Dirty Slippers és Lunchbox az AZK-ban (márc. 12)
2010.03.09. - 18:30 | vaskarika.hu
Helyszín: Sárvár, Pinceklub
Dátum: 2010.03.12.
Az AZK március 12-i fellépői ismét nagy durranást ígérnek! A sárvári kötődésű Lunchboxot nem kell már bemutatni, legutóbb Niksonék fellépésén vendégeskedtek óriási sikerrel (lásd video). A Dirty Slippersről pedig talán minden egyéb körítés helyett többet elmond, hogy "Élned kell" című lemezük annak a George Shillingnek a produceri vezetésével készült, aki többek között a Blur, Mike Oldfield, a Primal Scream, az Oasis, vagy Boy George albumait is jegyzi. Bűn lenne kihagyni!
Dirty Slippers
A Dirty Slippers zenekar ötlete még 2004-ben két fiatal és elszánt gyermek Lobó-Szalóky Lázár (gitár, ének) és Szécsi Tamás (dobok) fejében született meg. Az első próbák után szállt be a zenekarba a békéscsabai illetőségű Török Árpád basszusgitáros és Almási Zoltán szólógitáros. A négyes lázasan kezdte meg az első saját számok írását, és a szokásos feldolgozások készítését az első koncertre.
A fiúkra hamar rámosolygott a szerencse, hiszen 2005 nyarán a negyedik koncertjüket már az országos hírű SUPERNEM zenekar előtt adhatták, s ez az első aktív koncertező évben már odáig vezette a bandát, hogy meghívást kapjanak 2005 decemberében a Petőfi Csarnokba. Ekkortájt jelentek meg az első nagyobb interjúk is, a helyi Gyulai Hírlap, Békés Megyei Hírlap hasábjain, valamint a Juventus rádió, Csaba rádió és a Rádió 1 stúdiójában is vendégeskedtek az ekkor még 16 éves átlagéletkorral rendelkező srácok. 2006 elején a környező rádiók műsorukra tűzték „ A frontot járt katona" és „Nem gondoltam volna" című számokat, melyekhez természetesen számos újságmegjelenés és rádióinterjú kapcsolódott. Május 26-án, Gyulán a Vár előtt, az Erkel Diák Ünnepeken a fiúkra és a Supernemre több mint ezer ember volt kíváncsi, amely koncert a banda az óta is emlegetett kedvencei közé tartozik. A nyár elején személyes okok miatt Szécsi Tamást, Almási Tamás váltotta, így a nyári fesztiválokon már a kisebbik Almási testvér dobolt. Szeptemberben egy másik országos szintű zenekar, a Heaven Street Seven előtt léptek fel Békéscsabán az Ifiház nagytermében. Az évet pedig a folyamatos turnézás, fesztiválszereplés után egy rendhagyó teltházas gyulai akusztikus koncert zárt, méghozzá a Jamie Winchester - Hrutka Róbert zenekarral.
2007-ben újabb fellépések a Supernem, Heaven Street Seven zenekarokkal Budapesttől Békéscsabáig, mindenfelé az országban. Az első lemez tervei körvonalazódnak már januártól, ám márciusban Takács Zoltán „Jappán" (zongora, ének - Heaven Street Seven) felajánlja, hogy elkészíti az első Dirty Slippers lemezt, melynek egyben produceri munkálatait is végzi. Egy rövid tavaszi-nyári klub - és fesztiválturné után 2007 júliusában rögzítik Budapesten a debütáló lemezt, melynek olyan neves hangmérnökei voltak, mint Schram Dávid, vagy Philipp László, aki a 30Y, Kiscsillag, Hs7 zenekarok lemezein is dolgozott. 2007 júliusának végén egy fantasztikus lemezbemutató koncert Békéscsabán az Alternites rendezvényen, majd ismét egy rövidebb turné ősszel, már Kelemen Sándor Márk új basszusgitárossal.
