A Dal 2021: igazi zenei élményt adott az akusztikus dalok versenye

2021.02.28. - 14:00 | Büki László 'Harlequin' - Fotó: MTVA

A Dal 2021: igazi zenei élményt adott az akusztikus dalok versenye

Miközben hallgatjuk az Eurovíziós Dalfesztivál sorra megjelenő versenydalait, a honi dalmustra tegnapi elődöntője teljesen nyilvánvalóvá tette: jóval színvonalasabb ez a dalverseny - főleg akusztikus megszólalásban -, mint a zeneileg egykaptafa európai érzékenyítő show dalai. Hogy a 'vótmá' érzetről már ne is beszéljünk. A Dal tegnap elődöntőjében viszont hallottunk legalább 8 nagyszerű dalt, egy majdnem nagyszerűt és egy - azóta is - tévedés kategóriájút. Holtversenyben Katona Petra és BariLaci nyerte A Dal 2021 elődöntőjét, amiből az este legjobb hangulatú előadása, a Kaukázus dala is továbblépett. A közönség ezúttal is a metál zenét tolta tovább, a szeghalmi Mudfield másodszor lett a közvélemény kedvezményezettje 'Nincsen szerencsém' című dalával. Nem ők lesznek az új Nostradamus, az tuti...

Már az első válogatót követően leírtuk, hogy ennek a műsornak, aminek effektíve nemzetközi tétje nincs, fel kell vállalnia a minőségi popzene terjesztését. Nevelje a zenei közízlés mocsarában fulladozó társadalmat, mint közmédia, mutasson utat, és ne a talmi, giccses, álőserős-álnépies-álsámános bohózatokat hazudja értéknek!! Ez nagy felelősség, és ha a közmédia is felül erre a vonatra, akkor semmivel sem különb értékközvetítésben, mint a kereskedelmi celebgyárak.

Ahogy haladt előre a műsor a válogatókkal, úgy körvonalazódott, hogy egészen ütős, zeneileg is ínyenc produkciók versenyévé is alakulhat az idei dalmustra. Mindez néhány kiesett dalra is igaz volt, amiket szívesen viszonthallottunk volna akusztikusan is, pl. LivingRoom, Pejtsik Panna, Balogh Eszter.

Az akusztikus elődöntő is úgy kezdődött, hogy szinte rátapadtunk a szem rágógumijára (TV): egyrészt Gerendás feat. Dárdai Blanka 'Senkié' című dala szerintünk az egyik legmodernebb és legizgalmasabb popdal volt, másrészt Blanka előadásmódjával megteremtett atmoszféra szinte beszippantotta a hallgatót. Mindez nem volt elég ahhoz, hogy a döntőben, a 8 legjobb dal közt újra hallhassuk őket. Talán szerencsésebb lett volna az elődöntőkből is 5-5 dalt továbbjuttatni, főként, hogy idén 40 dal mérettette meg magát a versenyben az eddigi 30-cal szemben.

Nem vesszük sorra az összes dalt, inkább azokról szólunk, akiket már - sajnálatunkra - nem hallunk/látunk viszont, és méltatjuk azt a két továbbjutót, akinek innét gőzerővel drukkolunk. Kezdjük velük: A 'Dal 2021 Felfedezettje' lett Katona Petra, a vokalistából szólóénekessé előlépő "légies tünemény". Petra versenydala a kezdetektől fogva varázs alatt tartott minket, akusztikus változata pedig tovább erősítette azt a letisztultságot, amit az előadásmód és az előadó személyisége teljesített ki. A másik továbblépő, a Kaukázus 'Egyetlen szó' című dala szinte észrevétlenül lett személyes kedvencünk, és a marokkói énekessel némi világzenei ízt is belecsempészett a dal "félakusztikus" változatába.

