"2003-tól lett a Kőszeg és Vidéke munkatársa, majd 2006 szeptemberétől főmunkatársa egy éven át. Ezt követően 2007 októberétől a Kőszegi Hírmondó alapító főszerkesztője a lap megszűnéséig. Ekkor a Kőszeg és Vidéke felelős szerkesztői munkáival bízták meg. Lapkészítő tevékenységét 2015 decemberéig tudta vállalni, de továbbra is a havilap szerkesztőségi munkatársa maradt napjainkig. Több alkalmi újság létrehozója, szerkesztője: Vadóc, SOS Híradó, Hétfőiek Lapja. Újságírói tevékenysége mellett jelentős irodalmi munkássága. Kötetei, szakértői munkái között találhatunk irodalmi, kultúraelméleti és helytörténeti kiadványokat is. Rádiók, és a televízió műsoraiban hallható egy-egy verse, meséje. Nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a határon túli magyar gyerekhez eljusson a kortárs irodalom" - az fenti gondolatokkal méltatta Vas Megye Közgyűlése Tóthárpád Ferenc költő, író, szerkesztő munkásságát. Ennek apropóján készítettünk interjút a friss sajtódíjassal!

"Kuntár Lajos Sajtó-díj"-ban részesültél. Mit jelent számodra ez az elismerés?

Magányos alkotónak tartom magamat, mindig is az voltam, és ez már bizonyára így is marad. Úgy gondolom, meglehetősen jelen vagyok a közéletben, de nincs mögöttem szervezet, olyan erő, amely képviselne. Számomra ezért különösen értékes minden elismerés, amely arról tanúskodik, hogy észrevették: van itt valaki...

Nem vitatható, hogy ez a díj arról is szól, hogy volt, van lehetőségem megnyilatkozni. Nem feledkezhetek meg a Kőszeg és Vidéke egykori és mai munkatársairól, a kiadóról sem. Elsősorban kulturális hírekkel, eseményekkel foglalkozom. Nagyon fontos számomra a civil élet dokumentálása.

2003 óta vagy a Kőszeg és Vidéke munkatársa. Mi a lap fő profilja és mi motivál 17 év elteltével is?

A Kőszeg és Vidéke 1881 óta jegyzett sajtótermék. Az „újkori" évfolyamok 1988-tól jelennek meg, napjainkban havi rendszerességgel. Vállalásunk szerint a helyi események dokumentálását tekintjük feladatunknak leginkább. A magam részéről az olvasmányos, informatív írásokat részesítem előnyben. Igyekszem a „puszta hírt" felruházni valami plusz információval, érdekességgel. Talán ebben mutatkozik meg, hogy művelődésszervező is „vagyok", amit ily módon szeretnék művelni. Nyolc évfolyamért voltam felelős. A főszerkesztői feladatokat 2015-ben Kámán Zoltán vette át tőlem. Azóta - természetszerűleg - kevesebb ráhatásom van a lapra, kevésbé tudok részt venni a munkában, de továbbra is a szívügyem az újság sorsa. Hónapról hónapra felmerülnek bennem a kérdések, amelyek az írott (helyi) sajtó szerepéről, naprakészségéről, lehetséges vállalásairól, az elektronikus megjelenésekkel kialakult viszonyáról, egy szükségszerű megújulásról szólnak. 

A méltatás szerint „nagy hangsúlyt fektetsz arra, hogy a határon túli magyar gyerekhez eljusson a kortárs irodalom". Miben áll ez a küldetésed?

Ez amolyan önként vállalt „küldetés". Rendkívül fontosnak tartom, hogy a gyerekek minőségi írásokkal találkozzanak. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy „nálam van a minőség", inkább azt, hogy az internet világában rendkívül nagy a választék, és tudni kell, mi az, amit a gyerekek elé tárhatunk. Tisztelem az útkereső próbálkozásokat, magam is gyakorlom ezt a vonalat, de úgy látom, a kisebbséghez tartozom a hagyományokra építő újdonságokkal. Meggyőződésem, hogy a tradíciókat követő utakon is lehet valaki modern. Az egy más kérdés, hogy a szerkesztők mennyire pártolják ezt az utat.

A gyerekek ösztönösen tudják, mi az, ami úgy lüktet, mint a szívverés, mi az, ami „nincs megerőszakolva" azért, hogy modern legyen. Még egyszer mondom, nem az epigonok pártján vagyok, de hálát adok azért, amiről a Szürkület (J. A.) c. versben is olvashatunk: „Még jó, hogy vannak jambusok..." Ez a megállapítás számomra a rendet, a hagyományt és a lehetőségeket jelenti.

