A szerzővel a bemutató előtt készítettünk interjút.

Mutasd be légy szíves pár mondatban a könyvedet!

A könyv címe A hazara. Ez már egy kis magyarázatra szorul. A hazarák Afganisztán területén élő kisebbség, akiket vallásuk miatt a tálibok üldöztek, mivel ők az iszlám vallás síita ágához tartoznak, ellenben a szunnita többségű ország többi lakójával. A könyv első része Hamid, az afgán menekült fiú családjának történetéről szól, majd a második részben Hamid útját mutatja be Pakisztántól egészen Ausztriáig. Hamid ugyanis Pakisztánban élt, ahova hazara származású szülei az üldöztetés elől menekültek. Ő tizenegy évesen döntött úgy, hogy ott hagyja a bizonytalan, veszélyes életet, és elindult, hogy nyugodtabb, biztosabb helyet keressen magának a világban.

Honnét jött az ötlet, hogy megírd egy menekült fiú történetét?

Eleinte csak a kíváncsiság hajtott, hogy kérdezzek tőle, hogy milyen volt az ottani élete, és milyen volt az út, amit idáig megtett, aztán ő kérdezte meg, hogyha ennyire érdekel engem, és írok, miért nem írom meg az ő történetét? Így aztán majdnem két éve jött a nagy elhatározás, hogy Hamid életéből egy könyvet formálok.

Sikerült teljesen kitárulkoznia előtted? Nem voltak félelmei?

Azt hiszem, hogy az elején szinte jól esett neki, hogy valakinek mesélhet az átélt szörnyűségekről, vagy rossz élményekről. De nagyon jó barátság fonódott kettőnk között, és bármit elmondott nekem, ha problémája volt, vagy nem tudta, hogy mit tegyen. Így a történetmesélésben sem volt soha olyan érzésem, hogy esetleg valamit azért nem mondd el, mert fél, vagy, mert nem meri elmondani.

Mi volt az, amiről szívesen beszélt?

Az otthoni életéről szívesen mesélt, bár ezek nem tartoztak az igazi gyerekkori élményekhez. Tekintve, hogy nem is volt gyerekkora. De az édesanyjáról, és az iráni éveiről nagyon lelkesen beszélt, még ha nem is volt minden olyan szép.

Mi rendített meg téged legjobban az elbeszéléséből?

A családjának a hiánya. Eleinte a kalandvágy és az új élet lehetősége lelkesítette, de rájött, hogy család nélkül elég nehéz az élete, így ha azt mondta, hogy bármit megtenne azért, hogy még egyszer átölelhesse az édesanyját, akkor mindig elszorult a szívem. Én bármikor hazamehetek, átölelhetem, ő meg eleinte azt sem tudta, hogy él-e, pár éve meg csak a hangját hallja.

Végeztél-e kutatómunkát a regényedhez?

Muszáj volt, mert Hamid a történelmi hátteret nem nagyon ismerte, ő a megélt eseményeket tudta elmesélni, de az ok-okozati összefüggéseknek utána kellett néznem. Nagyon meglepett, hogy mennyire összhangban voltak az ő általa elmesélt történetek azzal, amelyekre a kutatómunkám során rábukkantam.

Regényírás közben mennyire szippantott magába a történet?

Nagyon. Legtöbbször kerestem valami hozzá való zenét, és úgy írtam, így néha annyira belemerültem, hogy észre sem vettem, hogy órák mentek el.

Mit szólt hozzá a környezeted, hogy ilyen témájú könyvet írsz?

A családom mindenben támogatott, és igazából ez egy család- és kalandregény, ami bármiről szólhatna. Az, hogy éppen a Hamidról szól, az azért van, mert a sors úgy hozta, hogy az útjaink keresztezték egymást. Nem bánom, hogy ezt a témát választottam, mert megismertem egy olyan világot, ami szerintem sok ember számára rejtély.

Voltak-e nehézségeid írás közben?

Egyszer-kétszer volt, hogy abbahagytam, mert nem tudtam, hogy egyáltalán érdekelni fog-e ez a téma valakit. De egyre több embertől hallottam, hogy szívesen olvasná, egyre több ember keresett meg azzal, hogy mikor jelenik már meg ez a könyv, hogy ez újra erőt adott ahhoz, hogy folytassam.

Főhősöd egy másik kultúrából érkezett. Hogyan viszonyulsz ehhez a kultúrához?

Sokat tudtam meg róla, kutatómunkám során rengeteg olyan információhoz jutottam, amiről egyáltalán fogalmam sem volt. Kezdve a buzkashi játékról, amely szerintem a világ egyik legkegyetlenebb játéka, és ez a regényben is megjelenik, de Hamidon keresztül a gasztronómiájukba is belekóstolhattam (szó szerint), ami nagyon fura, de ízletes. Az afgánok messze híresek a vendégszeretetükről, ha csak egy tál ételük van, azt is szívesen megosztják a vendégeikkel.

Milyen fogadtatásra számítasz az olvasóktól? 

Ez egy nehéz kérdés, mert mint említettem, egy menekültről szóló könyvet amúgy sem volt egyszerű megírni. Érdekes, hogy Ausztriában nagyon sokan várják a német nyelven történő megjelenését, amiben reménykedem, hogy egyszer létre is jön. A magyar olvasóimtól azt kérem, úgy vegyék a kezükben, hogy egy izgalmas kalandregényt kapnak, amelyben a szomorú sorsú család életén felül egy humoros, ugyanakkor a nyers realizmust sem nélkülöző stílussal megírt történet elevenedik meg előttük.

A tervek szerint Hamid ott lesz a bemutatón, bárki kérdezhet tőle, a megvásárolt könyveket ő is dedikálni fogja.

***

A Szülőföld Kiadó és a szerző szeretettel vár mindenkit új könyvének bemutatójára. A hazara - valahol élnem kell című kötet az afgán származású Hamid történetét meséli el. Hamid még mindig csak 20 éves, 11 évesen indult el Pakisztánból, s Ausztriában kezdett új életet.

A sodró lendületű történet Hamid és nagyszülei sorsát beszéli el, a forradalmak és háborúk elöli vándorlásról, a mindennapos terrorról és arról is szól, kik azok a hazarák, és miért kell ennek a népcsoportnak szülőföldjén állandó félelemben élnie. 

"Nem érted miért jöttem ide? Csak egy napot töltenél el abban a pokolban, nem kérdeznél többet. Tizenegy éves, felnőtt gyerek voltam... és menekült, már amikor elindultam. Pakisztánban semmibe vettek. A hazám, Afganisztán üldöz. A származásom, a vallásom miatt halállistára kerültem. Mert hazara vagyok. Én viszont azt mondom, ember vagyok. Ember, és ha már megszülettem, élni akarok. Valahol élnem kell!" (Hamid) 

A könyvbemutató időpontja: 2019. december 3. 17.00
A könyvbemutató helyszíne: Café Móló, Szombathely, Rákóczi Ferenc u. 1.