A vers nekem csend – Nagy Antal Róbert bemutatkozása

2019.12.10. - 10:25 | Rozán Eszter

A vers nekem csend – Nagy Antal Róbert bemutatkozása

Nagy Antal Róbert Keszthelyen élő pedagógus, aki szabadidejében szenvedélyesen ír verseket. Szombathelyi kötődéséről, munkásságáról, hitvallásáról beszélgettünk.

Mit kell tudnunk rólad?

Nagy Antal Róbertnek hívnak, pedagógus vagyok. Jelenlegi munkahelyemen, a gyenesdiási Kárpáti János Általános Iskola és AMI tanítójaként elsősorban alsó tagozatos gyermekekkel foglalkozom. Szombathelyhez erős érzelmi szálak fűznek, hiszen itt végeztem főiskolai tanulmányaimat tanító-német szakon, vagyis a legszebb éveimet ebben a városban töltöttem. A szállodai animáció, a vendéglátás, a művelődésszervezés, nyári táboroztatás, pályázatírás területén is szereztem tapasztalatokat.

A párommal és gyermekeimmel Keszthelyen élek. Egyik kedvelt időtöltésem a versírás, amire a munka és a család mellett sajnos kevés időm jut.

Beszélj egy kicsit a verseidről!

Első verseimet diákújságokban publikálhattam. A műveim eddig pályázati antológiákban, hangos könyvben, a Zalai Hírlapban jelentek meg.

Több alkalommal publikálta verseimet a Kaláka internetes szépirodalmi folyóirat, a Litera-Túra Irodalmi és Művészeti Magazin. A www.ahetedik.hu online folyóiratnál szerkesztői feladatokat is ellátok. Pár alkalommal a Pannon Tükör, a Palócföld is közölt tőlem.

Első nyomtatott kötetem 2018 tavaszán jelent meg Félidőben címmel.

Prózával is foglalkozol?

A próza távolabb áll tőlem. Munkám révén gyakran írok cikkeket a Gyenesdiási Híradónak.

Nem tudok napi szintem foglalkozni az irodalommal, de ha továbbra is szeretnék országosan ismert folyóiratokban publikálni, sűrűn kell hajnalban kelnem. „Pacsirta" vagyok, az éjszakázást nem bírom. Hétvégenként is a kora reggeli órákban tudok írni, amíg alszanak a gyerekek.


Mi motivál, hogy írj?

Az írás számomra az örömforráson kívül egyfajta önterápia is. Vannak, akik a saját egészségük, testi és lelki felfrissülésük érdekében elkezdenek kocogni, vannak, akik naplót vezetnek, verseket írnak. Bár fiatalabb koromban is írtam néha, idő stb. hiányában egy válás, egy súlyos betegség átélése „adta meg a kellő lendületet."

Mit jelent neked a vers?

Számomra ez a vers:

A vers  

a vers nekem csend nem hangos csatazaj

emberi zajban csendre intő jósom

méhész édes mézzel támadó méhraj

álom és valóm amire most vágyom

Isten tenyerén csipegetett morzsa

anyám ölelése gyilkos szorítás

könyvek kidobvahajítva a porba

lelkemben vélt verem mit az ördög ás

hűs víz szomjamra karó mibe húznak

szerető aki aktus közben otthagy

képzelhetem magam hercegnek úrnak

mi leszek mi voltam: szép és örök vagy 


Magyar irodalmat is tanítasz? 

Nem tanítok magyart, csak délutánonként a házi feladatok megírásánál. Alsóban is a matekot viszem, de pedagógusként, elhivatott irodalom kedvelőként rendszeresen próbálok irodalmi foglalkozásokat, író-olvasó találkozókat is szervezni tanulóinknak. Már országosan ismert szerzők is megtiszteltek bennünket, vendégünk volt Berg Judit, Szálinger Balázs, Vörös István, Harcos Bálint is.

A remek előadói készségekkel rendelkező Színész Bob (Horváth Kristóf) országosan ismert slemmer is közelebb próbálta már hozni iskolánkban az irodalmat a gyerekekhez.

Kik voltak még a vendégeitek?

Volt tanítványunk, Darázsi Fruzsina és barátnői is a szintén a ma divatos slam poetry képviselői. Ők is megörvendeztettek bennünket előadásukkal.

