A Blues Jam koncertezett a Szimfónia Kávézó teraszán

2020.08.03. - 00:45 | Gróf István

A Blues Jam koncertezett a Szimfónia Kávézó teraszán

Emészthető, dúdolható, lábdobogtató rock-, blues- és countryszámokat ígért felvezetőjében Horváth Tibor, a tinédzserkoron már jóval túljáró szombathelyi Blues Jam együttes alapító- vezetője az élő zenére kiéhezett közönségnek augusztus első napjára ideális környezetben: a Zsinagóga udvaron kényelmes fotelek, hideg sörök, árnyékos nézőtér várta a nagyérdeműt, mely kezdésre fel is töltötte azt.

A zenekar az alábbi, évek óta változatlan felállásban játszott, amolyan unplugged-os, ülve zenélő  „felállásban": a zenekarvezető, Horváth Tibor- gitár, szájharmonika, kazoo, Kusztor Gergely- basszus,  Polgár Gábor- dobok, Keresztesi Krisztián- gitár, Moldvai Tibor- szaxofon, klarinét, Varga Dénes- billentyűk, gitár, és a fronton a két énekesnő, hol felváltva, hol együtt, Csombor Ildikó- ének, ritmushangszerek és Baráth Barbara- ének. Két vérbeli bluesban beszállt még vendégként Horváth György is szájharmonikázni.


A képzeletbeli, az amerikai városok közötti zenei utazást Tennessee államban kezdték a Midnight In Memphis c. izgalmas instrumentális számmal: a hangulatot rögtön feldobták a gitáros szájgitárral előadott, majd a zongorista, végül a szaxofonos rögtönzéseivel. A következő, már énekelt dalban, a Bessie Smith által 1925-ben sikerre vitt Careless Love-ban Barbi hangolta be torkát, míg a Clapton-féle Cryin'-ban Dénes énekelte el a csak látszólag könnyen visszaadható dallamot. Az éneklés a Wade In the Water c. spirituáléban lett igazán tökéletes Ildikó remek hangja révén, Tibor dobro gitárja, és a nem mindennapi tehetségét megmutató tapasztalt szaxofonos szépen ívelt hangszerszólói mellett. Otis Reding Sitting On the Dock of the Bay c. slágerlistás dalát megint csak Moldvai díszítette fel gyönyörű fúvósszólójával, majd az azt követő Driftin' Blues-ban Varga Dénesnek köszönhettük az élményt, mind átérzett szólóéneke, mind igényes billentyű- improvizációja révén.

Az amerikai országjárás Louisiana államban, az ottani 1927-es nagy árvizet megéneklő Randy Newman balladával folytatódott, majd az azt következő dalban Barbara egy Ma(dame)  Rainey bluesban bizonyított. Az ősz hajú fúvós az előbbiben tenorszaxofonján, az utóbbiban klarinétján fújt emlékezeteset. Az amerikai körutat váratlanul megszakítva, a Mende-Sülysáp vasútvonalra állították át a váltót a szereplők: Ildikó telt, erőteljes hangja tolmácsolta Berki Tamás 1984-es dalát, a Békés Expresszt, Gergő ötletes basszusfutamaival a háttérben. Egy dallamosabb ballada után (Bob Seeger: Turn the Page) és egy gyorsabb sémaszám (I'm Tore Down) a That'll Be the Day című, szintén fülbemászó, Buddy Holly írta, Linda Ronstadt énekelte rockkal értünk el a szünetig.

A második részben aztán a zenekarvezető-gitáros is jobban magához vette a szólóénekesi szerepet, és de jól tette! Férfias, erős, átütős számok következtek, amit persze a közönség is visszajelzett: jöttek az ütemes tapsok, a biztató bekiabálások. Előbb Mississippi Fred McDowell  You Gotta Move c. delta bluesa szólt, persze dobro gitárral, slide-dal, pofagyaluval, és mindennel, ami ehhez a műfajhoz kell, majd egy szédületes, lengőbasszus kísérettel lenyomott instrumentális nóta (Intro) ösztönzött lábdobogtatásra, és persze a rendre következő orgona-, harmonika- és szaxofonszólók örömzenéje.

Könnyítésképpen három country & western dalocska következett felváltva a két énekesnőtől, hogy egy komoly előadói feladatot kaphasson Barbara: a Peggy Lee dal, a Madonnától Elvis Presley-n keresztül Beyoncéig előadott Fever jazzes hangulata nagyon átjött a színpadról, de ehhez az énekesnőn kívül a szaxisnak és a basszerosnak is köze volt. Majd ismét egy jó értelemben vett világsláger jött, az 1925-ben keletkezett delta-blues, a Motherless Child Eric Clapton-féle átirata. Ki ne emlékezne arra rocktörténelmi eseményre, amikor 1992-ben, az MTV stúdiójában a gitáros-énekes „kitalálta" az unlugged, az 'aligerősített' koncert műfaját, többek között ezt a számot is előadva, hogy aztán ez az előadásmód elterjedjen a világban.

Újabb közismert dal, az első, Hammond-orgonát használó memphisi soul-blues banda, a Booker T. & The MG's legendás Green Onions-a elevenedett meg ezúttal Dénes kitűnő  billentyűjátékával. Clapton: Lay Down, Sally c. dallamos slágere után a Chicago-blues királya, Muddy Waters  Mojo Workin'-je következett, a főnök énekével és gitárjátékával. Majd a mikrofont nem engedve át másnak, George Smith Harp Stomp c. instrumentálisát fújta el Tibi herflijén úgy, hogy ez már ütemes vastapsot indukált. A hab a tortán a San Francisco Bay Blues, (újabb amerikai állomás) címével ellentétben egy folk dal, dixielandes hangszerelésben tálalva, amely a Blues Jam örökös búcsúszáma, és ez így volt tegnap is. Tibor előkapta a kazoo nevű apró, selyempapírral „működő" hangszerét, hogy druszájával már ketten alkossák a fúvóskórust.

A már majdnem három órás koncertet a visszatapsolás után a ráadásszám, a Charlie Stone ragtime zárta szédületes hangulatban előadva, ahol a megénekelt trombone, azaz a harsona hangját ismét a kazooval „hozta" Tibi. A zenés amerikai utazás végállomása - hallhatóan - New Orleans városa volt. A banda  kitűnően adta vissza a dixie stílust, és ebben Moldvai volt a főszereplő: úgy vijjogott-futkosott a klarinétszóló, mintha jazz band játszotta volna.

A vírusjárvány előidézte „kényszerhallgatásunk idején" nekünk, zenerajongóknak sokat jelentett ez a nyáresti, hangulatos koncert. Reméljük, lesz folytatása a megyében még többször is.


Új hozzászólás