Karszalagos emberekkel telt meg szombat este a Fő tér és környéke, na, nem azért, mert a rendvédelmi szervek kivonultak, a Múzeumok Éjszakájának résztvevői igyekeztek egyik programról a másikra. Kutyabemutató, kiállítás-megnyitó, tárlatvezetés, érdekes előadások, koncertek, múzeumpedagógiai foglalkozások, gasztronómiai élvezetek, kerekasztal-beszélgetés, közös festés, interaktív bábjáték, kézműves foglalkozások, interaktív minikoncertek, még felsorolni is nehéz, mennyi esemény zajlott városunk múzeumaiban. Műsorfüzetet böngésző emberek vitatták meg az alkonyati napfényben, hogy melyik programra menjenek. Mi élvezzen elsőbbséget, az agarak és a vizslák, vagy Gergye Krisztián tárlatvezetése? Vezényeljük a szimfonikus zenekart, vagy nézzük meg, mi is az a vadon nőtt étterem? Batykó Róbert képzőművész kiállítását járjuk körbe tárlatvezetéssel, vagy az Iseumot nézzük meg? Üljünk be egy előadásra Trianonról, vagy kalandozzunk a római viseletek között? Bármelyik programot is választottuk, úgy gondolom, egyik sem okozott csalódást.

Különleges élményben lehetett része, aki Gergye Krisztián rendhagyó tárlatvezetését nézte meg Megszólított test címmel a képtárban. Lehet szavak nélkül, csupán a mozdulatok segítségével végigkalauzolni a közönséget egy tárlaton? Vajon mit tud kifejezni a test, hogyan kapcsolódik a textilművészethez? A táncos, performer a VII. Nemzetközi Textilművészeti Triennálén mutatta meg, hogy a kiállított művek, a tánc és a zene hogyan fonódnak egybe. Gergye Krisztián mozdulatai önmagukban is sokat jelentenek, a textilművészeti alkotásokkal együtt azonban új jelentést kapnak. A kiállított „tárgyak" nem tárgyak többé, a táncos mozdulatai nyomán átlényegülnek, életre kelnek, kilépnek a jelen dimenziójából, egy olyan világba kalauzolnak, ahol megszűnik az idő, és előtör az ősi létezés, mely mindannyiunk életének az alapja. A műalkotás, a tánc és a zene egyszerre több érzéki csatornára hatnak, hogy minél nagyobb erővel törhessenek felszínre az emberben megbújó érzelmek, melyek olykor fájdalmasak, földbe döngölnek, máskor pedig könnyű pillangóként röpdösnek körülöttünk.

Gergye Krisztián mozdulatai azt fejezik ki, hogy emberből vagyunk mind, a félelmeinkkel, hibáinkkal együtt. Érdekes volt követnünk Krisztiánt, ahogy haladt alkotásról alkotásra, időnként nem tudtuk, merre vezet a következő lépése, nem egyszer úgy kellett elugranunk előle, így váltunk mi is a performance részévé. És valóban, nemcsak ő vált eggyé a kiállított művekkel, de a közös tér, az érzelmi ráhangolódás a közönséget is egybeforrasztotta. Hirtelen kinyílt egy ajtó, ahol megszűntek a tabuk, ahol megszűnt a műalkotások érinthetetlensége, ahol kifejezést nyert a fájdalom. S stílusához méltóan maga a tárlatvezetés is szokatlan módon fejeződött be, Krisztián egyszer csak eltűnt, mi pedig tanácstalanul álldogáltunk még egy darabig, hogy most akkor vége?

Nem sokkal utána egy újabb tárlatvezetés következett az Új Irokéz Galériában, ez már „hagyományos" módon, Fenyvesi Áron művészettörténész vezette körbe az érdeklődőket Batykó Róbert képzőművész kiállításán. A kiállítás a Bloomsday alkalmából készült, ezen a napon lehetett utoljára megtekinteni. Ezalatt a képtár alatti betonfalat festették lelkesen, közben hallatszott a Bartók Teremből, ahogy kipróbálják a hangszereket.

A járvány okozta stressz után felüdülés volt látni, hogy a kulturális élet kezd visszarendeződni a normális kerékvágásba, reméljük, a folytatás is hasonló lesz.