A határon túli magyarokról? A kétezres évek elején számos gyermekversem juthatott el a coloradói gyerekekhez. Aztán következetek a szomszédos országok egyes nyomtatott gyermeklapjai. Legfontosabb számomra a dévai Corvin Kiadó. Munkájuk rendkívül fontos, magyar szóval és betűvel látják el Erdélyt, nem mellékesen számos kortársat megszólaltatnak a nagy „öregek", olyanok mellett, mint Benedek Elek, Gazdag Erzsi, Donászi Magda és Kányádi Sándor!

Vadalma című köteted nemrég jelent meg, és egy megrázó történetet dolgoz fel. Mennyire érintett meg, vált személyes ügyeddé a történet?

Nagyon örülök, hogy szó eshet erről is. Egy drámáról van szó, ami - úgy látom - annak ellenére, hogy a műfaja sokak számára ijesztő lehet, messze túlnőtt rajtam, és ez nagyszerű! Szeretném, ha nyilvánvalóvá válna: nem Tóthárpád Ferencről, az ismertségéről van szó, hanem az „ügyről, az ügyekről", amit a könyv képvisel. A mű kényes témákat feszeget, és nem egy hahotára serkentő írás, mégis - az olvasói levelekből kiindulva merem mondani - nehéz letenni. A Soproni Petőfi Színház is bemutatta, de sajnos csak két előadásra volt lehetőség, a másodikra Kőszegen a Várszínházban, még 2017-ben. Kötetként a Szülőföld Kiadó gondozásában jelent meg. Mennyiben vált személyes ügyemmé? Annyiban, hogy kissé elszomorít, hogy csak viszonylag kevesen láthatták a darabot. Meggyőződésem, és a közönség reakciója is ezt igazolta, sikeres kamaraszínházi előadások születhetnének belőle. Valami miatt mégsem sikerül...

A Vadalma stábjával

A Rózsabors Műhely „Dőzsöl az égen a Hold" című albumán találkoztam először írásaiddal. A lemezen 19 versed zenésítették meg, és egy álomszerűen izgalmas út bontakozik ki hallgatása során, ami nemcsak gyermekekhez, hanem felnőttekhez is szól. Gyermeki felnőtt, vagy felnőtt gyermek vagy inkább?

A múlt esztendőben egy készülő antológia ‒ illetve a szerkesztők ‒ döbbentettek rá, hogy Répce menti íróként is számon tartanak. És tény: megszületésem után édesanyám Dénesfára vitt haza, oda, ahová kis idő múlva már kőszegiként minden nyáron visszatértem, hogy - akkor még nem tudtam - olyan élményeket szerezzek, amelyek aztán vissza-visszatérnek versekben, mesékben és novellában is.

Ha választani kell, talán inkább felnőtt gyermek vagyok a viszonylagos naivitásommal, ábrándozó szórakozottságommal és azzal az odafordulással, amellyel mindenkiben a jót keresem és hiszem.

A Dőzsöl az égen a Hold c. könyv és benne a CD az első közös munkám a Rózsabors Műhellyel és az illusztrátorral, T. Takács Tiborral. A megjelenés óta számos irodalmi találkozón és koncerten vagyunk túl. Sokat köszönhetek nekik. Nagyon jót tesz a versek népszerűsítésének a zene. Most, a kérdésre újragondolva talán azért lett az egész kötet a „családi versek" gyűjteménye, mert magam sem tudtam eldönteni, hogy az írójuk gyermeki felnőtt vagy felnőtt gyermek! (mosolyog)

Lakáskoncert a Rózsabors Műhellyel

Mire vagy legbüszkébb írói tevékenységed / termékenységed kapcsán?

Óvatosan bánok a büszkeséggel. Jobb volna, ha erre a kérdésre az Olvasók adhatnának választ, hogy mire, és egyáltalán van-e olyan, amire jó szívvel büszke lehetek. Talán arra, hogy az írásaim - nagy szavak - a társadalom minden rétegéhez méltók lehetnek. Legfeljebb vannak, akik csak a felületi érdekességeket, szépségeket látják meg, és vannak, akik „a dallam mögött - a ritmus az kötött -, / ha vétlen otthagyom, mégis értik a mondatom."

Lehet, kevesen tudják Rólad, hogy a művészetek közül a festészet is megérintett, sőt, néhány kiállításod is volt. Milyen volt a Tóthárpád-féle festői univerzum?

