Báli szezonnyitó - Megyebál 2010 (fotóriport)

Képgaléria megtekintése2010.01.11. - 11:00 | Büki László 'Harlequin'

Báli szezonnyitó - Megyebál 2010 (fotóriport)

Január 9-én, szombaton este a Tóvendéglőben vette kezdetét Vas megye báli szezonja. A Megyeháza és az MMIK által szervezett Megyebál díszvendége dr. Kovács Árpád az Állami Számvevőszék elnöke volt, míg a báli műsor sztárvendége Géczi Erika, Tóth Renáta és dr. Basary, a Kormorán együttes énekesei és Kocsis Korinna, Vas megye szépe voltak. A megye közéleti és média-személyiségeit, meghatározó cégvezetőit Horváth Meggie, a Rimányi Táncstúdió táncosai és a Spektrum zenekar szórakoztatta. Az eseményen került átadásra a 2009-es év Vasi Embere cím, melyet dr. Masát Péternek és Esztergályos Jenőnek ítélt a kuratórium.

A Vas megyei Megyebálok története hosszú időre nyúlik vissza. A közelmúltban az akkor még működő Kovács Szállóban rendezték meg. A szálló a maga miliőjével alkalmas volt a hagyományosan konzervatív, és reprezentatív társasági esemény megrendezésére.

2007-ben a Megyeháza dísztermében, a címerteremben és a Berzsenyi teremben került megrendezésre a bál. Az érzelmi alap, hogy a Megyeháza adjon helyet e rangos megyei társasági eseménynek meghatározta a bál hangulatát. A klasszicista környezet, az elegáns fogadótér a szépen feldíszített termek mind-mind hozzájárultak a bál emelkedett hangulatához. A programok összeállításánál alapvető cél volt, hogy egyik részről a megye reprezentáns művészei, hagyományőrző csoportjai mutatkozhassanak be, a másik oldalról pedig a megyéből elszármazott, vagy hozzá szoros érzelmi szállal kapcsolódó híres előadók lépjenek fel a színpadon (Zséda, Balázs Fecó, Makrai Pál, Bonbon együttes, Meggie)

A bál legjelentősebb protokoll eseménye minden évben az „Év Vasi Embere " díj átadása.

2009-ben új helyszínre a szombathelyi Tó Vendéglőbe került a Megyebál. A vendéglő modern épületben elegáns környezetet tudott biztosítani a rendezéshez, a légkör a terem nagysága miatt meghittebb, barátságosabb. Sikerült megtartani az ünnepélyességet és az eleganciát, amely egyik fő erénye a hagyományosan konzervatív társadalmi eseménynek.

A mindenkori megyebálok funkciója: a megyei társadalmi és gazdasági elit egyik legfontosabb eseménye, amely erősíti a megyetudatot, lehetőséget ad a résztvevőknek kapcsolataik ápolására, de nem utolsó sorban magas színvonalú szórakozást biztosít a résztvevőknek.


A hírhez tartozó képgaléria

Új hozzászólás