És valóban: máshol nem található hasonló sem, Nyugat-Európában például teljesen ismeretlen. A keleti sárkányos mintát nálunk a kereszt váltotta fel, de egyéb díszítőelemek nagy hasonlóságot mutatnak mind a növényi-, mind a napmotívumok terén. A székelykapu tulajdonképpen fedeles nagykapu. Készítéséhez minden esetben sudár és bogmentes fát használnak fel, leginkább a korhadásnak jól ellenálló csert és tölgyet. Faragását egy év szárítás után, félszáraz állapotban kezdik el. Fő alapját három oszlop adja, melyek a földtől mért magassága 4-5 méter, hogy egy jól megrakott szénásszekér is gond nélkül átmehessen alatta. Méretei e szerint: a kiskapu általában fél öl széles, egy öl magas, a nagykapu két öl széles, két öl magas. A kapu minden része fából készül: a csapok és szögek is.

Először ezt a három oszlopot, úgynevezett „zábét" állítják össze még a földön fekve, majd ezeket fogja össze a tetejére kerülő „kontyfa", helyére kerülnek a csapolások, szögek és a díszítés is ekkor kerül rá. Felállításához tíz-tizenkét ember összehangolt munkájára van szükség, hogy három mozdulattal helyére emeljék az előre kiásott, méter mély gödrökbe. Ekkor ezt a lábazatot, melyet faragás nélkül, a fa eredeti vastagságában meghagynak, kitömik kövekkel, törmelékkel, amit alaposan összetömörítenek, hogy a kapu ellenálljon minden viharnak, erőnek. Ezután helyezik el a kontyfán a galambdúcként szolgáló részt, majd a csúcsos tetőt, mely, mint a házakon, védi a kaput az időjárás viszontagságaitól. Természetesen kereszt is kerül rá: innen a mondás, ha befejeznek valamit, hát rátették a keresztet.

Háromféle díszítési módot különböztethetünk meg: faragott, festett vagy feliratos, de előfordul ezek kombinációja is. Az így elkészült kapu sokat elárul a gazdáról is. Igényességéről, vagy éppen gondatlanságáról, szép iránti igénytelenségéről is. A faragott kapuk két szárnya általában dísztelen, faragás csak az oszlopokon, illetve a kiskapu feletti négyszögben, és a szemöldökfán van. Jellegzetes motívum a magyar koronás címer, Erdély címere, égitestek (székelyeknél a nap az áldás jele), virágok, indák, kelyhek, ritmikusan ismétlődő rózsa és levélfüzérek, tulipán, madarak.

A 18. század óta festik is a székelykaput, azonban csak piros, kék, fehér és zöld színeket használnak. Szívesen írtak különböző feliratokat is a minták közé, fölé. Hadd említsek néhány példát:

        A béjövőnek szállás, a kimenőnek békesség.

        Áldás a bémenőnek, üdv a kijövőknek.

        Béke a bejövőre, áldás a kimenőre!

        Békesség a bemenőknek, egészség a kimenőknek.

        Ha e zajló nagyvilágban baj és bánat kerget, jó szándékú szívvel mihozzánk betérhetsz.

        Ha jó szándék hoz, e kapun bejöhetsz, különben az úton fel s alá elmehetsz.

        Házad lehet bárhol, de hazád csak itt.

        Isten hozott. Ha mész, Isten legyen veled.

        Isten segedelmével állíttatta Beke Gyula és neje az Úr 1865. esztendejében!

        Jó szívű barát, béjöhetsz.

        Őseidnek szent hitéhez, nemzetednek gyökeréhez - testvér - ne légy hűtlen soha.

        Szíves vendéglátó e kapu gazdája, de a gonosz embert furkósbottal várja.

Szíves vendéglátó e kapu gazdája, de a gonoszt, álnokot végképpen kizárja.

        Szíves vendéglátó e kapu gazdája, ki a fáradt utast tárt karokkal várja.

        Térj be hozzánk vándor, ha erre visz az utad, ha jó a szándékod, itt szeretet fogad.

A székelykapukból nem találunk két egyformát, még akkor sem, ha azonos a készítője. A falvakat járva a legtöbb porta előtt ilyet találtam, bár itt is fellelhetők a Ceausescu-korszak borzalmas vasförmedvényei, rozsdásan, reménytelenül dőlve a beton kapulábnak. Az erdélyi emberek nagy gonddal őrzik hagyományaikat, így nagy becsben tartják a székelykapukat. Az új házak elé is ilyet tesznek, és sok helyen láttam kiállítva régi, valahonnan mentett, régről megőrzött példányokat.

Ízelítőnek legyen itt néhány kép, amit erdélyi utam során készítettem.