Szőke Nikoletta és fantasztikus zenészei ismét meghitt atmoszférát teremtettek az 'Új esély' című jazzes dallal, akárcsak a Pink & The Panthers, finom groove-okkal építkező dalával, a 'Sodor a szél'-lel. Mindkét előadás 35 pontot kapott, ami kevésnek bizonyult a továbblépéshez, viszont épp elégnek ahhoz, hogy (fel)figyeljünk a továbbiakban a két előadóra, és "felrakjuk őket" a minőségi zene képzeletbeli polcára. Gerendásékról már szóltunk, talán az ő hiányuk érződik majd leginkább. Szabó Leslie okos üzenetű dalához (nem is értjük, Vincze Lilla mit hallott....) pedig lehet, érdemesebb lett volna bátrabban nyúlni és ha már harmonika is szerepelt az egyébként remek akusztikus változatban, picit a sanzon irányába el lehetett volna vinni - szerintünk.

Az idei szériát már most úgy érezzük, BariLaci dala fogja nyerni, aki az akusztikus verzióban is parádésan énekelt, nagyszerű zenészektől támogatva. Más kérdés, ez a dal nekünk nem "esetünk" azóta sem.

Mindenesetre a dalmustra tegnapi elődöntője nyilvánvalóvá tette: jóval színvonalasabb ez a dalverseny - főleg az akusztikus megszólalásban -, mint a zeneileg egykaptafa európai érzékenyítő show dalai, így hát kíváncsian várjuk a jövő heti másik akusztikus elődöntőt!

