Betakar az éj tengere kékjével - Isten veled, Balázs Fecó!

2020.11.27. - 15:00 | vaskarika.hu / hirado.hu - Nyitókép: Mernyó Ferenc

Betakar az éj tengere kékjével - Isten veled, Balázs Fecó!

Eddig még nem látott akusztikus koncerttel emlékezik Balázs Fecóra a közmédia, szerkesztőségünk pedig azzal a dallal búcsúzik tőle, aminek szövegét - rendhagyó módon - Földes László Hobó írta.

Balázs Fecó 1951-ben született Budapesten, pályafutása során tagja volt a Neoton, a Taurus és a Korál együttesnek - utóbbi két zenekarnak az alapítótagja volt. Később szólólemezeket készített (Regiszter, Best of Bach, Szerelmi álmok), fellépéseken vett részt, és filmzenéket komponált. Legnagyobb sikereit a Korál együttessel érte el.


A Korál 1978. május 1-jén lépett fel az akkor újranyitó Budai Ifjúsági Park hétezer nézője előtt. A korabeli képszöveg tanúsága szerint az együttes vezetője, billentyűs játékosa, szerzője és énekese Balázs Ferenc, aki a kép jobb oldalán látható (Fotó: Nemzeti Fotótár)

Habár kísérőzenekarként indultak, 1974 októberében elhangzott egy televíziós műsorban saját daluk is, a „Ha kedvem tartja" című szám. A sikert 1975 hozta volna meg az együttesnek, a „Hazafelé" című számmal ugyanis felkerültek a slágerlistákra, azonban az együttes feloszlott. Két évvel később, 1978-ban Balázs Fecó, miután 1973-ban feloszlott a Taurus nevű hardrockot játszó zenekara, úgy döntött, hogy létrehozna egy olyan együttest, amely továbbviszi a Taurus örökségét. Először Vikidál Gyulát szerették volna énekesnek, fel is vettek néhány demót, de az énekes úgy döntött, hogy inkább marad a P. Mobilban, így Balázs Fecó maga énekelte fel a dalokat, remélve, hogy több évtizedes zenészmúltja segíteni fog a Korálnak betörni az élvonalba.  


Korál néven 1978-ban három fiatal muzsikussal - a korábban a Beatricében játszott Fischer László gitárossal, Scholler Zsolt basszusgitárossal (őt később Fekete Tibor váltotta) és Dorozsmai Péter dobossal - állt össze: a stílus a hard rockot a lírai dalokkal vegyítette. (A végleges felállás egyébként csak 1983-ra dőlt el: Balázs Fecó a billentyűs, énekes, Fischer László a gitáros, Fekete Tibor lett a basszusgitáros, és Dorozsmai Péter a dobos.)

"A két eltérő stílus ötvözete adta meg azt a hangzást, amelyet Magyarországon talán mi csináltunk először, és azóta sem volt sok követőnk: ez a lírai rock. A Korál első lemeze a ma már hihetetlennek tűnő csaknem 250 ezer példányban kelt el" - mondta Balázs Fecó egy korábbi interjúban.

A Korál zenei világa azonnal szinkronba került Horváth Attila szövegíró gondolataival; mint a billentyűs fogalmazott, nagyon hitelesek ezek a szövegek, amelyeket áthat az érzelem.

A csapat 1978. május 1-jén mutatkozott be a Budapest Ifjúsági Parkban, mintegy hétezer néző előtt. Az együttes esszenciáját adó hangzás 1979 elejére alakult ki, amikor Balázs Fecó stílusa és zeneszerzői vénája egyedi hangzást adott az együttesnek. Fecó lírai alkatából adódóan a keményebb hangzást jól ellensúlyozzák a romantikus hangulatok.


Balázs Fecó Sitkén

A csapat négy remek lemez (I. - 1980, A túlsó part - 1982, Az óceán - 1984, Korál IV. - 1986) után 1986-ban leállt. A Balázs-Horváth kettős olyan slágereket írt, mint a Maradj velem, az Anyám, vigasztalj engem, a Kergesd el a felhőt a házamról, a Kölykök a hátsó udvarból vagy a Homok a szélben.

Balázs Fecó sikeres szólókarrierbe kezdett, majd a Korál 1997-ben újra összeállt és fellépett a Kisstadionban. Három évvel később, 2000-ben a koncertet megismételték újra, mintegy 12 ezer néző előtt, szintén a Kisstadionban. Ezt követően 2006-ban léptek fel ugyanott, ebben az évben új stúdióalbumot jelentettek meg, „Ne állj meg soha" címmel.

Balázs Fecó munkásságát 1986-ban az Interpop Fesztivál díjával, 1987-ben és 1998-ban eMeRTon-díjjal, 1998-ban Huszka Jenő-életműdíjjal, 1999-ben Liszt Ferenc-díjjal, 2008-ban Fonogram-életműdíjjal, 2010-ben Artisjus-életműdíjjal ismerték el. 2011-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét.

Zenei karrierje mellett belefogott a romos sitkei kápolna felújításába, megszervezte a Sitkei Kápolna Kulturális Egyesületet, amelynek elnöke lett. Koncerteket rendeztek, és a bevételekből állták a felújítás költségeit.

Kossuth-díjjal 2016-ban tüntették ki több mint négy évtizedes, számos örökzöld slágert és lírai dallamot adó, gazdag és töretlenül népszerű zeneszerzői, valamint előadóművészi pályafutása elismeréseként. 2020 júniusában megkapta az Emberi Méltóság Tanácsa által adományozott Emberi Méltóságért díjat.

Balázs Fecóval legutoljára születésnapja alkalmából, 2020. március 6-án készített interjút az M5 Ez itt a kérdés című műsora.


Eddig még nem látott akusztikus koncerttel emlékezik Balázs Fecóra a közmédia

A 69 éves korában elhunyt Balázs Fecóra, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas énekes-dalszerző-billentyűsre emlékezik a közmédia több csatornája is.

Az M2 Petőfi TV egy nemrég rögzített, eddig még sehol nem látott akusztikus koncerttel tiszteleg ma este a legendás énekes-billentyűs előtt. Az Akusztik Legendák koncertje a Korál frontemberéről készült egyik utolsó felvétel. Balázs Fecó jól ismert dalai akusztikus hangszerelésben este 20.15-től csendülnek majd fel.

A Kossuth Rádióban Az este -  házigazda... című műsorban egy tavalyi felvétel lesz hallható 21 óra 6 perctől, amelyben Csatári Bence rocktörténész beszélgetett a Korál együttes alapító tagjával.

Az M5 kulturális csatorna műsorán pedig egy idén márciusban, Balázs Fecó születésnapjának apropóján készült Ez itt a kérdés portré műsort láthatnak vasárnap 19 órától.

A Petőfi Rádió a nap folyamán dalaival emlékezik az elhunyt dalszerző-énekesre, valamint hétfőn reggel a Talpra magyarban is megemlékeznek majd az elismert művészről.

A zenésztől a petofilive.hu is búcsúzik

Új hozzászólás