Kirándulástippek: Hollókő vára, ami 130 évig török kézen volt

Képgaléria megtekintése2020.05.18. - 00:15 | Büki László 'Harlequin'

Kirándulástippek: Hollókő vára, ami 130 évig török kézen volt

A Hollókői-vár a Cserhát hegyei között, az UNESCO által a Világörökség részévé nyilvánított palóc település, Hollókő közelében, egy kiugró sziklaszakadék szélén áll.

Hollókő várának első írásos említése a XIII. századból származik "Castrum Hollokew" néven. A Kacsics nemzetség ősi birtoka volt a környék, a tatárjárást követően kezdték el építeni a község fölé magasodó erődítmény ötszögletű öregtornyát.

A Kacsicsok leszármazottai az Árpád-ház kihalása után a felvidéki kiskirály, Csák Máté hívei voltak, ezért Károly Róbert elkobozta birtokaikat, és Hollókőt 1313-ban Széchenyi Tamásnak adományozta. 1552-ben kerül török kézre, és végleges felszabadítására mindössze 1683-ban került sor.

Eredetlegendája szerint a Pusztavárhegyen álló földvár ura, Kacsics András szépasszonyt rabolt, akinek dajkája boszorkány volt. A boszorkány dajka pedig szövetkezett az ördöggel, hogy a fogságból kiszabadíthassák a lányt. Így történt, hogy az ördög parancsára az ördögfiak holló képében elhordták a vár épületköveit, és mai helyén, a hatalmas sziklán felépült a Hollókői vár, mely 1987-től - a védett Ófaluval együtt - része a Világörökségnek. A csaknem teljes egészében helyreállított vár 1996-ban megnyitotta kapuit a látogatók előtt.

A külső várudvaron álló két gazdasági épültben kiállítás mutatja be az erődítmény történetét, kutatását, helyreállítási munkálatait.

 

A hírhez tartozó képgaléria

Új hozzászólás