2008 a pályafutás egyik legeredményesebb és legjobb éve. You and Media Music gondozásában jelenik meg a zenekar első nagylemeze február 5-én, mely kapcsán a zenekar számos televízióba kapott meghívást, elég, ha a Viva Tv Interaktív műsorát említjük, vagy az Echo Tv Körhinta kulturális műsorát. Márciusban az első videoklip is elkészült a Runaway forbidden dalra, melynek júniusban volt a tv premierje. A lemezmegjelenést egy 17 állomásos országos turné követett, Never Give Up turné néven, több teltházas koncerttel, például Szolnokon, vagy a 30Y-nal karöltve Békéscsabán. A turnén is remekül fogyott a lemez, valamint az egész évben hazai viszonylathoz mérve szép lemezeladásokat produkált a banda a több százas eladott példányszámmal. Ebben az évben is folyamatosak az újság - és rádióinterjúk, több vidéki rádió is műsorára tűzi a zenekar dalait Szombathelytől Szegedig.
2009 májusában a banda előrukkolt az Élned kell című kislemezzel, melyhez Galler András Indián forgatott klipet novemberben, akinek a nevét nem kell, bemutassuk a hazai médiában. A klip a tervek szerint minden jelentős TV csatornán látható lesz, a dal különlegessége pedig, hogy a GlaxoSmithKline gyógyszergyár méhnyakrákellenes kampányának hivatalos dala. A számot az a George Shilling keverte Londonban, aki Mike Oldfield, az Oasis, a Primal Scream a Blur és a The Corrs lemezein is közreműködött. A lemez 300 db-s limitált példányszámban jelent meg május 25-én, mely kislemez 2 hét alatt elfogyott, és 3 nap alatt +2500-as myspace hallgatottságot hozott.
2009. július 31-augusztus 14 között a zenekar az USA-ban rögzíthette a második nagylemezét, melyet a clevelandi Chin Music Studiosban vettek fel a srácok, Neil Sheenan manager meghívására, aki az USA szerte híres zenekarokat foglalkoztató HM Management és a Standby Records kiadó feje. Ők adták ki többek között a Vice on Victory és a Drive Side Impact zenekarokat is. A tervek szerint a lemez nem csak Magyarországon és az USA-ban, hanem Németországban és Ausztráliában is napvilágot lát majd az amerikai kiadó leányvállalatai és „baráti" kiadói által.
A Szegedi Tudományegyetem szervezésében, ha minden a tervek szerint halad, a Dirty Slippers 8-10 állomásos európai turnét fog lebonyolítani 2010-ben, Párizstól-Rómáig, nyáron pedig a zenekar visszatér az Egyesült Államokba, hogy ott is bemutassa új nagylemezét.
A zenekar 2009. szeptember 26-án, Budapesten kezdte meg az új lemez, a Far From Home turnéját, mely egy közel 50 állomást átölelő magyar turné, s mely kapcsán a fiúk többek között a gyulai Sportcsarnokban is felléptek a Magna Cum Laudé-vel.
myspace: http://www.myspace.com/dirtyslippers
Lunchbox
A LunchBox zenekar 2008. április 26-án jött létre. A banda lényegében két korábbi zenekarból született. A GitárPuncsból Góczán Gábor és Joós Bence, a White Shirt-ből pedig Simon Zsolt és Varga Tamás került a zenekarba. A két korábbi zenekar feloszlása után úgy döntöttünk, hogy összehozunk egy közös próbát, és ekkor meg is született az első közös dal, mely újra felélesztette bennünk a vágyat, hogy folytassuk a zenélést. Góczán Gábor az énekes-ritmusgitáros, Joós Bence a szólógitáros-vokálos, Simon Zsolt a basszusgitáros, Varga Tamás pedig a dobos szerepét tölti be a zenekarban. Az alapítás óta volt pár koncertünk, és azon leszünk, hogy minél többször léphessünk színpadra, hogy megoszthassuk a mondandónkat a zenénken keresztül.
Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1907 szavazat
Új hozzászólás