A moziverzum tíz legveszedelmesebb földönkívülije

2021.06.18. - 07:15 | hirado.hu / vaskarika.hu - Fotó: IMDB

A moziverzum tíz legveszedelmesebb földönkívülije

Ezen a héten mutatják be a magyar mozik a Hang nélkül második részét. A John Kasinski rendezte, nagy sikerrel vetített 2018-as posztapokaliptikus horrorfilmben világunkat látszólag sebezhetetlen, ragadozó lények foglalták el, amelyek a legkisebb zajra is azonnal lecsapnak prédájukra, halálos erővel. A folytatásban az Abbott család túlélő tagjainak a külvilág borzalmaival kell szembesülniük, miközben tovább küzdenek az életükért – a lehető legnagyobb csendben. A csütörtöki premier alkalmából – a teljesség igénye nélkül – listába szedtük a filmes világegyetem legveszélyesebb földön kívüli lényeit, amelyekkel az emberiségnek a mozgókép felfedezése óta dolga akadt.

Bábemberek

A testrablók támadása (1956)

A noir beütésű korai sci-fi horror klasszikusból a későbbiekben három feldolgozás is készült: 1978-ban Donald Sutherland és Leonard Nimoy játékával és Philip Kaufman rendezésében, majd 1993-ban Abel Ferrara rendezésében mások között Forest Whitakerrel és Gabrielle Anwarral, végül 2007-ben Az invázió címmel Nicole Kidman és Daniel Craig főszereplésével. A idegeneket illető pod people, azaz bábemberek kifejezés később az amerikai szlengbe is beépült: érzelmek nélküli, illetve agymosott embert jelent. A földönkívüliek támadásáról szóló történetben az idegenek duplikálják az embereket, majd szőröstül-bőröstül elfoglalják az eredeti helyét, az érzelmekkel azonban nem tudnak mit kezdeni, ami könnyen felismerhetővé és végső soron sebezhetővé teszi őket. Az eredeti, egyúttal legjobb film a hidegháború idejéből, a mccarthyizmus időszakában készült, így nem meglepő, hogy üzenetét kétféleképpen szokták magyarázni. Egyesek szerint a kommunista beszivárgásról szól, míg mások szerint éppen a politikai boszorkányüldözést mutatja be.


A dolog

The Thing (1982)

John Carpenter klausztrofób biológiai paranoiahorrorja A nyolcadik utas: a Halál sikerének köszönhetően kapott zöld utat a Universaltól, és csak Carpenter korai horrorfilmje, az előző évben bemutatott Halloween zajos sikerének hatására engedélyezték, hogy maga a horror mestere üljön a rendezői székbe. Ám Carpenter több kultfilmjéhez hasonlóan a 1951-es Howard Hawks-film, a The Thing from Another World remake-je (pontosabban a közös irodalmi alapanyag, John W. Campbell Who Goes There? című regényének adaptációja) is megbukott a bemutató idején. Erre egyszerű a magyarázat: a forgalmazó az E. T. - A földönkívüli bemutatója után két hétre időzítette a premiert, a teknősképű űrbotanikus földi kalandjai pedig a szakmát és a közönséget is jobban érdekelték az antarktiszi kutatóállomáson elszabadult testmásoló létforma rakoncátlankodásánál. 2011-ben jelent meg Matthijs van Heijningen rendezésében az elég jól sikerült előzményfilm, aminek sztorija pontosan ott végződik, ahol Carpenter alkotása kezdődik, és alapvetően a korábbi filmben csak kiégett, halott helyként látott norvég bázison történteket meséli el.

 

Az aratók

A függetlenség napja (1996)

Roland Emmerich inváziós sci-fijének a nézőket hosszú hónapokon át csibészelő előzetesei olyan hihetetlen látványt, olyan elképesztő monumentalitást, intenzitást és civilizációrombolást ígértek, amilyenhez foghatót még senki sem látott a vásznon. Bár nem mondhatni, hogy a film szépen öregedne, azért sok idő telt el, amíg a grandiózus látvány megszokottá vált a hasonló, méregdrága apokalipszispornók esetében. A filmben egyébként nem becézgetett, a gyártásban azonban harvestereknek, azaz aratóknak nevezett lények olyanok, mint a sáskák: bolygóról bolygóra költöztetik a civilizációjukat, és amikor kiirtották az uralkodó fajt, felélték a planéta tartalékait, továbbállnak. A megfékezésükre már bevett receptet, H. G. Wells ötletét vették elő az alkotók (ráadásul az idegenek is hasonlóan festenek, mint a Világok harca Spielberg-féle adaptációjában, Tom Cruise-szal a főszerepben). A PC jelző nem csupán az alkotás politikai korrektségének szól, annak is, hogy felveti: mégis miképpen béníthatja meg egy pikk-pakk összetákolt földi kotorékvírus a világegyetem felfoghatatlan mélységéből jött technikai zsenik számítógépes rendszerét? Talán ha a hülyék Linuxot használtak volna, leigázhatták volna az emberiséget. És akkor megúsztuk volna a borzalmas folytatást.

