A enyészet keserű romantikája - Ilyen a magyarszecsődi Batthyány-kastély 2020-ban

Képgaléria megtekintése2020.04.04. - 14:00 | Büki László 'Harlequin'

A enyészet keserű romantikája - Ilyen a magyarszecsődi Batthyány-kastély 2020-ban

Április elején megfotóztuk a magyarszecsődi Batthyány-kastélyt. Az épület belül elszomorító képet mutat. Bizakodásra, hogy megmenekül az enyészet elől, úgy tűnik, semmi ok - a kastély melléképületének felújítása ellenére sem.

Április elején látogattuk meg újra a magyarszecsődi Batthyány-kastélyt. Nem vártuk, hogy gyökeres és pozitív változás fogad minket, sőt, számítottunk rá, hogy az idő jóval nagyobb étvággyal őrli vasfoga alatt az amúgy is vegetáló, málladozó, eklektikus stílusú épületet. Nyolc évvel ezelőtt írtuk, hogy "akár autóval is bemehetünk az őrizetlen területre, kapu ugyanis már nincs, pontosabban szinte minden eltűnt az épületből, ami értéket jelentett. Teljesen vagy félig lebontott cserépkályhák, kitört ablaküvegek, beázó tető, gazos park, omladozó melléképületek - ismét az enyészet vasfoga harap lassan, de biztosan a még mostani állapotában is impozáns kastélyba."

A 2020-as állapota szerint mindez még inkább igaz: semmi nem utal arra, hogy fontos lenne bárkinek is, azt leszámítva, hogy a szabadon tátongó bejárattól jobbra felújítottak egy kisebb (anno talán cselédségi?) épületet. Ezen 2015-ben dolgoztak. Ennél több úgy tűnik, sajnos nem történt, az épület kívül-belül csak rosszabb lett, a parkja gondozatlan.  

Magyarszecsődön két említésreméltó műemlék is van: az egyik a renoválás alatt álló katolikus Kisboldogasszony templom, a másik a kaotikus (állapotú) Batthyány-kastély. Szinte egymás mellett "kontrasztolódik" a két építmény...

2002-ben olasz tulajdonosa lett az épületnek, amit a műemlékvédelmi előírások szerint kell(ene) vissza- illetve helyreállítani. Nem egyedi jelenség, hogy ebből semmi nem valósult meg. Ahogy a tendenciát látjuk, helyzete reménytelenebb, mint a mikosdpusztai kastélynak. Ami változás, hogy érdemi felújítások nyomai láthatók a melléképületeken, ám szkeptikusak vagyunk, hogy az egyre rosszabb állapotot mutató kastélyt is hamarosan eléri legalább az állagmegóvás "szele".

A Batthyány család kastélya 1893-ban épült, barokk stílusban, később eklektikus stílusban átépítették. Iskola, vagy nevelőotthon funkciót töltött be, de működött cserkészotthonként és panzióként is, majd pusztulni hagyták. Nagy parkja, és maga a kastély is siralmas képet mutat kívül-belül egyaránt...

A Batthyány-kastély részletes leírása, védettségi besorolása itt megtekinthető.


Néhány alapfogalom:

Műemlék

Olyan műemléki érték, amelyet a 2001.évi. LXIV. törvény alapján jogszabállyal védetté nyilvánítottak.

Műemléki érték: minden olyan építmény, kert, temető vagy temetkezési hely, terület (illetve ezek maradványa), valamint azok rendeltetésszerűen összetartozó együttese, rendszere, amely hazánk múltja és a közösségi hovatartozás-tudat szempontjából kiemelkedő jelentőségű történeti, művészeti, tudományos és műszaki emlék, alkotórészeivel, tartozékaival és berendezési tárgyaival együtt. 

Műemlékfenntartás

A műemlék rendeltetésszerű használatához, illetve értékei megőrzéséhez szükséges, a műemléket érintő szakszerű állagmegóvás, folyamatos jó karbantartással vagy felújítással. A műemlékeket épségben, jellegük megváltoztatása nélkül kell fenntartani. A fenntartási, jó karban tartási kötelezettség a műemlékek esetében a rendeltetésszerű használathoz szükséges műszaki állapot fenntartásán túlmenően kiterjed az azok sajátos értékeit képező építészeti, képző- és iparművészeti, valamint kertépítészeti alkotórészeire és tartozékaira, felszerelési tárgyaira.

Műemléki helyreállítás

A jó karbantartási, fenntartási feladatokon túlmenő, a műemlék egészét vagy részét érintő - tudományos kutatás és diagnosztikai vizsgálatok eredményein alapuló - felújítás, vagy meghatározott állapotba való visszaállítást célzó építészeti, képző- és iparművészeti beavatkozás. A műemlékek helyreállítása és használata során törekedni kell a történetileg összetartozó ingatlanokat, ingatlanrészeket egyesítő megoldásokra, továbbá a korábban - az eredeti műemléki érték csorbításával - eltávolított, fellelhető és azonosítható alkotórészek, tartozékok és berendezési tárgyak visszahelyezésére.

Műemlékek használata

A műemlékeket a műemléki értékükhöz, jellegükhöz, történelmi jelentőségükhöz méltóan, a védett értékek veszélyeztetését kizáró módon kell használni, illetve hasznosítani.


A hírhez tartozó képgaléria

Új hozzászólás