Meseláda rajzpályázat 3-6 és 7-10 évesek részére

2020.03.09. - 10:15 | vaskarika.hu - Fotó: eradekor.hu

Meseláda rajzpályázat 3-6 és 7-10 évesek részére

A Berzsenyi Dániel Könyvtár rajzpályázatot hirdet Meseláda programjában résztvevő óvodások és általános iskolások részére. Várják azoknak a vasi gyermekeknek az alkotását, akik a 2019/2020-as tanév tavaszán a Vas Megyei Könyvtárellátó és Szolgáltató Rendszer szervezésében megvalósuló Meseláda (magyar népmesére épülő) foglalkozásán részt vesznek. A hallott népmese alapján az óvodások rajzot, az általános iskolások egy feladatlapot és egy rajzot készítenek. Pályázóként 1 db rajzot fogadnak el. Beküldési határidő: 2020. május 20.

A Meseláda programsorozat alsó tagozatos általános iskolások olvasásnépszerűsítő rendezvénysorozataként indult 2006-ban. Kezdetben mozgókönyvtári szolgáltatásként valósult meg, majd 2013-tól a Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszer programjaként. A foglalkozás célja kistelepüléseken élő gyerekek élményközpontú szövegértés fejlesztése és a megyei / helyi könyvtár megismertetése. Az évek előrehaladtával egyre több és több településen „meseládáztak" a Berzsenyi Dániel Könyvtár kollégái, így mostanra már elmondható, hogy az egész megyét körbejárták.

Minden találkozás beszélgetéssel indul, amikor a könyvtárhasználattal ismertetik meg a gyerekeket a könyvtárosok, saját élményeikre építve. Csak a bevezetés és felkészítés után vezetik be az óvodásokat és a főként alsó tagozatos iskolásokat a mesék birodalmába, melyek mindig az évszakhoz vagy ünnepkörhöz illeszkednek. Sokszor a klasszikus mesekönyv helyett, élőszavas mesemondással, papírszínházból történő felolvasással vagy a ma is reneszánszát élő diavetítéssel szórakoztatják a kicsiket. A mese meghallgatása után kézműveskedés következik, egy a történethez kapcsolódó játékot a saját kezükkel készítenek el a gyerekek.

Mivel a kézügyesség és kreativitás eddig is része volt a foglalkozásoknak, ezért 2020-ban még inkább arra szeretnék buzdítani a résztvevőket, hogy ezt a tulajdonságukat kamatoztassák. 2020 márciusában a Berzsenyi Dániel Könyvtár rajzpályázatot hirdet azokon a helyszíneken, ahová már évek óta visszajárnak Meseláda foglalkozást tartani a könyvtárosok. Ezzel szeretné a könyvtár a falvakban lévő óvodák és iskolák számára még élményközpontúbbá tenni a mesehallgatást.

A rajzokat a hallott mesék felidézése alapján kell elkészíteni minden résztvevőnek. Az alsó tagozatos diákok egy feladatlap kitöltésével jelentkezhetnek a pályázatra, míg az óvodások egyszerűen csak a rajz beküldésével május 20-ig. Az általános iskolások a feladatlapjait a pályaműveikkel együtt küldhetik el május 20-ig.

Technikai megkötés nincsen, így a zsírkrétától az ecsetig, bármivel elkészíthetőek a munkák. A rajzpályázat díjátadójára június elején, az ünnepi könyvhéten kerül majd sor Szombathelyen a megyei könyvtárban, amire a szervezők a résztvevőket és a sajtó munkatársait egyaránt várják. A nyeremények között értékes könyvek és rajzeszközök kerülnek átadásra mind a négy kategóriában.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

A Berzsenyi Dániel Könyvtár rajzpályázatot hirdet Meseláda programjában résztvevő óvodások és általános iskolások részére.

Várják azoknak a Vas megyei gyermekeknek az alkotását, akik a 2019/2020-as tanév tavaszán a Vas Megyei Könyvtárellátó és Szolgáltató Rendszer szervezésében megvalósuló Meseláda (magyar népmesére épülő) foglalkozásán részt vesznek. A hallott népmese alapján az óvodások rajzot, az általános iskolások egy feladatlapot és egy rajzot készítenek.

Pályázóként 1 db rajzot fogadnak el.

A rajz A4-es méretű rajzlapra készülhet bármely technikával (ceruza, vízfesték, tempera, zsírkréta, filctoll ...)

Kérik a beküldött rajz hátoldalán szerepeljen nyomtatott betűvel az alkotó neve, életkora, iskolások esetén osztálya, oktatási intézményének neve, a kapcsolattartó (törvényes képviselő) neve, email címe és/vagy telefonszáma.

A gyermekek munkáit juttassák el a szombathelyi Berzsenyi Dániel Könyvtárba postai úton, vagy személyesen. (9700 Szombathely, Dr. Antall József tér 1.)

Beküldési határidő: 2020. május 20.

A pályamű postázásával úgy tekintik, hogy a törvényes képviselő beleegyezését adta a pályázaton való részvételhez és a rajz kiállításon, honlapokon, vagy kiadványban való megjelenéséhez.

A beküldött munkákat négy kategóriában díjazzák:

1. kategória: 3-4 éves óvodás korosztály

2. kategória: 5-6 éves óvodás korosztály

3. kategória: általános iskola 1-2. osztály

4. kategória: általános iskola 3-4. osztály

Díjátadó: 2020. június 5-én, az Ünnepi Könyvhéten kerül sor!

A beküldött művekből az Októberi Könyvtári Napokon kiállítást rendeznek.


Új hozzászólás