 

Marslakók

Világok harca (2005)

Támad a Mars (1996)

H. G. Wells regényének filmadaptációi általában jól sikerültek: kezdve Orson Welles Amerika-szerte tömegpánikot okozó rádiójátékától az 1953-as első filmes feldolgozáson át egészen Spielbergig. Az idegenek kíméletlensége és pusztítása az ő elképzelésében idézi meg leginkább Wells klasszikus regényének izgalmait és paranoiáját. Az idegenek kinézetét a medúzák, mozgásukat a vörösszemű levelibékák inspirálták, míg a Föld mélyéből kimászó háromlábú inváziós járműveket, a polipszerű tripodokat organikus és mechanikus elemekből vegyítették. Miután a terraformáláshoz - izé... xenoformáláshoz - vörös trutyival korrumpálják a földi környezetet, végzetüket egy baktérium okozza, amire az ember régóta immunis már.

<iframe width="740" height="416" src="https://www.youtube.com/embed/rYGWG2_PB_Q" title="YouTube video player" frameborder="0" allow="accelerometer; autoplay; clipboard-write; encrypted-media; gyroscope; picture-in-picture" allowfullscreen></iframe>   

Náluk jóval mókásabbak Tim Burton sci-fi feketekomédiájának marslakói: a koponyafejű, kocsonyás agyú hápogók végig azt hangoztatják, hogy békével jöttek, még aközben is, hogy vidáman irtják halomra játékpuskáikkal a tehetetlen emberiséget. Az ő végzetüket nem egy vírus, hanem a countryzene Zámbó Jimmyje, Slim Whitman Indian Love Call című száma okozza.


Arachnidok

Csillagközi invázió (1997)

Paul Verhoeven látványos sci-fi akciófilmjét a rendezői szándékot félreértve sokan ostoba és gusztustalan erőszakmoziként értelmezték, az iróniával kevert kritikus, háborúellenes hangvételben egy fasisztoid militarista társadalmi modell ünneplését látták - az USA-ban meg is bukott, pedig a műfaj egyik gyöngyszemét tisztelhetjük benne. Robert A. Heinlein 1959-ben megjelent regényének filmfeldolgozása az akkor még csillagászati büdzsének számító 105 millió dollárból készült, és noha a kasszáknál mindössze 121 milliót termelt világszerte, gyorsan kultstátuszba emelkedett. Három rettenetes folytatás és egy pöpec animáció után úgy fest, hogy a Klendathu bolygóról érkező, Buenos Airest porig romboló hatalmas invazív ízeltlábúak hamarosan egy remake-ben térhetnek vissza a moziba. Ha összehozzák, az új verzió a stúdió ígérete szerint nem másolja az eredeti filmet, inkább a Heinlein-regényből merít majd nagyokat.


Clover

Cloverfield (2008)

Cloverfield Paradox (2018)

A csúcsproducer J. J. Abrams, illetve Bad Robot nevű produkciós cégének found footage technikával forgatott katasztrófa sci-fije egy baráti társaság menekülését követi végig a New Yorkot leamortizáló böhöm szörnyeteg elől. A „találtkamerás" fényképezést elhagyó 2016-os folytatás, a klausztrofóbia-thrillerből apokaliptikus végítélet sci-fibe átívelt Cloverfield Lane 10 már meglebegtette, hogy egy azonos univerzumba rakott, laza kötésű űrszörnyinváziós franchise-zal állunk szemben. Az Abrams-művek titkolózásra építő vírusmarketingjének hatékonyságát a Cloverfield-széria első két felvonásának a sikere is igazolta, a Netflixnek lepasszolt 3. rész, a Cloverfield Paradox azonban rontott az összképen, de csattanóként legalább megidézte az első rész gigászi manszterét, a gyártási folyamatban csak Clover (lóhere) néven emlegetett gigantikus lényt - vagy egy fajtársát.

 

Xenomorfok

Alien-filmek (1979-2017)

Az Alien: Covenant újabb lényekkel gazdagította Ridley Scott 1979-es klasszikusával, minden idők talán legjobb űrhorrorjával indult franchise bestiáriumát, így mára pusztán a H. R. Giger alkotta szörnyeteg változataiból is benépesíthetnénk egy állatkertet (vagy felmatricázhatnánk egy teljes Alien lutra albumot). A görög eredetű xenomorf megnevezés először az 1986-os Cameron-féle A bolygó neve: Halálban (Aliens) hangzott az egyik tengerészgyalogos szájából, de csak mintegy az idegen lényekre általában alkalmazott szakkifejezésként. A szó azonban olyannyira elterjedt a rajongók körében, hogy azóta a videójátékokba, képregényekbe és a további epizódokba is beépült. Az alapfilmben feltűnt klasszikus idegen csak az alien-makroverzum bővülésével kapott alfaji besorolást. Eszerint „Kane fia" a rovarokhoz - méhekhez, hangyákhoz - hasonlóan bolyszerű társadalmakat alkotó lények hierarchiájában a dolgozó (drone) szerepét tölti be. Rajta kívül ismerjük még a pókszerű arctámadót, a dolgozóhoz hasonló harcost és „újszülött" változatukat, a mellkasrobbantót, a királynőt és a Fincher-féle 3. részben feltűnt négylábút (runner/dog alien), valamint Scott univerzumbővítésének legfrissebb egyedeit, a neomorfot, a protomorfot meg néhány mutáns gusztustalanságot.

