az EC 70 több mint egyórás műsora is négy különálló blokkból lett összerakva. A teljes zenekarból Kőmíves- Tóth János Rudolf- Fekete Jenő- Petendi Tamás, azaz a négy gitáros a frontvonalban állt, Pengő Csaba és Mezőfi Fifi hátul segítettek. Az Ütött-kopott angyal formációban a többszólamú amerikai folk-rockot, a Hobó Blues Bandben a klasszikus blues-rockot, a Kex Remake-ben városi dalokat szerző- előadó gitáros énekelte a Let The Good Times Roll c. blues standardot, mintegy feldobva a hangulatot. Ez teljes sikerrel járt, majd Robert Johnson örökzöldjével, a Crossroads-szal folytatták, végül a sokak által feldolgozott Howlin Wolf- klasszikus, a Key To The Highway hangzott el a teljes csapatfelállással, de ezt már Jenő énekelte. Mindhárom, Clapton által is műsoron tartott dögös városi- bluesban Fekete és Petendi váltakozva adták egymásnak az improvizálás lehetőségét, amelyekkel rendesen bizonyítottak is. A Clapton tribute band gitárosainak fele, Tóth és Petendi maradtak fenn a színpadon ezután, hogy a példaképük-mesterük legigényesebb korszakából, a Blind Faith dalaiból adjanak ízelítőt. A Had To Cry dögös basszus- szólógitár uniszónói és János Winwood-i magasságokban is biztos szólóéneke, a Can't Find My Way Home 15 percesre felturbózott pszichedelikus- bluesos- jazzes gitár improvizációi adtak örökké emlékezetes félórát, melyet Tamás mellett a sztárvendégként beharangozott Tátrai Tibor tolmácsolt nekünk. El kell ismerni, Tibusz ma is az elsőszámú blues-rock gitáros kis hazánkban, a trónról őt letolni akaróknak még egy darabig várniuk kell! Tátraiék extázist generáló percei után egy Clapton munkásságának későbbi, már jóval populárisabb korszakából mutatott be néhányat (Tears In Heaven, Old Love) az előbb kimaradó két másik gitáros, Fekete és Kőmíves, ezúttal akusztikus gitárkísérettel. Most már az ünnepelt is beszállt rögtönözni, és emlékezetes szólóival növelte az amúgy is már forró hangulatot. Majd ismét a teljes felállású banda a Further On Up The Road c. dögös shuffle-val, benne Fekete Jenő énekével, és az ő, valamint Tamás izgalmas tekeréseivel fejezte be műsorát. 

A már említett Kőmíves-Radovics-Tomor-Molnár alkotta, és az Almássy-Weisz fúvóskórussal megspékelt Blue Stone ez alkalomra kiegészült Nemes Zoltán billentyűssel, a Jambalaya vezetőjével, és Pribojszki Mátyással, a napjainkban legsikeresebb hazai szájharmonikással, így nyolcan álltak a színpadon, mikor belekezdtek a műsorukba. Mindjárt a másodikként eljátszott Lonely Avenue c. Ray Charles feldolgozásban máris a csúcspontra vitték fel a hangulatot, Zoli a térdén egyensúlyozott zongoráján, Matyi pofagyaluján, és a házigazda Andris igazán lehengerlő gitárrögtönzései révén. A Tátrai- féle My Way Home mellett a legtüzesebben előadott dalt hallhattuk, de a folytatás sem volt akármi: John Mayall All Your Love c. slágerszámának átdolgozása Weisz szaxi-, és Pribó harmonikaszólóival megpaprikázva. És a meglepetések nem maradtak el: a napjaink legképzettebb, legautentikusabban megszólaló hazai blueszenésze, Szűcs Gábor, alias Little G. Weevil kapta vállára ezután a gitárját, és lépett a mikrofon elé. A csoszogós shuffle ritmusra adta magát a rögtönzés lehetősége, és Gabesz élt is ezzel. A következő nótában, a Don't You Lie To Me c. Tampa Red szerzeményben aztán nem mindennapi énektudásával is bizonyította, hogy nemhiába volt 2013-ban világelső szóló bluesénekes kategóriában. Még a legpiásabb söntéspultot támasztók is elhalkultak, amíg Gábor ének és gitárhangja volt hallható szólóban. A következő dalban újabb vendégzenész, II. Szász Ferenc is pódiumra került Gabesz helyére, hogy stílusváltással egy feszes funky- soul dalt nyomjanak le Feri és András gitár-, Zoltán zongora-, és Barna basszus-rögtönzéseivel feldobva. A láthatóan vezérszerepre nem törekvő, de biztosan, tisztán és erőteljesen éneklő Kyru szintén sokat hozzáadott a minőséghez. A jó öreg Muddy Waters megkerülhetetlen dalát, a Hootcie- Coochie Mant játszották ezután, melyben az első részben vendégszereplő Tátrai ismét előtérbe helyezkedett gitárjával. A számot Pribojszki vitte el a hátán: pedig tucatszor hallottam már herflijátékát, mégis valami elképesztő technikai tudással rögtönzött jó hosszan a dalban. Ha Little Walter, Muddy harmonikása hallhatta volna, bizony, megveregette volna Matyi vállát.

Ahogy Clapton inkább művészeti, mint üzleti szempontból beindított Crossroads fesztiváljain, itt is a gitáré volt a főszerep. Érdekes volt hallani, hogy Tibusz Szász Feri „ingerlésére" nem válaszolt azonnal: kóstolgatta, próbálgatta a dalt, visszapasszolta a következő „kör" kibontási lehetőségét, majd, mikor biztosnak érezte magát a vélhetően nem annyira ismert nótában, elengedte magát, és hatalmasat muzsikált.

A koncert negyedik etapjában az esten fellépett valamennyi szereplő ott tolongott a bizony nem túl tágas színpadon. Hatalmas örömzene következett, sok- sok szólóval, amelyek elsőként a Lucille c. közismert rock'n'roll témájára lettek kibontva, minden zenészt érintve, Janó éles tenorjával énekelve. Volt úgy is, hogy a szám közben cserélt helyet Molnárral Fifi a dobok mögött, de mindenki „szóhoz jutott". Közeledett a három órához a koncert időtartama, mikor is Freddy King Tore Down-jával köszöntek el a zenészek a nagysikerű est után a hallgatóságtól.


Csak titkon remélem, hogy valahol, valakik előre megsejthették e koncert unikumát, és rögzíttették azt. Még ha kalózminőségben is.

Új hozzászólás