Vágyakozom továbbra is... - Nagy Gábor, a Soltis Lajos Színház Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett igazgatója válaszolt kérdéseinkre

2020.03.22. - 00:15 | Misel - Fotók: Büki László 'Harlequin'

Vágyakozom továbbra is... - Nagy Gábor, a Soltis Lajos Színház Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett igazgatója válaszolt kérdéseinkre

Kevés olyan ember van a megyében, akinek élete annyira egyet jelent a színházzal, mint Nagy Gáboré, a Soltis Lajos Színház igazgatójáé. Januárban Közösségi Kultúráért Díjat kapott vasi népművelők egyesületének döntése alapján, március 15-én pedig a Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetést adományozta részére Magyarország köztársasági elnöke. Ennek apropóján beszélgettünk a celldömölki színház direktorával indulásról és a jelen állapotba érkezésről. Nagy Gábor a maga természetesen kedves, sallangoktól mentes stílusában válaszolt kérdéseinkre!

Vas megye kulturális életét gazdagító négy évtizedes kultúra- és közösségszervező tevékenysége, valamint a határon túli magyar nyelvű színjátszás érdekében végzett munkája elismeréseként Áder János köztársasági elnök Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetést adományozott Nagy Gábor népművelő, a Soltis Lajos Színház igazgatója, a Soltis Lajos Színház Művelődési Egyesület elnöke részére március 15-én. Ennek apropóján beszélgettünk a celldömölki színház direktorával indulásról és a jelen állapotba érkezésről.


Elsőként az indulásról kérdeznélek. Mikor és minek a hatására gondoltál arra, hogy: de jó volna egy társulat! A mai Soltis Lajos Színház ugyanis egy kis sitkei színtársulatból alakult. Mesélnél ezekről az évekről?

Sitkén volt néhány fiatal - nálam is fiatalabbak - akikkel színjátszásba fogtunk. Egyrészt, hogy a falu kulturális életén lendítsünk - volt azért akkor már citerazenekar, és a Sitkei Színkörrel szinte egyidőben alakult meg az ugyancsak híressé vált hímzőszakkör - a másik ok pedig az volt, hogy az előadások bevételéből tudjunk magnót, erősítőt, hangfalakat vásárolni, hiszen a fiatalok diszkózni akartak az ifjúsági klubban. Aztán - az első évek nehézségeit követően - az egyik darab hozta a másikat. Cserélődtek a     játszótársak, de mindig voltak. Körénk gyűltek az általános iskolások és a középiskolások is. Valójában már Sitkén elkezdtük a stúdiós képzést. A kicsikkel - pár éven át szép sikereket arattak gyerekszínjátszó fesztiválokon - Ihász Csilla, a középiskolásokkal pedig Ó. Kovács Tímea - Ódor Öcsi felesége - foglalkozott. Nekik voltak külsős tanáraik is. Kinszki Judit tanárnő Budapestről járt Sitkére - megjegyzem, a 86 éves tanárnő máig jár hozzánk, színház- és drámatörténetet tanít a stúdiósoknak -, Soltis Lajos is szokott    foglalkozni velük - nagyon keveset sajnos - aztán a társulati tagok is dolgoztak a diákokkal.

Az utolsó diákcsoport kitűnő társaság lett! Amíg állt a színház a 2000-es balesetet követően - művészeti vezetőnk, vezető színésznőnk és férfiszínészünk meghalt, magam három hónapig kórházban voltam - nem volt játszható darabunk a diákok Csongor és Tünde előadásán kívül, melyet Kinszki tanárnő rendezett. Így számos meghívásnak a diákok tettek eleget szerte a Dunántúlon. Joggal voltak büszkén arra, hogy ők voltak akkor a Sitkei Színkör! Máig nagyon sajnálom, hogy azt a kitűnő csapatot el kellett hagynunk, amikor a társulat úgy döntött, hogy Celldömölkre költözünk.


Celldömölk városa nagyon jó érzékkel meglátta a lehetőséget a társulatotokban, és mára túlzás nélkül a büszkeségeivé váltatok. Önálló színházépülettel rendelkeztek és a környék kulturális életének meghatározó szereplői vagytok.

Szó nélkül befogadott bennünket Celldömölk önkormányzata, a művelődési házon keresztül segítséget is kaptunk azonnal - amelyet aztán kinőttünk. Segített bennünket az önkormányzat is mindig, és mára valóban úgy állnak hozzánk, ahogyan mi, kezdettől fogva a városhoz. Okkal büszkék ránk, de mi is büszkék vagyunk Celldömölkre! (Az évek óta Skóciában élő Marton Márió kollégám egy "himnuszt" is szerzett a városról, ezt gyakran énekeljük, ha valahol, új helyen vagyunk.)

Mára munkád nagy része igazgatói, de azért több darabban is játszol. Visszagondolva pályafutásodra, melyik szereped volt a legkedvesebb -ha egyáltalán ki lehet emelni valamelyiket-, és rendezéssel foglalkoztál-e valaha?