 

Sil

A lény (1995)

Az Alien szülőatyja, H. R. Giger által megálmodott teremtény igen ambiciózus munka, a szürrealista művész xenomorfjának népszerűségét mégsem tudta megközelíteni. A fajfenntartási ösztöneitől vezérelve párosodni kívánó nőstény földönkívüli ötletét jó néhány, többségében másodvonalbeli alkotás feldolgozta korábban, és Roger Donaldson rendező sem jut nálunk sokkal mélyebbre, ahogy a kilencvenes évek egyik bombázója, Natasha Henstridge alakította Sil is megmarad szimpla ösztönlénynek. Hiába az illusztris szereplőgárda (Ben Kingsley, Alfred Molina, Michael Madsen, Forest Whitaker), a filmet nem tudják megmenteni középszertől, ám hogy mégis működik a dolog, az az inváziós sci-fik és az erotikus thrillerek fülledt trendjének összedrótozásából fakad: a javarészt a lény álmaiban teret nyerő gigeri vízióknak, a Predator stílusát idéző véres koncolásoknak na meg Henstridge kisasszony kisugárzásának köszönhető. A fogás bevált, a filmhez Giger és a többi alkotó kihagyásával pedig egy sor folytatást gyártottak, amelyek a harmadik résztől már a videótékák polcain landoltak DVD-formátumban.

 

A ragadozó

Predator-filmek (1987-2018)

A földönkívüliek Kittenberger Kálmánjának alapötlete állítólag egy filmes poénból született, miszerint a ringben mindenkit laposra verő Rocky Balboa (azaz Sylvester Stallone) számára már csak E. T., a földönkívüli maradt az egyetlen méltó ellenfél. A forgatókönyvet jegyző, az Alien és A cápa bestiáitól meg a vietnami háborús filmek dzsungeljeleneteitől megihletett Jim és John Thomas testvérpárosban felsejlett egy idegen lény figurája, amely bolygóközi trófeagyűjtőként időnként ellátogat a Föld forró vidékeire, hogy sportból gyilkolja a planéta csúcsragadozóit, az embereket. John McTiernan szinte tökéletes sci-fi akcióhorrorjából csak keveset, de épp eleget tudtunk meg a misztikus vadászról, azóta azonban a regények, képregények, a további filmek és videójátékok Alien-univerzummal is összepattintott világából alaposabbak az ismereteink. A ragadozó a humanoid Yautja fajt képviseli, szülőbolygója a földiéhez hasonló légkörű, de a mienknél jóval fejlettebb technológiának otthont adó Yautja Prime. Kiváló álcázó eszközökkel és energiaalapú fegyverekkel rendelkeznek, de közelharcra használatos, brutális pengéik és lándzsáik is nagyban elősegítik a sikeres vadászatot. A '87-es alapfilm címszerepét eredetileg Jean-Claude van Damme játszotta volna, akit a forgatás elején még egy gyíkember és Giger xenomorfjának a szerelemgyerekére emlékeztető jelmezbe bújtattak. A belgával azonban sok baj volt, ezért lecserélték a film végén helikopterpilótaként is feltűnő óriásra, Kevin Peter Hallra.

 

Edgar, a bogár

Men in Black (1997)

Quentin Tarantino neve is szóba került, de miután mások mellett ő is nemet mondott, a producer Steven Spielberg végül Barry Sonnenfeldet bízta meg a rendezéssel, mivel odavolt az Addams Family humoráért. Lowell Cunningham és Sandy Carruthers képregényszériájában az ügynökök mindenféle paranormális tevékenységet ügykezelnek a kísértetektől kezdve a démonokig. A három folytatást is megért filmben csak az űrlényekre fókuszálnak a feketeruhások (Tommy Lee Jones és Will Smith karakterei), és kevésbé szívtelenek, valamint mindketten fehérek. Az Edgar, a bogár (vagyis a földi landolása helyszínén megnyúzott farmer bőrét felöltő intergalaktikus terrorista) szerepét alakító Vincent D'Onorfio térd- és bokarögzítőket viselt a forgatáson, így sikerült előadnia élete legmókásabb, egyben legfenyegetőbb figurájának darabos járását. Az Acéllövedék Pyle közlegénye rovaros természetfilmek nézésével készült a szerepére, és fél napjába telt, míg a sminkesek átalakították.

 

Címlapkép: Támad a Mars! - IMDB

Új hozzászólás