Nem tartom magamat festőnek, de igen, beleártottam magamat ebbe a műfajba is, azonban - úgy éreztem ‒ jobb, ha egy dologra koncentrálok, ezért maradt az írásos „próbálkozás". Régen, a nyolcvanas évek elején, néhány kiállítás után félretettem az ecsetet. Főként tájképek, városkép, néhány arckép maradt ebből a korszakból.

Kőszegi boltívek című festmény

Hogyan látod a mai magyar sajtó helyzetét?

Mivel leginkább a Kőszeg és Vidékével van dolgom, ez foglalkoztat. Átgondolásra érdemesnek tartom a nyomtatott városi lapok szerepét, előnyét és hátrányát, működtetésének milyenségét...

A munkatársaimmal azt szoktuk mondani, hogy nem vagyunk újságírók, csak olyan kőszegiek, akik újságot is írnak. Ha országos kitekintést teszek, akkor ugyanazt tudom mondani, mint a gyermekversekkel kapcsolatban: tudni kell választani, kit és mit olvassunk! Ezt a tudást kell megtanítani, már gyermekkorban. Sajnálom, hogy mára az „újságíró" szavunk szitokszóként is értelmezhető. 

Mi az, amivel most foglalkozol? Netán újabb gyermekverses könyv vagy dráma? Esetleg más irodalmi, kultúraelméleti vagy helytörténeti kiadvány?

A közelmúltban jelent meg a Kultúra kőszegi (felleg)vára című kötet. Szívesen dolgoztam vele. Ez már a jelentősebb helytörténeti írásaim harmadik darabja. Több dolgom is fiókban, illetve munka alatt van. Jelenleg - vannak ilyen időszakaim - újabb kérdések megválaszolása foglalkoztat. A dilemmáimon segít túllendülni ez a sajtó-díj is. Ezúton is köszönöm a megtiszteltetést!

Szeretnék befejezni egy versszínházi művet. A megjelenés lehetőségétől függetlenül, folyamatosan dolgozom a következő helytörténeti köteteken; az év vége felé talán elkezdhetek egy új gyermekkötetet, és talán egyszer megszülethet a Vadalma folytatása is...

Ha kívánhatnál egyet a sorstól, ami teljesül is, mi lenne az?

Hadd legyen kettő! Ha az írásnál, a művészeteknél maradunk, akkor leginkább azt szeretném, hogy az olvasóim - már felnőtt egy nemzedék, amelyik gyermekkorában találkozott a verseimmel - jobban odafigyeljenek a felnőtteknek szánt lírámra is. A másik, és ez a fontosabb, hogy a Vadalma műsorra kerülhessen - valahol!

Kapcsolódó írásaink:

Senki sem várta, senki sem gondozta - Könyvajánló: Tóthárpád Ferenc Vadalma című drámája

2020.01.27. - 12:45 | Rozán Eszter

1997 januárjában egy határ menti kisváros szociális gondozójának kapujában egy félig kihűlt csecsemőt találtak. Az újszülött kislányt kórházba szállították, az életét azonban nem sikerült megmenteni. A halálesetekről szóló hírek mindig megrázók, különösen akkor, ha egy védtelen kisgyermek az áldozat. Tóthárpád Ferencet annyira megragadta ez az eset, hogy megszületett belőle a Vadalma című drámája, mely 2016-ban nagy sikert aratott a soproni színházban. A felolvasó-színházi művet 2017-ben Kőszegen is megtekinthette a közönség, nemrégen pedig könyv formájában is megjelent a Szülőföld Könyvkiadó jóvoltából.

A fűtőháztól a költészetig - Tóthárpád Ferenc jubileumi könyvbemutatója Kőszegen

2018.02.19. - 01:00 | NagyRobert - Fotók: Németh Iván

Új könyvvel ünnepelte 60. születésnapját Tóthárpád Ferenc Kőszegen - A gyermekkötet után itt a legújabb, felnőtteknek szóló darab, A végtelen fragmentuma, amiben a lapokon egy életút rajzolódik ki versekkel, zenével és egy folyamatosan változó képpel. Az dupla ünnepen Farkas Csaba beszélgetett a szerzővel a gyerekkoráról, a kőszegiségről, versekről és újságírásról.

 

Levél szívritmusban - Tóthárpád Ferenc irodalmi estje a Herényiek Házában

2017.12.19. - 01:00 | vaskarika.hu - Fotók: Büki László 'Harlequin'

A Herényiek Házában december 16-án tartott irodalmi esten Tóthárpád Ferenc kőszegi író, költő, szerkesztő életútjának, irodalmi pályafutásának mozaikjait ismerhette meg a közönség. Az alkotó beszélgetőpartnere dr. Czetter Ibolya egyetemi docens volt.