Új turisztikai célú pihenőhellyel bővült Bük - Átadták a felújított templomparkot

Képgaléria megtekintése2020.07.13. - 00:45 | Büki László 'Harlequin'

Új turisztikai célú pihenőhellyel bővült Bük - Átadták a felújított templomparkot

Pályázati forrásból újult meg a Szent Kelemen plébániatemplom parkja. A fürdőváros ezzel egy új, virágszigetekben és padokban gazdag, jól bejárható, turisztikai célú pihenőhellyel gazdagodott. A közeljövőben templomkerti túrák és Szent Kelemen köré épülő tematikus utak (vallástörténeti, helytörténeti és földtörténeti) várják a turistákat, a fürdő és a térség vendégeit.

Valóra vált egy több évtizedes álom, aminek első tervei másfél évtizeddel ezelőtt készültek - befejeződött a Szent Kelemen plébániatemplom parkjának turisztikai célú rekonstrukciója, aminek ünnepélyes átadójára július 12-én, vasárnap délelőtt várták az érdeklődőket.

Németh Sándor polgármester köszöntőjében kiemelte, ezt a parkot régen - a két világháború közötti képeslapok alapján - Bük főterének is szokták nevezni, ahonnan emberek elindultak és ahova megérkeztek, ahol találkoztak egymással, közösségi életet éltek, véleményt cseréltek. A terek a mindennapok találkozási pontjai, ezáltal pedig óhatatlanul is a kultúra őrzői és építői lettek.

"Ilyen ez a felújított templompark is, hiszen a régi Répcementi országútnál a XIII. században megszentelt helyet - templomot - emeltek, azaz a kultúra őrzője, hordozó és továbbítója marad. Napjainkban a vallási, természeti és történelmi emlékek láthatóak a templomparkban. Egyetlen síremlék található benne, Felsőbüki Nagy Pálé, a XX. században pedig emlékművekkel építették tele. Itt található a város legnagyobb köztéri műalkotása, a Hősi emlékmű, itt vannak a fogadalmi keresztek, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emlékére emelt emlékkő és a roma holokauszt emlékműve."


Szempont volt a felújítás során, hogy ezek az emlékek jól átláthatóak legyenek, ahogyan az is, hogy a templom és parkjának, valamint műemlékeinek története fennmaradjon, megőrződjön és ismertté váljon a ma embere számára is. A mai kor információ-technológiai követelményeit ezáltal összhangban kellett beépíteni az épített és természeti értékek "terébe", ami QR-kódokkal valósult meg. A felújítás, ahogyan a városvezető jellemezte, "nem gyorsan, de jó minőségben készült az örökkévalóságnak".

Ágh Péter, a térség országgyűlési képviselője ünnepi beszédében hangsúlyozta, az összefogás város és kormányzat között azért is kiemelt jelentőségű, mert Vas megye legnagyobb számú vendégéjszakáját tudja felmutatni évről-évre Bük, aminek értékét meg kell becsülni, főként ebben az időszakban.

"Az elmúlt évtized ezen közös munka jegyében telt. A kormányzati támogatásokat kihasználva esztendőről esztendőre gyarapodott Bük városa. A ma átadásra kerülő beruházással egy olyan valóságos sétaút jött létre, amely bemutatja, mit tudtunk együtt elérni, mit tudtak a bükiek elérni a XXI. század elején. A mai átadás rakja fel az i-re a pontot, hiszen ezzel lett teljes a belváros centrumának átalakítása."


Juhász Szabolcs, a Magyar Turisztikai Ügynökség turizmus szakmai igazgatója a beruházás fontosságáról beszélt. Mondandójában kiemelte, alapvető és elsődleges cél Magyarország belföldi turizmusának helyreállítása és élénkítése, aminek érdekében a Magyar Turisztikai Ügynökség minden támogatást megad a hazai turisztikai szolgáltatóknak. Rámutatott: újra lehetőség nyílik arra, hogy felfedezzük hazánk értékeit, ami az elmúlt évek fejlesztéseinek köszönhetően számos meglepetést és újdonságot hozhat a honi élménykínálatban. Ebbe a sorba illeszkedik a ma átadásra kerülő templompark is, ami egy közel 800 éves kultusz emlékeit és értékeit tárja a helyiek és az ideérkező vendégek elé innovatív módon, gyönyörű természeti környezetben.


Az ünnepi esemény zárásaként dr. Veres András győri megyéspüspök adta áldását a megújult templomparkra.

A hírhez tartozó képgaléria

Új hozzászólás

Korábbi hozzászólások

Sinka Zoltánné 2020.07.13. - 10:40
Nagyon szép lett!