Indul A Dal 2021 – Ők lépnek színpadra az első válogatóban

2021.01.25. - 13:00 | vaskarika.hu - Nyitókép: Kaszner Nikolett / MTVA

Indul A Dal 2021 – Ők lépnek színpadra az első válogatóban

A műfajában egyedülálló dalválasztó január 30-án 19.35-kor indul, immáron 10. alkalommal. A Duna Televízió műsorának jubileumi évadában már 40 dal versenyez azért, hogy elnyerhesse az év magyar slágere címet. A szerzemények négy válogató során tízesével mutatkoznak be, ezek közül összesen 20 produkció kerül be a két elődöntőbe. Az innen továbbjutó 8 versenyző pedig már a döntőben mérettetheti meg magát március 13-án.

Szombaton az első élő show-ban az alábbi 10 produkciót láthatja a közönség A Dal 2021 színpadán (betűrendben):

Galda Levente            Eredő
Hajdu Erik                   Szürke madár
Mudfield                      Nincsen szerencsém
Nagy Adri                   Hol voltál?   
Name Project             Altass el!      
Siklósi Balázs             Csak egy IGEN        
Sőti Barbi                    Érezz idebenn         
Szőke Niki                  Új esély        
Tortuga                       Törnek az ablakok  
Veréb Tomi                 Miénk volt a világ  

https://www.facebook.com/watch/?v=420258972547167

Ők lépnek színpadra az első válogatóban

Video: MTVA\A Dal 2021

A dalversenyben idén is négy szakmai kiválóság véleményezi a produkciókat. A korábbi évekből ismerős zsűritagok: Vincze Lilla zenész, dalszerző, a Napóleon Boulevard EMeRTon-díjas énekesnője, zenepedagógus, énektanár, Mező Misi, a Magna Cum Laude énekes-gitárosa, valamint Nagy Feró énekes, dalszövegíró, a Beatrice és az Ős-Bikini frontembere. Hozzájuk csatlakozik az új ítész, Ferenczi György, Artisjus- és kétszeres eMeRTon-díjas zenész, énekes, szájharmonika-művész. Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is a nézők látják el az ötödik zsűritag szerepét SMS-szavazáson keresztül, így idén is aktív részesei lehetnek a dalválasztási folyamatnak. A szavazás részletei az első adásban derülnek ki.

A négy válogatóból adásonként 5, összesen 20 dal jut tovább a két elődöntőbe: 4 produkció a zsűri pontjai alapján, az 5. a közönség szavazataival. Az elődöntőkből 4-4 dal kerül be a fináléba, így 8 dalt hallhatnak újra a televíziónézők, amelyek közül március 13-án kiderül, melyik lesz Magyarország slágere 2021-ben. A döntőben a zsűri által legjobbnak ítélt, legtöbb pontot kapott 4 produkcióra szavazhatnak a nézők, a végső győztesről tehát a közönség dönt.

A Dal 2021 nyertese amellett, hogy lemezfelvétel és videoklip készítésére kap lehetőséget, átveheti a Petőfi Zenei Díj „Év Dala" elismerését. A műsorban az előző évhez hasonlóan több különdíjat is átadnak: a 10. évadban is gazdára talál „A Dal 2021 Legjobb Dalszöveg Írója" és „A Dal 2021 Felfedezettje" cím, egyben a Petőfi Zenei Díj „Az Év Szövegírója" és Petőfi Zenei Díj „Az Év Felfedezettje" díj.

Az élő adás után közvetlenül, 21.45-től a színfalak mögül várja a nézőket A Dal Kulissza Korsós Judit Lolával és Forró Bencével. A műsorban az előadók és a zsűri tagjai is reflektálnak a show-ban látottakra, valamint számtalan érdekességgel szolgálnak majd a produkciókról, kulisszatitkokat is megosztva.

Érdemes követni A Dal 2021 honlapját (adal.hu), amelyen meghallgatható a 40 dal, valamint a Facebook- és Instagram-oldalát is, amelyeken már az adások előtt megismerkedhetünk a dalok előadóival. Az oldalakon extra tartalmak, videók és cikkek is megtalálhatóak a műsorról.

A Dal 2021 - január 30-tól hét héten át szombat esténként a Duna Televízió műsorán 19.35-kor.

A Dal Kulissza - minden, amit tudni akartál műsorról - közvetlenül A Dal 2021 élő show-i után 21.45-től a Duna Televízió képernyőjén.

Kapcsolódó írásaink:

A Dal 2021 - Meghallgattuk a versenydalokat II. rész

2021.01.20. - 13:00 | Orsó - Fotó: Chain Bridge Pop

A Dal 2021 - Meghallgattuk a versenydalokat II. rész

A 2021-es A DAL hivatalos, médiaklikkes oldalán a dalokból mindössze 30 másodperceket lehet meghallgatni, tehát nekünk kell egyesével a youtube-on keresgélni - azért ez kissé érdekes, ha már dalversenyről van szó (ráadásul van dal, amit még így sem lehet elérni a mai napig). Az első benyomás a mai adagról meglepően kellemes, főleg a szövegeknek örülök. Íme a második nyolcas!

 

A Dal 2021 - Meghallgattuk a versenydalokat I. rész

2021.01.17. - 00:40 | Büki László 'Harlequin' - Nyitókép: Luscinia

A Dal 2021 - Meghallgattuk a versenydalokat I. rész

Felkészülni, vigyázz, kész: DAL! Öt részben mondunk szubjektív véleményt 8-8 dalról. A közízlés minden értékelésünkkor nemkívánatos tényező, ezért most is szembe fogunk úszni az árral. Íme, az első nyolcas, ami nem vizes, ám javarészt ízes!

Új hozzászólás