Több alkalommal ismert klasszikus és kortárs költők megzenésített verseket is hallhattak tanulóink az iskola aulájában, pl. tavaly Major Lászlóné Judit verséneklő és Bardócz L. Csaba dalköltő tolmácsolásában.

Idén ősszel Rozán Eszternek köszönhetően a szombathelyi Hang-Szín-Pad Stúdió Egyesület tanulóinkat egy hangjátékkal is megörvendeztette: Robi és a házi feladat címmel.

Szerinted hogyan lehetne megszerettetni a gyerekekkel az irodalmat?

Az emberekhez mindig közel állt az irodalom és a vers is, de véleményem szerint ma már nem a hagyományos tankönyvekkel és nem a hagyományos módszerekkel kell a gyerekekhez közelebb hozni az irodalmat. Ezért jók a megzenésített versek, a rap, a slam poetry, vagy bármilyen olyan divatirányzat, ami nem annyira idegen a fiataloknak. A gyerekek szeretik átélni az érzéseket, a szellemességet, a ritmust. Fontos a játékosság. Ezekre kell alapozni.

Van kedvenc költőd?

Nincsenek kedvenc költőm, az engem megérintő, jó verseket szeretem. Idő hiányában ritkán olvasok klasszikusokat, néha egy-egy Facebookon felbukkanó Radnóti, Pilinszky belefér.

A Hetediknél végzett szerkesztői feladataim révén a versolvasás a legtöbb esetben számomra már egy kis verselemzés, értékelés is, hiszen adott művek megjeleníthetőségéről, sorsáról kell döntenünk. A lírai és prózai írásokat név nélkül kapjuk e-mail-ben. Sok az ismeretlen, amatőr alkotónk, de tudtomon kívül pl. Vörös István, Kiss Judit Ágnes, Zalán Tibor egy-egy művét is értékelhettem már.

Egyfajta hidat próbálunk építeni a jó értelemben vett amatőr irodalom és a hivatásos alkotók közé.

A saját verseim közül vannak kedvenceim, de ezeket is kritikusan próbálom szemlélni.


Nagy Antal Róbert verseiből:

Felszabadulás 

kiszáradt medrem esőre vár most
pedig partomon vetkőztek a lányok
és nem jöttek vissza ruháikért
holnap esős évszakúak az álmok 

csak túl kell élnem a szárazságot
lopott ételem íztelen víztelen
száraz tények rideg szabályok közt
özönvíztől leszek szabad nincstelen

Két ajtó 

Két csukott ajtó: mögöttük két dac,

mögöttük két magány.

Egy nyitott ajtó: egy lehetőség,

szerelem részedről.

Egy nyitott ajtó: egy lehetőség,

szerelem részemről.

Nyitott ajtók: egymás huzatjában

de nehéz szeretni. 


Hátha
 

Már egy hónapja betolták,

a százegyes megtelt.

A családjában volt már rák.

Csak húsz múlt, fel sem kelt.

 

Falfehér. A piszok, szemét

a kórház falait,

mint a gyilkos kór szedi szét.

Kéri a hazait,

 

kihányja, majd vécépapír.

Fecskendő, gyógyszerek.

A kartonra ma már nem ír

a nővér. A szelek

 

gyötrik. A légzése érdes.

Szar szagra hipó jön.

A lepedő mindig véres.

Fogyott. Hány kiló ön?

 

Megmérik. Az orvos tudja,

nem lehet sok hátra.

Kezembe kezével rakja

reményét, hogy hátha.

 

Gondolatok egy kőszobornál 

a kőszoborból kinéz az isten

madárszar fénylik a mészhajtincsen

merev szemében poshadt esőlé

csak porszemnyi pusztulás ül mellé

fakó nyakán mohából zöld nyaklánc

ősz szele zúg talpánál szellemtánc

ne sírj a sírnál volt és elmúlik

életen innen halálon túl itt

ragadsz a sárban a haldoklásban

lépj élj pár hónap és újra nyár van

 

Tizenhárom évig 

Ketten voltunk.

Tizenhárom évig gyakran veszekedtünk,

aztán csendben kerültük egymás tekintetét.

Öreg vakolatként

hullott le az egymást elfogadás.

Önzésünk falán

fakult, kopott a szeretet-festék.

Hiába volt közös a házunk,

elfordultunk,

egymásnak háttal.

A szembejövőknek

osztottuk szét

egymást nélkülözésünk maradékát.

Új hozzászólás