Így pusztítottak a budai Várban a kommunisták

2021.10.16. - 08:00 | hirado.hu / vaskarika.hu - Fotó: Fortepan / Carl Lutz

Így pusztítottak a budai Várban a kommunisták

„Az ostromnak volt eredménye is, ledőltek az idomtalan századvégi épületek” - A Vár több mint 750 éves történetében egymást váltották az építés és a rombolás, az alkotás és a pusztítás időszakai. A várnegyedben utoljára a kommunista időszakban pusztítottak, több impozáns épületet is az enyészetre majd a teljes rombolásra ítéltetett.

A budai Vár Magyarország, Európa és a világ kiemelkedően értékes épített és kulturális örökségének része, a nemzet szimbolikus helyszíne, a magyarság identitásának alapköve, amelyért közös felelősséggel tartozunk. A Vár több mint 750 éves történetében egymást váltották az építés és a rombolás, az alkotás és a pusztítás időszakai. A várnegyedben utoljára a kommunista időszakban pusztítottak, több impozáns épületet is az enyészetre majd a teljes rombolásra ítéltetett.

Gúnyos, cinikus megjegyzések tömkelegét találni a romos Budavári Palotáról a II. világháború utáni években megjelent kommunista újságokban. Nem vártak sokat, már 1945-ben megkezdődött a sérült épületek becsmérlése - olvasható a Nemzeti Hauszmann Program közösségimédia-felületén közzétett bejegyzésben.

A Világ című lap például közvetlenül a II. világháború után tartott terepszemlét a budai Várban. József főherceg súlyosan megsérült palotáját zárva találta az újságíró, így egy közelben dolgozó munkáshoz fordult, és cinikusan kérdezte tőle: „Csak nem tér vissza József apánk, az utolsó Habsburg, hogy a cikcakkos életútját itt fejezze be?" Erre a munkás mosolyogva mutatott a romos palotára függesztett táblára, amelyen ez állt: „Lefoglalta a Kommunista Párt." Ugyanebben az évben egy másik újság tett nyomasztó megállapítást, amely előrevetítette, mi lesz a sorsa a megsérült, csodás épületeknek: „Az ostrom tönkretette a királyi palotát. Noha nem műemlék és művészi szempontból sem igazi érték."

 

A kommunista hatalom irtózott mindentől, ami a régi Magyarországra emlékeztette, éppen ezért egy évvel később már teóriákat is gyártottak, hogyan is kellene újjáépíteni a budai Várat. Az egyik lap odáig ment, hogy a budai Vár szerencsétlensége szerencse is volt egyben, mert a pusztítás sok olyan épületet „levetkőztetett", amelyekről kiderült, eredetileg középkori stílusjegyeket viseltek magukon. „A századok és változó stílusok lehullt vakolata alól most kijött a házak igazi énje" - írta az újság. A Kis Újság még rátett egy lapáttal. Szerinte a kisiparosok házikóit kell megmenteni a budai Várban, „az alkotó nép finom kis műveit. A főváros, a ragyogóra fényezett historikus máz mögött felfedezte a dolgozó népet". És még csak 1947-et írtunk.

Két évvel a háború után még sehol sem tartottak az újjáépítéssel, a romokat, kőtörmelékeket folyamatosan a Vérmezőre szállították és azzal töltötték fel a területet. Egy lap aztán bátorkodott megkérdezni az akkori vezetőséget, mikor remélhető az épületek „teljes gyógyulása?" A válasz: „Ez az általános gazdasági helyzet megszilárdulásától függ. Mindenesetre egy-két éven belül nagyrészt már fel fog épülni..." Nem így történt. Olyannyira nem, hogy

1950-ben lebontották a mára már újjászületett Lovardát, porig rombolták a Vöröskereszt-székházat, majd később a Főőrséget is, és felrobbantották a megmenthető palotákat.

Így járt a már említett József főherceg palotája is, amelyet előbb munkásszállónak használtak, majd elbontották (idén ősszel viszont a Nemzeti Hauszmann Program keretében megkezdték a palota helyreállítását). Még ebben az esztendőben a Világ című lap újabb gúnyos beszámolót küldött a romos várból. „Itt volt a várudvar. Ott, azon a roncsolt erkélyen üldögélt az öreg Ferencz József, szikkadt vállú főhercegnők és pittyedt ajkú főhercegei közepette, miközben lent a várudvaron kacagányos, rézsarkantyús urak, gőgös paripákon vonultak fel a Millennium pezsgőmámorában."

A Kis Újság riportban számolt be a romeltakarításról. Egy kubikost is megszólaltatott: „Nagy élet volt itt uram, a háború előtt, s mi csak távolról nézhettük a kivilágított palotákat, amelyekben egymást érték a fényes estélyek. Most eljött a mi időnk, csak először el kell takarítanunk utánuk az itt hagyott szemetet. De szívesen tesszük, mert most már magunknak építünk" - válaszolta az ideológiailag jól felkészített kubikus.

Akkoriban a Budavári Palota siralmas látványt nyújtott. A faburkolatokból, padlózatból, márványfalakból, falitükrökből nem maradt semmi, vagy elpusztult, vagy pedig széthordták. A Habsburg-terem freskója beázott, a táncteremben ellenben még ott lógott néhány kristálycsillár, ám aztán azoknak is nyoma veszett. A nemrég átadott, újjáépített Szent István-teremből pedig a lapok szerint csupán egy kandallómaradvány maradt.

A Demokrácia című újságnak a romos vár is tetszett, az már kevésbé, hogy valaki egy háború előtti kávézó után érdeklődött a Mátyás-templomnál.

Rögvest jegyzetet is írt az újságíró: „A modern, vitalitástól izzó, tavaszi képbe egy feketeruhás, idős férfi lép be. A múlt. A templom előtt napozó, sétáló és nagyrészben idegenekből álló csoportoktól, a téren messze hallható hangon érdeklődik. Nem tudják, kérem, merre van Lelbach Irén espresszója? Senki nem tudja. Az a nemzedék, amely látta ezt a várost porba sújtottan, régen leszámolt az előkelő címek kórságával."

A Politika című lap 1949-ben aztán kimondta a lényeget, ahogy sajnos akkor gondolták: „Az ostromnak volt valami nagy eredménye is, ledőltek az idomtalan századvégi épületek, amelyek ellehetetlenítették az utcákat és elriasztották innét az ihletett merengést. A '67-es korszak, a Millennium tűnő dicsőségének közepén új épületszárnyakat emelt a régi vár köré, amelyek neobarokk-reneszánsz pompájukkal megülték hét emelet magasságban, óriási támfalakkal az egész hegyet."

Aztán azzal is kezdeni kellett valamit, hogy nem haladtak a helyreállításokkal, a vár négy évvel a háború után is romokban hevert. Az egyik lap erre megjegyezte: „Kissé furcsa megállapítás, de mégis azt kell mondanom, hogy rendezett romok között sétálok a vár területén."

Ezeket a „sebeket" kell tehát begyógyítani a Nemzeti Hauszmann Program keretében. A 2019-ben megkezdett építkezésnek köszönhetően többek között újjáépült a Szent István-terem, a Lovarda és a Stöckl-lépcső, illetve elkezdődött József főherceg palotájának és a Honvéd Főparancsnokság épületének rekonstrukciója is.

Nyitókép: Fortepan, 105722-es képszám, Archiv für Zeitgeschichte ETH Zürich / Agnes Hirschi adománya, Carl Lutz fényképe

Új hozzászólás