A tanakajdi Szent Korona

2021.10.24. - 18:45 | vaskarika.hu

A tanakajdi Szent Korona

Az Országzászló és az emlékmű Módy Péter és Tóth Magdolna szobrászművészek közös alkotása, amit október 24-én avatott fel V. Németh Zsolt, a térség országgyűlési képviselője.

Tanakajd községnek 7 évvel ezelőtt pályázati forrásból sikerült egy kis kedves teret kialakítani a templom és a Polgármesteri Hivatal között. Előtte a templomot a hivatalt és az orvosi rendelőt is felújították. A kis tér közepéről valami hiányzott, és akkor jött a gondolat, hogy egy Országzászlót állítanak fel.

Csapody Gábor helyi építész gondolta úgy - aki az egész projektet összefogta és menedzselte -, hogy ezt egy Szent Korona másolattal kellene kiegészíteni, ami egyben az ország múltjára is utal. Így került a korona posztamensére a Szent István-i Magyarország térképe, és a "Hazádnak rendületlenül légy híve, ó magyar" sora a Szózatnak. Az Országzászló és az emlékmű Módy Péter és Tóth Magdolna szobrászművészek közös alkotása, amit október 24-én avatott fel V. Németh Zsolt, a térség országgyűlési képviselője.

Az alkotást Merkli Ferenc vasszécsenyi plébános áldotta meg egy tartalmas ünnepség részeként, amiben V. Németh Zsolt az Isten, haza, család összetartozásáról, fontosságáról beszélt, amely korunkban nagyobb támadások kereszttűzébe került, mint a történelem során eddig bármikor.


Új hozzászólás