Rudolf Péter: Örülni csak akkor lesz okunk, ha újra felmegy a függöny

2020.03.25. - 15:00 | vaskarika.hu / MTI - Fotó: MTVA/Zih Zsolt

Rudolf Péter: Örülni csak akkor lesz okunk, ha újra felmegy a függöny

Örülni majd csak akkor lesz okom, okunk, ha újra felmegy a függöny, ha telt házak előtt tudunk megharcolni szereppel, önmagunkkal. Ha újra béke lesz bennünk és a világban – fogalmazott Rudolf Péter, a Vígszínház új igazgatója szerdai közleményében.

„Addig is, teszem a dolgom, és minden erőmmel azon leszek, hogy a Vígszínház készen álljon az újraindulás pillanatában" - írta a Kossuth-díjas színművész.

Karácsony Gergely főpolgármester kedden bízta meg 2021. december 31-ig Rudolf Pétert a Vígszínház vezetésével, miután az eddigi igazgató, Eszenyi Enikő az őt ért támadások miatt a múlt héten visszavonta pályázatát.

Mint írta, a közönségnek és a társulatnak tartoznak azzal, hogy a város legnagyobb színházát nem hagyják bizonytalanságban ezekben a nehéz hetekben. „Elismerést érdemel, hogy Rudolf Péter vállalta a botrányok és a járványveszély által duplán sújtott színház vezetését" - fogalmazott a főpolgármester.

Rudolf Péter nyilatkozatában megköszöni a döntéshozók bizalmát és a társulat támogatását, hozzátéve: amennyi erőt ad ez a támogatás, akkora felelősséget is ró rá.

„Kivételes megtiszteltetés a Vígszínház igazgatójának lenni, de ezek most nem lehetnek az öröm pillanatai. Túl sok fájdalom, túl sok indulat tört felszínre az elmúlt hetekben" - fogalmaz.

Mint írja, sem a színház, sem a világ nem lesz már ugyanolyan, mint annak előtte, nem tudhatjuk, mikor áll vissza a rend, mikortól tehetjük újra a dolgunkat.

„Abban reménykedem, hogy minden, ami most történik a színházi szakmában és a világban, az tisztulást hoz, katarzist" - olvasható a művész nyilatkozatában.

Kapcsolódó írásunk:

Rudolf Péter lesz a Vígszínház igazgatója

2020.03.24. - 19:00 | vaskarika.hu / MTI - Fotó: MTVA/Zih Zsolt

Rudolf Péter lesz a Vígszínház igazgatója

Rudolf Pétert bízza meg a Vígszínház vezetésével Karácsony Gergely főpolgármester, aki a döntést Facebook oldalán tette közzé kedden.

Új hozzászólás