A leglágyabb dallamot választottam hétfő reggelre, a 10 perccel előbbre beállított ébresztőórámnak, hogy még legyen időm pár kábult puszira, és egy huncut összebújásra. Egy szépnek ígérkező nap reményében nem zavar, hogy kiráz a hideg, hogy a libabőr karddá feszíti a szőrszálaimat, ahogy kibújok a takaró alól. Rossz érzések nélkül élem túl azt is, hogy egy pillanatra elsötétül előttem a világ, a még bóbiskoló vérnyomásom miatt. Minden olyan nyugalmas, kecsegtető, mígnem elkövettem egy fatális butaságot. Bekapcsoltam a rádiót:

„ Ma rendkívüli hideg várható, egyes helyeken mínusz 25 fok alá is eshet a hőmérséklet" - kísérem figyelemmel a bugyik között válogatva a hírfolyamot. A hírszerző közönyös károgásának ellenére, dafke egy tangát választok. „Estétől nyugat felől enyhülés kezdődik ónos esővel" - jelenti be ugyanazzal a siránkozó hanglejtéssel, mint az előbb. A második zoknimnál már fokozódó dühvel állapítottam meg, hogy ez a nő az imént még a hideg miatt nyávogott, és hogy neki biztosan nem lehet a kedvére tenni. „A Katasztrófavédelem szerint áldatlan állapotokra kell számítanunk az utakon, aki teheti, maradjon otthon!" Miiiiiiiiiii???? Aki tud, maradjon otthon?! Ki tud hétfőn otthon maradni?? Már csapkodva keresgélek a szekrényben a pulóverek között...

A MÁV sajtószóvivője tájékoztatott bennünket arról, hogy a vonatok akár 70 percet is késhetnek egyes szakaszokon, a váltók befagyása miatt. Az illetékes azt is elmondta, hogy régen kiskatonák feladata volt ezek takarítása, ma viszont szakképesítés szükséges a feladat ellátására... Itt telt be a pohár, összesen három perc alatt olvasta fel a híreket, de ennyi idő elegendő volt, hogy üvöltve repítsem vissza az előbb elfogyasztott puszikat is, és mivel a hírolvasó nem hallhatja, mindenfélét kiabálva vontam felelősségre a hozzám legközelebb állót, hogy nekem miért pont ma kell órákat utaznom ?? A fenébe, anyámnak sincs szakképesítése, mégis minden nap vacsorát főz. Én menjek oda letakarítani a havat??? Vagy a sok magára hagyott, vacogó, órákat rostokoló ember, akik egyszerűen csak haza szeretnének jutni?

A tehetetlenségtől dühöngve csörtettem ki az utcára, elindultam az állomásra, már gondolatok nélkül, lesz, ami lesz alapon. Három perc elég volt, hogy megfájduljon a fejem, megsimítottam. Így nő az agytumor, és a vérem sem a szerelem miatt pezseg ma reggel..

Ahogy sétáltam az autók egymás után haladtak el mellettem, nem jelentett egyiknek sem különösebb gondot a csúszós út, óvatossággal megoldották az egetrengető problémát. Ahogy az állomásra értem és láttam a vonat fényét egyre közeledni, úgy a hófehér táj is egyre tetszetősebben hatott rám, szépsége kezdett ellazítani. Felszálltam a vonatra, nulla perc késéssel érkezett, ahogy a csatlakozó busz is. A sofőr dudorászva manőverezett motorfékkel a csúszós dombok között... Az ablak jégvirágos volt, nem tudtam, merre járhatunk, viszont percre pontosan érkeztem a végállomásra az „áldatlan állapotok" ellenére...

Kérdem én, ha már ennyire rettenetes a sorsunk, miért idegesítjük még egymást is a problémák felnagyításával? Miért nem szánnak az illetékesek 2 perccel többet egy-egy adott híranyag elkészítésére, ha már az egész ország média szakra jár, és mindenki olyan szépen ért hozzá, hogy a tények mögé végül bekerülhessen a sajnos gyakran rideg valóságot megjobbítani képes reménysugár?? Miért nem bíztatnak bennünket az időjárásjelentők azzal, hogy hidegnek hideg lesz, viszont tanga bugyi helyett lehet nagyobbacska franciát választani, ami jobban melegít, vagy hogy egy pulóver helyett hármat vegyünk fel, mert szükség van rá, vagy a körömcipőt hótaposóra lehet cserélni, mert így biztos nem esünk el a jégen?! Miért nem szelídítik meg a keresztbe állt kamionok rettenetét egy-egy menetidőt tökéletesen betartó, mégis óvatosan vezető buszsofőr történetével, vagy miért nem kérdeznek meg gyerekeket a több centi, életeket megkeserítő hójelentés mellé, hogy ők hogy vélekednek a havazásról? És mi, átlagemberek miért nem bátorító szavakkal fordulunk inkább a másik felé, ahelyett, hogy egymás idegein táncolunk a siránkozással? Miért nem keressük inkább a megoldás kulcsát, mert megoldás attól függetlenül, hogy senki nem beszél róla, még létezhet!!!