Versportré - Bemutatjuk Kocsis Vikit

2021.02.20. - 18:00 | vaskarika.hu

Versportré - Bemutatjuk Kocsis Vikit

A szexuálpszichológia és a művészetterápia irányában szeretné folytatni tanulmányait, így kicsit sem meglepő, hogy írásait jelentősen áthatja a szenvedély. Vallja, hogy tabuk és álszemérmesség nélkül lehet csak hitelesen írni érzelmekről. Bemutatjuk Kocsis Vikit.

Kocsis Viki vagyok, Szombathelyen születtem és itt is élek jelenleg. A művészetek kiskorom óta kísérik az utam, így hol a táncban (különösen a hastáncban), hol a festésben, az írásban, vagy egy új, kreatív hobbiban merülök el az aktuális hangulattól függően. Az utóbbi időszakom meghatározója a versírás volt.

2018-ban jelentkeztem Kolozsvárra a Babeş-Bolyai Tudományegyetemre, pszichológia alapszakra, ahol idén vagyok végzős. Szeretnék a szexuálpszichológia és a művészetterápia vonalon haladni a tanulmányaimmal, mert úgy érzem, óriási szükség lenne hiteles szakemberekre ezeken a területeken.

Írásomat a szenvedély jelentősen dominálja. Közönségességet kerülve, ám tabuk és álszemérmesség nélkül írni le érzelmeket, hangulatokat mindig nagy élmény és kihívás, így sokszor indukálom magamban a kívánt állapotot. Ez elsőre furcsának tűnhet, de véleményem szerint elengedhetetlen azonosulni azzal, amit -ismét csak ide keveredek vissza, de- hitelesen szeretnék visszaadni.

Szeretek nyomot hagyni, és megtisztelő olyan visszajelzést kapni, hogy a soraim elindítottak valamit. Egy olvasás után feltörő érzés, egy gondolatmenet, de akár az ellenszenv, vagy az azonosulás-érzés is olyan visszajelzés számomra, ami egy újabb löketet ad, hogy érdemes folytatnom. Nagyon fontosnak tartom az egyéni kódolást. Különbözőek vagyunk, de mégis egyformák. Olyat alkotni, ami mindkettő érzést magában hordozza, és az egyéni szinten túl hordoz egy univerzális jelentést is, nem feltétlenül egyszerű, de nagyon inspiráló. Arra törekszem, hogy erősíthessem azoknak a női íróknak a táborát, akiknek az írásait szívesen mutatjuk meg a barátainknak. Akiknek a versét bátortalanul, de reménykedve küldjük el szerelmünknek, akinek a szavait visszajátsszuk magunkban, vagy saját magunké helyett osztjuk meg közösségi oldalunkon még ebben a keveset olvasó, rohanó világban is.

Hatalmas megtiszteltetés volt így az is, hogy a Holnap Magazin beválogatta egyik, pandémia-ihlette versemet az előző negyedéves kiadásába.

Az elkövetkezendő pár alkalommal bemutatásra kerülő versek közé megpróbáltam olyan darabokat válogatni, melyek bár témában eltérnek, stílusban leginkább képviselnek engem. Fogadjátok őket szeretettel!


Éji víziók

Szabadul a szív, az éjben útra kel,
Hiányod a széllel átfúj rajtam,
Talán ma gondjaim úsznak el,
Másra se vágyom, csak hangod halljam.

Minden csendes, de a szívem ordít,
Hattyúk ringanak a békés tavon,
Belenézve tükörképem torzít,
Kérdőn néznék, de inkább hagyom.

Távoli ablakban egy alak mozdul,
Szívem buzgón dobban- kitart,
Kósza álomképpé, ím, átfordul,
Hát ily' könnyen kavarsz vihart.

Messzetűnő éjből hazaértem egyedül
Feltárulva elnyel a magány ajtaja,
Gondolatom újra messze menekül,
A néma éjt porrá zúzza a szív zaja.

DVT 2021

-Disztópikus valóságunk túlélése-

Azt a kort éljük, mikor a lehetből biztos lesz, a biztosból talán,
És amikor a holnapunk kérdésére a garancia talány.
Ebben a mában a jelenünk egy sci-fi,
S ha bekapcsolod, némul nyolc után a hifi.

Ebben a szabadságban maszkolod az arcod,
Ráccsá́ vált ajtód mögül vívod a harcot.
Hogyha hangot adsz, holnaptól elnémulsz,
Ne vedd biztosra, hogy megy még a kettőhúsz.

A holnap tükrében tömény mocsok folyhat,
Minden attól függ, Te éppen hol vagy.
Szerelem, család, rokonság, barátok,
Nem rejtély többé́, hogy merre találtok.

Szobámban ülök, tévém letakarva,
Levegővételem a szomszéd is hallja.
Éjfélkor a fekete eget vizslatom,
Merengek egy-egy kiszivárgó́ illaton.

Minden család egy elképzelt történet,
Írói szebb sorsot, életet remélnek.
Mégis, ha kinézek, sajátomat látom,
Melyben minden fény egy megtestesült álom.

Hála tükröződik a lámpabura felett,
Szerencsét érzek nyomorúság helyett.
Minden reggel újabb terveket szőve
Pillantok csodával arra a földre,

Melyen nap, mint nap annyi ember suhan át,
S éli meg hetente saját csúfos bukását.
Nem látja feje felett a pirosló́ eget,
Nem veszi észre a lágy, ringó́ szelet.

Én most mégis kiállok a Napra,
Hogy téli sugara szavamat hallja.
Becsületszavamra ma is megígérem,
Saját világom a szenny szagától védem.

Nem mosom agyam hipóval, ha kérik,
S hogyha a becsületet nyálban mérik,
Én leszek az, ki inkább vattát köpve
Törekszem előre, s mindig a többre

Úgy, hogy eközben magamra hallgatok,
Legyenek álmatlan, nyugtalan hajnalok.
Nem hajlok meg, ha egyre arra kérnek,
Csapoljam le, mert ára van a vérnek.

Mert mást kell menteni, ha belehalsz is magad,
A kormány hasa meg egyre csak dagad.
Hiszek a tényeknek, ha csalfának is mondják,
Tudom, a múltat rendre újraírják.

Újradefiniálják a népnek írott nyelvet,
Elvetik az addig hűen tartott elvet.
Az lesz majd az érték, mi küszöb alatt slisszan át,
Megszüljük sablonizált világunk torz utódját.

Életet adunk ma a saját végünknek,
Ahol a börtönben ártatlanok ülnek.
Kifújt levegőnket tüdőnkbe juttatva
Ítéltetünk ez alapján teljes kudarcra.

Becsületszavamra ma is megígérem,
Életem virága nőni fog a fényben.
Éltetni fogom, ha tetszik, ha nem,
Szívhangra hallgatva legjobb helyre teszem.

Megígérem magamnak, hogy szeretem a világom,
Ha a szám befogják is, hangosan kiáltom.
Jogod van a szabadságod szivárvány színéhez,
Akkor is, ha más a palettára szürkét tesz.

Adj hálát az életnek minden nap reggelén,
Hogy az itt és mostban létezünk te, meg én.
Öleld át a szeretteid, nézz mélyen a szemükbe,
A változások kapuján mi mind együtt lépünk be.

Új hozzászólás

Korábbi hozzászólások

Zetor úr 2021.04.16. - 13:40
Jaajjj te lány... :)) de *szeretlek! :))