A dalok itt hallgathatók meg

Új hozzászólás

Korábbi hozzászólások

schanc 2021.02.28. - 17:50
Tavaly is tetszett ez a csavar, hogy akusztikus verzióban kell bemutatni a dalokat, bár néhányaknál (főleg a rockdalok) ez nehezített pálya tud lenni. Az adást amúgy nem néztem meg, csak az engem érdeklő előadókat néztem vissza.
Blankáékat én is sajnáltam, szerintem nagyon jó dal, jó volt az előadás és az átdolgozás is, simán döntőben kéne lenniük.
Petra dalát én nem igazán érzem, sajnálom :( Azt persze észreveszem, hogy igényes, az akusztikus verzió is kidolgozott, átgondolt volt, nincs gond az énekkel, de egyszerűen nem mozgat meg bennem semmit így sokadik hallgatásra sem.
A Kaukázus szerintem jobb volt most, mint első alkalommal.
Szőke Nikoletta viszont most fogott meg először a verseny során, egy tényleg szép, meghitt előadás volt.
Mona Lisa 2021.02.28. - 20:22
Schanc-nak köszönhetően évek óta olvaslak titeket és mióta az eschungary-n ciki lett A Dal-ról kommentelni, gondoltam most már muszáj lesz hosszabban kifejtenem a véleményem a produkciókról, nem akarom magamban tartani az érzéseimet. :)
Szerintem nálam jobban senki sem szokta várni a magyar válogatót, én minden évben találok vagy 10-15-20 kedvencet, amiket utána megállás nélkül hallgatok.
Ez idén sem volt másképp, ráadásul szerintem most még a korábbiakhoz képest is színesebb a zenei paletta, amiért óriási piros pont jár.
A válogatók alatt természetesen egy csomó kedvencemet kiejtették, de ez nem újdonság, igazán hozzászokhattam volna már :)
Nagyon örülök, hogy idén rengeteg új arcot ismerhettem meg, arról nem is beszélve, hogy az élő éneklések többsége mennyire profi volt. Én sosem szoktam túl nagy jelentőséget tulajdonítani a színpadképnek, nálam a dal és az ének a legfontosabb és jó dalokból és éneklésekből szerencsére egyáltalán nem volt hiány.
Rólam tudni kell, hogy rettenetesen utálom az akusztikus zenét, de a változatosság miatt értékelem, hogy az elődöntőkben ebben a műfajban szólalnak meg a dalok.
Az első elődöntőben csak a Beneath my skin és a Pink&The panthers dalát nem szerettem, így teljesen meg vagyok elégedve a továbbjutókkal. A csajok baromi jól énekeltek, viszont én Lacit és a Kaukázust hamisnak hallottam. Biztos, hogy velem van a baj, de szerintem ők nem énekeltek tisztán. Én is úgy gondolom, hogy a zsűri Lacit szeretné győztesnek, sőt szerintem a közönség is. Én Szilárdéknak szurkolok leginkább, de a zsűri őket nem fogja a 4-be rakni, sőt, még a döntőzés is kérdéses számukra. A Mudfield jó szereplésének nagyon örülök, de az akusztikban sajnos eléggé kiherélték a dalukat, remélem a döntőben visszatérnek az eredeti verzióhoz. Nekem Leventéért nagyon fáj a szívem, szerintem az első előadása teljesen vállalható volt, a második viszont tényleg nagyon rosszul sikerült.
Azt nem igazán értem, hogy ha a zsűri ennyire szerette Petrát, akkor Orsit és Esztert miért nem? Nekik miért kellett kiesniük az elődöntőben?
Aki ismer engem az tudja, hogy a női balladák elég távol állnak tőlem, de idén valami brutális milyen minőségi dalokat hoztak a csajok! (és itt nem csak a szólóénekesekre gondolok)
Kíváncsian várom a következő elődöntőt, bár ide nem került túl sok kedvencem. Noémo, a Down for whatever és Erik dala egyáltalán nem tetszik (Eriknek a másik dalát imádtam, azt bezzeg nem tudták továbbjuttatni!!!), a többiekkel viszont egész jól elvagyok. Illetve András sem tetszik túlságosan, nekem az ő dala túl gettós. Akiket én továbbjuttatnék: Szilárdék, Sáráék, Jonathan és a Gigi/Zsolt/Tortuga közül valaki.
BLH 2021.03.01. - 20:19
Üdv Lisa :) Szilárdékat én nem juttatnám tovább, mentek egy kört, kell ilyen dal is, szép, hazafias, nagyívű - köszönjük. :) Sáráéknak mindenképp döntőben a helye, nekem ez az elődöntő nem tűnik annyira izgalmasnak, mint az előző. Épp Noémo a másik, akit még szívesen látnék a 8 között, a többitől viszont szívfájdalom nélkül búcsút vennék. :D Ugye a döntőben sem akusztikusan szólalnak meg, hanem az eredeti verzió hangzik el, és az meg ebből a 10-esből a fentieket leszámítva, nem túl acélos. Még Erik, akinek tetszett a dala, Süle Zsolt egy megfáradt Zorán, Gigi egy Disney-betétdalt hozott (giccses), Jota nekem passzé, bár dögös funky, Andrásnak ennél sokkal jobb dalai voltak eddig itt, a metálok meg so-so. :)) Amúgy sanszos, hogy a közönség továbblövi Szilárdékat, a zsűri meg Djangóékat, Andrást és Jotát. Én ezt a 4-est várom továbbjutónak.
schanc 2021.03.02. - 10:14
Tavaly a versenyzők választattak, hogy a döntőben az eredeti vagy az akusztikus verziót adják elő. (A Mostantól pl. az akusztikusban ment.)
Orso 2021.03.03. - 09:29
Az adás legnagyobb előnye volt számomra, hogy Galda Levente végre kiesett egy olyan mezőnyből, ahol már eleve semmiféle keresnivalója nem volt. Nem akarok persze belerúgni abba, aki már eleve kiesett, de ezt egész egyszerűen nem gondolhatták komolyan az első adásban a zsűritagok. Őserő meg minden, ehh...
A másik nagyon kilógó produkció nekem pontosan a Ragány Misa-féle agyonmagyarosozott előadás.
Mondjuk az is igaz, hogy mivel (számunkra) tétje nincs, gyakorlatilag bárki nyer, nekünk úgyis mindegy lesz :)