Mindegyik szerepemet szerettem, és szeretem máig. Persze, hogy mindig a legutolsó a legkedvesebb! Idejét sem tudom, mikor rendeztem, s azt sem, hogy mit. Úgy érzem, nincs elég tehetségem a rendezéshez. Amióta nálam tehetségesebb rendezők dolgoznak a színházban - elég régóta!-, eszembe sem jut, hogy rendeznem kellene. Sőt! Nyomasztó lenne az az álmom, hogy rendeznem kell. /Olyan, mint amikor azt álmodom, hogy matekból felelek.../ 


A Soltis Lajos Színház modern, kísérletező színház. A társulat nagyrészt lelkes fiatalokból áll, akik szívesen választanak formabontó darabokat, amiket generációjuk friss és sajátos szemléletmódjával adnak elő. Talán éppen ez teszi annyira egyedivé a Soltist. Mit gondolsz erről?

Nem tudom, elég sokfélét játszunk. Van abban valami - nem is kevés - amit állítasz. Biztos, ha valami szokvány komédiával, vagy szövegszinten eljátszott népszínművel, vagy ugyancsak szövegszinten előadott középfajú drámával állnánk közönség elé, egészen biztos nem lennénk ilyen sikeresek. Kollégáim kitűnő színészek! Abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy több mesterrel találkoznak, mint az egyetemisták. Az alapképzést pedig megkapták a színistúdióban. Bátran kiállhatunk akármilyen közönség elé, bátran kiállhatunk akármilyen nagy emberekből álló zsűri elé ! 

A kitüntetésedet részben azért is kaptad, mert nem csak a helyi, hanem a határon túli nézőkhöz is elvittétek előadásaitokat. Ez a szórakoztatáson túl egy még fontosabb missziót is betölt: erősíti a kapcsolatokat magyar és magyar között, és hírét viszi a hazai kultúrának is.

Soltis Lajos óta azt mondjuk - s így is élünk -, a színház célja, hogy tanítson, neveljen és szórakoztasson. Ezen a sorrenden tán csak egyszer-kétszer változtattunk az elmúlt húsz évben. A határainkon túl pedig még inkább szükség van a magyar nyelvű színházra, a magyar nyelvű kultúrának ily módon való terjesztésére is. Ezt nem összeszorított foggal, kötelességszerűen tesszük, hanem olyan örömmel, ahogyan bennünket fogadnak. Márpedig minden alkalommal örömmel fogadnak bennünket. Igen, a laudációban ez van megfogalmazva. Érthető, hogy azért kaptam, amit csinálok. Amit csinálunk! Mégpedig kitűnő kollégákkal együtt csinálom! Most is, régen is!


Elismerést kapni mindig nagyon felemelő dolog, jó érzés, ha értékelik az ember munkáját, ugyanakkor felelősséget is ró rá, hogy az elvárásoknak megfeleljen, és inspiráló is lehet a továbbiakra nézve.

Életemben nem gondoltam, hogy én egyszer ilyen magas kitüntetést kapok! Máig nem tértem észhez. Pontosabban: nem helyeztem el a dolgot megfelelően. Megtisztelő ekkora figyelem, nyilván avval a tudattal telik a további életem, hogy én egy nagyon magas állami kitüntetés birtokosa vagyok. Persze, attól még nem tudok többször ennyit dolgozni... 

Ezer éve ismerjük egymást, bár ebből kilencszázat nem találkoztunk. Egy csendes és komoly srácra emlékszem, akiből egy sikeres, ámde igen szerény férfi lett. Ha nagy ritkán leülünk beszélgetni, mindig szeretetteli irigységgel gondolok arra, hogy itt van valaki, aki az álmainak él, ahogy mindnyájunknak kellene. És nyilván, tele vagy tervekkel...

Hát mindig sok tervem van. Sok tervünk, hiszen a színház terveiről van szó. Az éves programok - amelyből persze kicsit kiemelkedik a jubileumi esztendő könyvkiadásokkal, nagy, 40 éves találkozóval Sitkén stb. - bőven kitöltik az időmet. Mindig vannak újabb fesztiválmeghívások , amelyek egyrészt feldobják az embert, másrészt rengeteg új feladatot akasztanak a nyakunkba. Szóval, különleges terveim nincsenek. Vágyaim igen: szeretném biztonságban - anyagi biztonságban - tudni a színházunkat. Azért is, hogy kiváló kollégáim ne két-három ember helyett dolgozzanak - fél bérért. S ebben a katasztrofális időszakban, amikor előadásaink maradnak el - s ezzel együtt jegybevételek is, valamint nem számíthatunk kiemelt támogatásokra a negyven évünk ellenére sem - vágyakozom továbbra is...

/Fotóink a 3nővér című előadáson készültek a Soltis Lajos Színházban/

Új hozzászólás

Korábbi hozzászólások

Miklós Németh 2020.03.24. - 21:51
Számomra ez a színház maga a csoda....!
Legutóbb Sopronban láttam dijnyertes előadásukat, a 3 nővérről helyhiány miatt meg lemaradtam. Most meg ez vírus, ugye...? Szívből gratulálok a komoly darabok magas színtű színre viteléhez és a kitüntetéshez!