Az első képet egy barátom mutatta a kastélyról. Ez alapján arra tippeltem volna, hogy Britanniában vagy Erdélyben található. Álmomban sem gondoltam, hogy itt, a szomszédban, Vas és Zala megye határán fekszik ez az 1857-1866 között, romantikus stílusban épült kastély. Az általam fellelt információk alapján bebizonyosodott, hogy az épület rendkívül rossz, elhanyagolt állapotban van. A legendák egy mogorva öreg, kutyás őrről is szóltak, aki hajthatatlannak bizonyult a bebocsátást kérőkkel szemben. A bejutás egyedül az erdővé elvadult parkon és az enyészeté lett kerítésen keresztül volt megvalósítható.

A tavasz illúziója már előcsalta a hóvirágot a rozsdás avar közül. A pusztulás és az éledő természet kettőssége számos gondolatot ébresztett bennem, amelyek addig kísértek utamon, míg meg nem pillantottam a pusztulásában is csodálatos épületet. A látvány rögtön szárnyakkal ajándékozta meg a fantáziámat, amely kísértethistóriákkal telezsúfolt kastélyok képében rögvest tovarebbent.

Tehetetlen düh dolgozott bennem az illetékes hatóságok inkompetenciája, valamint azon tulajdonosok miatt, akik hagyták erre a sorsra jutni ezt az épületet. Hiába, na, "gazdag országban" élünk.

Míg a megfelelő objektív után matattam, addig fél szemmel a főbejáratot figyeltem. Élő embernek semmi nyoma nem volt - szerencsére holtnak se -, csak egy kutya csaholt dühösen a közelben. A kastély megjelenése rendkívül inspiráló: hatalmas vizuális élmény, megannyi apró részlettel. Szerencsére találtam egy nyitott ajtót, amelyet nagyon keresni sem kellett, így sikerült bejutni. A világ a dühös kutyával kint maradt, én meg beléptem a csendbe, ami egyre nyomasztóbb lett, ahogy haladtam beljebb az épületben.

A meg-megélénkülő szellő izgalmas játékba kezdett a "szellemkastély-függönnyé" mállott takarófóliákkal. Már csak egy-egy apró részlet, mint például a kazettás mennyezet, mozaik padló és a mesterien faragott lépcsőház emlékeztet a régi pompára. Mivel a lottó főnyereményre az esélyem meglehetősen kicsi, ezért legalább a lehető legtöbb információt szerettem volna összegyűjteni fénykép formájában, és visszaadni egy keveset az eredeti atmoszférából az utókornak.

Az idő azonban véges, a vakolat hullik, az épület pedig lassan összeomlik. Szerencsére a vandálok egyelőre elkerülték. Az abbamaradt felújítás nyomai sejtetik, hogy korábban valakinek komoly céljai voltak, minden más csak találgatás. Mindenesetre mostanra igazi szellemkastéllyá érett, és a jövője sajnos a bizonytalanság éjsötét homályába vész.

Az árnyékok egyre hosszabbodtak, a februári nap lassan belezuhant a tájba, indulni kellett, de egy gondolatot útravaló gyanánt hátrahagyott: „Derű, Vigasz és Áldás a Honra", melynek valódi jelentését a napokban kezdtem megérteni, mert a romok nem hazudnak!

Kapcsolódó írásunk:

Romos kastélyok Vas megyében - A mikosdpusztai Mikos-Zierer-kastély

2011.07.06. - 10:40 | Büki László 'Harlequin'

A Vas megye határán fekvő mikosdpusztai kastély valamikor gyönyörű, romantikus stílusú főúri kastély volt, amiből mára csak az enyészet romantikája maradt. Málló vakolat, betört ablakok, szinte teljesen kifosztott épület. Ebben az állapotában igazi műemlék-hungarikum, amelyre korántsem lehet büszke sem az állam (műemlékvédelem), sem újkori tulajdonosai. Halvány reménysugár, hogy mostani tulajdonosának grandiózus tervei vannak az épülettel, s talán megmenekíti az idő lassan, de biztosan őrlő vasfogától.